Új poszt a radaron! VÉGRE! Kapásból egy interjú, méghozzá az egyik kedvenc, új magyar zenekaromnak, a Camp Koalának két tagjával! A CK zenéjéről itt olvashattok bővebben, viszont Lilla és Rádi egy csomó más területen is aktív, ezért ezekről is kérdeztem őket mailben elküldött kérdésekkel, amikre tök jókat válaszoltak. Például csupa F betűs dologról: fanzine-ről, fákról, feminizmusról. Aztán képregényekről, melegekről, traszneműekről. És a végén azt is elmesélik, hogy mi az öt kedvenc daluk. Hát meg kell bolondulni! A zenekari képeket Bernáth Tamás készítette.
2015 októberében a Müsziben Calvin Johnson előtt léptetek fel és itt ezt most tényleg szó szerint kell érteni, hiszen kábé két lépésre állt előttetek, csípőre tett kézzel és minden dalt megtapsolt. Komolyan érdekel, hogy milyen érzés volt egy olyan ember orra előtt játszani, aki a K Recordson keresztül kis túlzással az egyik kitalálója annak a közegnek/szubkultúrának, amiben ti is benne vagytok. Beszéltetek is vele?
Lilla: Én annyit beszéltem vele, hogy „szia bocsi, iderakhatjuk mi is a merchet mellétek?”, tuti jófej volt, de mi nem lógtunk vele. Azért fasza érzés volt, hogy ott állt velünk szemben és bólogatott meg tapsolt. De nem hugyoztam össze magam tőle.
Rádi: Ez biztos kiábrándítóan fog hangzani, de a koncert előtt nem érdekelt minket Calvin Johnson, kb. meg voltunk róla győződve, hogy egy újabb aranyos, de kiöregedett valaki lesz, aki már kb. csak haknizik. Sajnos nagyon sok ilyen banda van, és már igazából hozzászoktam ehhez. Ennél nagyobb hülyeséget nem is gondolhattam volna, hisz nem elég, hogy aranyember, de az év egyik legjobb koncertélményét is neki köszönhettem. Mi amúgy mikor ráírtunk Viktorkára, hogy játszhatnánk-e a bulin, konkrétan a Lime Crush érdekelt csak szinte, nagyon szeretjük őket és akartunk velük játszani. Aztán ennél végül is sokkal több lett.
Nem terveztem, hogy megkérdezem hogyan alakult a zenekar, de nemrég Simai Pannival (a Rakéta Fesztivál egyik szervezője) beszélgettem, szóba került a The Punk Singer című dokumentumfilm Kathleen Hannáról, és akkor jött elő azzal a sztorival, hogy amikor együtt megnéztétek, olyan hatással volt rátok, hogy úgy döntöttetek, zenekart alapítotok, szóval tényleg így történt?
Lilla: Hát az úgy volt, hogy egyik nap másnaposan nála ébredtem Hűvösvölgyben és miután felkeltünk, vettem észre, hogy elhagytam az egész táskámat, szóval kértem tőle egy napszemüveget és elmentünk sörért. Aztán megmutatta a The Punk Singert, hogy ezt látnom kell. És utána mintha 180 fokos fordulatot vett volna minden, amit addig a zenéről gondoltam, zeneírásról, szövegekről. Volt egy másik zenekarom, a Girls Say Yes, amiben melankolikus-szerelmes-szakítós dalokat énekeltem, és addig úgy álltam a popzenéhez/zenéhez, hogy a szerelmes számok mindig jobbak lesznek a politizáló számoknál, mert „örökké tartanak”, meg „univerzálisak”. Csinált is velünk egy interjút a Rádi, amikor először találkoztunk, egy koncertünk után (a koncert fent van a youtube-on amúgy) és pont erről kérdezett, kár, hogy az már nincs meg, mert vicces lenne látni, ahogy vonogatom a vállam és fogadkozom, hogy soha nem írnék politizáló dalt. Na de visszatérve a kérdésre, a film után ugráltam az izgalomtól, azonnal én is feminista zenekart akartam, és akkor mondta Rádi, hogy amióta látott koncerten, közös bandát akar.
Rádi: Együtt néztük meg, de én konkrétan azért szerettem volna megnézetni a Lillával, hogy rávegyem a zenekarozásra, mivel őt már láttam az akkor még működő, és amúgy szerintem rendkívül alulértékelt Girls Say Yes-szel (akik akkor élték a legjobb felállásukat), és ott eldöntöttem, hogy valahogy rá kell, hogy vegyem a Lillát, hogy csináljon velem zenekart. Ebből lett végül a Camp Koala.
A Camp Koala nevet a Tank Girl című képregény egyik állatszereplőjétől vettétek. A képregény sajnos még nem volt a kezemben, csak a belőle készült filmet láttam, arról viszont nincsenek túl jó emlékeim. A képregény rajongói vagytok különben? A filmet láttátok?
Lilla: Keress rá neten, vannak fent képek, ugyanaz a faszi rajzolta, aki a Gorillazt is (Jamie Hewlett), kurvajó! A film tényleg borzalmas. Amúgy nem ismerek sok képregényt, de a két kedvencem: Jules Feiffer - Sick, Sick, Sick és a Ghost World (Daniel Clowes). A Ghost World alap filmes élményem volt amúgy, nyilvánvaló volt, hogy Enid=én, de a képregény persze még jobb.
Rádi: A film még ilyen guilty pleasure-nek is borzalmas sajnos. Amúgy mind a ketten szeretjük a képregényeket, leginkább abból is az indie-t és olyan alkotókat, mint a Megg, Mogg and Owl alkotóját, Simon Hanselmannt, vagy a Bodyworldöt, amit Dash Shaw jegyez. Természetesen itthon is vannak nagyon jó képregényesek, egyik kedvencünk Marjai Petra Lilla, aki az Eki & Coco-t csinálta. Illetve én meg még nagyon szeretem a Simon Furman és Andrew Wildman páros által csinált Transformers képregényeket is, bár mainstreamből tényleg csak ezt tudom fogyasztani (igaz a mostani IDW kiadású G1 Transformers képregények is nagyon jók tudnak lenni).
Mindig hangsúlyozzátok, hogy mennyire fontos nektek a koncertezés, a turnézás (nemcsak itthon, hanem Európában is), ezeket szépen dokumentáljátok is fotókkal, videókkal. Ha lehetőségetek lenne Amerikában is fellépni (hiszen ennek a műfajnak ott van nagy hagyománya), akkor melyik lenne az a 10 város és az 10 amerikai zenekar, ahol és akikkel szívesen játszanátok?
Lilla:
Zenekar:
- Girlpool
- Shopping
- SOKO
- The Julie Ruin, de csak mert elfogult vagyok Kathleen Hanna iránt, amúgy nem olyan jó :(
- C.C.T.V.
Város:
- Olympia
- San Francisco
De amúgy nekem mindegy, igazából ismeretlen zenekarral szívesebben lépnék fel, és San Franciscóba mindig el akartam menni, Big Sur-nél stoppolgatni, ősfákat simogatni, ilyenek. Amúgy nem vagyok hippi.
Rádi:
Húha. Az álom turné valami ilyesmi lenne nekem:
1. Montreal
2. Toronto
3. Washington DC
4. New York
5. Nashville, TN (ott él a Plant Parenthood nevü együttes)
6. Austin, Texas
7. Los Angeles
8. San Francisco
9. Portland, Oregon
10. Seattle
Közös zenekar mellett van egy közös fanzine is, amit ketten csináltok, a feminista Hüvelygomba. Először is honnan ez a szuper név? A facebook oldalon azt írjátok, hogy a cél elindítani egy riot grrrl zine forradalmat. Szerintetek kitörhet valaha is Magyarországon? Egyáltalán kitörhet bármilyen, tágabb értelemben vett feminista "forradalom" itthon?
Lilla: Rádi találta ki, afféle tisztelgés a korai magyar zinek előtt, amiknek gusztustalan neveik voltak. És persze arra is reflektál, hogy még mindig tabu/ciki egy teljesen átlagos női nemibetegség nevét hangosan kiejteni, amit nem mellesleg férfiaktól is el lehet kapni, akiknél persze nem jár tünetekkel. Plusz poén, hogy ki kell mondaniuk a csávóknak, hogy „Kérek egy Hüvelygombát.”.
Hát, ha nem is riot grrrl, de lehet, hogy most majd megint elszaporodnak a zinek, mert hiába élünk „az internet korában”, és lehet digitális zine-t is csinálni, a papír alapú dolgok soha nem fogják elveszíteni személyes jellegüket, amitől olyan klasszak. Rá lehet firkálni, összegyűrődik, letépheted a borítóját, ha felbasz (mint a Ladyfesten egy srác, aki azzal indokolta barbár tettét, hogy szerinte „betegségből nem szabad viccet csinálni” LOL), rátaposhatsz is, bár pont azért szoktuk becsületkasszásan árulni, hogy ne hagyják már ott a sörben a kézzel fénymásolt és összetűzött munkánkat.
Feminista forradalom? Hát, most, hogy 2016 kb. a nők éve, még nálunk is elindult valami, lásd Ladyfest, Egyszál gitáros csajok-est a Gólyában (persze sokszál gitáros csajok is kellenének), stb., de a forradalom még messze van (legalábbis társadalmi szinten, a zenén belül simán! Vagyis igyekszem). A Nagydiófa utcában mondjuk van egy FEMINISTA FORRADALOM graffiti, az is valami. Amióta megcsináltuk a Hüvelygombát, már többen is odajöttek hozzánk, hogy inspirálta őket ez a téma, ők is elkezdenek zine-t csinálni (!!!), az egyikük például ugyanezt férfiakkal is megcsinálná (az nem volt világos, hogy férfiakat a feminizmusról, vagy férfiakat a férfiak elnyomásáról akarja-e meginterjúvolni, de majd megkérdezem tőle, spanom amúgy).
Rádi: Régi magyar fanzine-eknek mind jó nevük volt, Isten Malaca, Búvárok Reménykednek, Nyálkahártya, ezek gyönyörű nevek, valami ilyesmi vonalon akartunk elindulni, és az első számnak az esztétikája is ezt a cut ‘n paste vonalat vitte amúgy. Később ez annyiban módosult, hogy Török Virág beállt hozzánk rajzolónak, de a negyedik számra megint visszatért az első számhoz hasonló, újságból kivágós montázs őrület, bár az a szám egy közösségi szám, amit egy Pride-os workshop-on hoztak létre azok, akik eljöttek (mi adtunk nekik amúgy rengeteg újságot, hogy vágjanak ki belőle és csinálják meg a saját oldalukat).
Kitörhet-e valaha is a riot grrrl? Nem. Így nagyon olyan zine forradalom sem, de ha már pár embernek ezt az egészet bemutatjuk, akkor nagyon jó párbeszédek indulhatnak el akár punkon belül, de azon túl is, célunk amúgy egyre inkább az, hogy azon túl.
Ettől függetlenül törhet ki “forradalom”, de nem tudom. Ha már zenei körökben sikerül elérni, hogy a rocksztároskodó nyápicok féljenek attól, hogy a molesztáló kis fejüket igen is meg/agyonütheti egy lány, az már szerintem elég király. Féljenek csak, jöjjön el az az idő, amikor vége lesz az “easy-pussynak”!
Nemcsak a nők, hanem a melegek jogai is fontosak nektek. A Budapest Pride-ra a Hüvelygombának különszáma jelent meg, amit az előbb említett workshop keretén belül csináltatok meg. Voltak előtte is ötletek vagy mindent ott helyben találtatok ki?
Lilla: Mindent helyben, közösen találtak ki a résztvevők, én csak celluxot, régi újságokat (pl. Nők Lapját '66-ból, legjobb), meg zineket hoztam inspirációnak, aztán megszavaztuk a két kérdést és mindenki kapott két oldalt. Nagyon örültem a felkérésnek, hogy a #genderőrület kiállítás galériájában csináljunk egy workshopot, olyan sokan jelentkeztek, hogy betelt a limit! Van igény a zinekre, és a feminizmusról való beszélgetésre is, ami reménnyel tölt el, és tök sok lánybarátom lett, amióta csináljuk a Hüvelygombát egyébként. A közös 4. szám szuperjó lett, akit érdekel, a Wave lemezboltban, vagy tőlünk megszerezheti.
Rádi: Az alapkoncepció megvolt, de amúgy minden helyben lett rögtönözve, de erről Lilla az előbb mesélt, mert én csak a végére tudtam beesni a sokszorosításra. Szeretném kiemelni, hogy számunkra nagyon fontosak a transzneműek jogai is, és itt szeretném üzenni az összes transzfób, magát feministának mondó, de amúgy csak ósdi szoci-arisztokráciából kivedlett náci fasznak, hogy az ő idejüknek vége: “WE'RE FUCKING FUTURE GIRLS LIVING OUTSIDE SOCIETY'S SHIT!“
A nők és melegek mellett a fák „jogait” is szem előtt tartjátok, például a Liget tüntetésen is aktívan részt vettetek, videót is csináltatok. Titeket idézve, hogyan lettetek faölelgető hippik?
Lilla: Mindig is szerettem a fákat, elég klasszak, nagyok, mint egy ház és titokzatosan szépek. De semmi spirituális maszlag, csak bírom őket. Balatonon sokat voltam gyerekkoromban, és mindig szörnyülködtem, ha a nyaralók mellől kivágták a fákat és felhintették kaviccsal a kertet, nehogy falevelet kelljen söpörni – wtf. Egyszerűen nem értem, hogy lehetnek ekkora faszok az emberek, hogy nem értik meg, a fákat békén kell hagyni, városban és falun is, már csak azért az egyszerű ok miatt is, mert ÁRNYÉKOT AD. INGYEN. HAVER. Pfú. És most hirtelen kurva sok fát kivágnak Pesten, kezdve a József nádor térrel – aki egyébként a Városliget megálmodója volt, ahol napok alatt letaroltak 24 fát (és bezártak egy női hajléktalanszállót!), hogy mélygarázst építsenek; Római-part, Városliget, és a Dagály strandnál épülő új uszoda körül is kivágták a magas jegenyéket (amúgy mért is kell az az uszoda? Nincs a Margitszigeten elég? Ja, ott is kivágták a tölgyeket még múltkor, szintén uszoda miatt).
Mennyivel kellemesebb nyáron úgy sétálni a városban, hogy nem kell a gutaütéstől félni, amikor áthaladsz egy téren, mint a Kálvinon, ahol a térkő-tengeren elszórva kis satnya fákat ültettek betonkádakba, nehogy meg tudjanak nőni rendesen. Semmi hippiség nincs ebben, ez csak szimpla önzőség: mi nem akarunk megfulladni, nekik meg a pénz kell.
Rádi: A kormány tett minket azzá, a természeti értékeinkhez való hozzáállásával. Vállalhatatlan, hogy miközben nyomja a nemzeti giccset és nemzeti értékeinkről papolnak, pusztítják mindazt, amire tényleg, mindenféle máz nélkül rá lehetne fogni, hogy igen, ez tényleg magyar, ez a miénk. Az erdőink, parkjaink, sőt, a kibaszott életterünket ritkítják. Sír a kormány, hogy a fiatalok miért járnak plázákba, de hát ha a kormány nem alakít ki nekik teret, ahova mehetnek, akkor mégis mit várnak? Nincs normális park sehol sem, vidéken is inkább kimennek városon kívülre, ha parkba akarnak menni az emberek, mi mindig ezt tettük Salgótarjánban. Nem akartunk politikával foglalkozni soha, de a rendszer teszi azt, hogy nem mehetünk el már szó nélkül a dolgok mellett, már nagyon rég nem.
Rádi, benne vagy a Trikorder nevű nerd/geek blog csapatában is, ahol külön videósorozatod van Cyberfunky néven. Eddig két része volt, azok is még tavaly, mikor jön már a következő?
Nem tudom sajnos. Szeretném folytatni, de most a kedvenc youtubereinknek, az H3H3 Productions-nek dolgozok, és annyit vágom a videóikat, hogy akármikor próbálkozok kamera elé állni, sajnos azokat a gesztusokat fedezem fel magamon, amiket ők használnak, és ez nagyon zavar. Talán majd egyszer összeszedem magam, vagy csak elfogadom, hogy a munkám kihatással van erre. De tényleg nem tudom, nagyon szeretném folytatni, sajnos nem jön össze.
Ha már workshop, Lilla te vezettél egyet az idei Rakéta fesztiválon, a szombati Ladyfest napon többek között arról, hogy milyen egyedüli lányként egy zenekarban lenni. Tényleg, milyen?
Kiborító, hogy 2016-ban még mindig nagy dolog lányként zenekarban lenni. Leginkább itthon. Engem még nem ért kellemetlen megkülönböztetés, turnén nem engednek nehezet cipelni, de na, az nem gond, viszont egyik ismerősömbe, aki egy screamo zenekarban énekel, többször is belekötöttek (persze az interneten), hogy „Jó, jó, a zenét tökre élem, csak az a csaj nem jó”, meg „Mi a baja ennek a lánynak, mért ilyen szomorú?”. Pusztán azért, mert szokatlan, hogy egy női hang sikítozik és üvölt és kikel magából. Nem elfogultságból mondom, a Pepi Rössler tényleg kurva jó.
Egyébként a Camp Koalán belül nem nagy dolog, bár pont mostanában, hogy bevettük a Vendelt, és már 3:1 az arány, kezdett el zavarni. Igazából az a bajom, hogy a lányok többségét maximum énekesnek veszik be a zenekarokba, és még a „punk színtéren” belül is alig vagyunk. Hiába egy elfogadó közösség, valamiért mégis csak fehér, straight férfiakból áll az összes zenekar többsége.
Azt nyilatkoztátok egyszer, hogy eredetileg egy csupa lány felállású zenekarban gondolkoztatok, ahol Rádi lett volna egyedül fiú. Az egy riot grrrl együttes lett volna?
Lilla: Aha! De hát ez most így jött össze. Viszont én azóta már egy csomó lánnyal összehaverkodtam és van vagy 5 (!!) all-girl band ötletünk, majd meglátjuk, melyik jön össze (de nem ragaszkodom a csak lány tagokhoz). Mindenesetre valami biztosan elindul, és ha csak hárommal több lány fog majd gitárt és csap bele a húrokba, már az is előrelépés lesz.
Rádi: Azért zeneileg annyira nem lehet elkülöníteni szerintem a punkot a riot grrrl-től, szóval zeneileg nézve nem lenne jobban riot grrrl, sőt, valószínűleg nagyon hasonló lenne, mint most. Mondjuk a legelső, egy próbát se megért felállásban Lilla még nem basszusozott volna, szóval azért helyenként más lenne, az biztos.
Utolsó kérdés: Lilla, amikor először láttam a Girls Say Yes Csontreálban felvett, már többször említett koncertvideóját, akkor egyből az jutott eszembe, hogy ott tisztára olyan vagy, mint a fiatal Méhes Marietta. Mondták ezt már mások is?
Ezen a kérdésen nagyon röhögök, mert Dia barátnőm hasonlít hozzá meg Sky Ferreirához, és Rumi Zsófi szerint Lizzy Mercier-Descloux a párom, szóval én nem vágom, titokban mindig is Méhes Marietta akartam lenni, szóval kösz mindenkinek, ja és Lizzy Mercier is az idolom.
Lilla öt kedvenc dala
Laura Marling - Your Only Doll (Dora)
Amikor kijött az Alas, I Cannot Swim, pont annyi idős voltam, mint Laura Marling, aki 17 évesen már összerakott egy teljes lemezt, és ha nem engedték fellépni egy helyen, mert kiskorú volt, kiment a hely elé, az utcára zenélni. Addig én csak olyan zenéket hallgattam, amiket rég halott és főleg csávók csináltak, szóval eléggé leesett az állam, hogy ilyet is lehet. Most újrahallgatva elég cuki, de ez az utolsó szám nagyon durva. Az I Speak Because I Can is jó, azóta viszont ásítós folkot nyom.
Cat Power - No Sense
Akárhány listát fogok csinálni, mindig lesz rajta egy Cat Power szám. A Moon Pix lemezt hat éve hallgattam a legtöbbet, volt, hogy egész éjjel ment a hangfalamon Elliott Smith-el felváltva. Klasszik gimi vége, szakítós, barátok nélküli, önpusztító zene. Az egész lemez tökéletes, úgy, ahogy van. Az American Flag zörgése, a He Turns Down fuvolája, a Cross Bones Style klipje. Chan Marshallba mindig szerelmes leszek kicsit.
Free Kitten - Never Gonna Sleep
Kim Gordon bandája, példaképem arra (Patti Smith mellett), hogy egy nőnek 30 fölött, gyerekkel is lehet szabadon zenekarokat alapítani és turnézni. A Girl in a Band (Kim)és a Just Kids (Patti) kurvajó könyvek, mindig megnyugtat, hogy nem muszáj 27 évesen meghalnom.
Shopping - Long Way Home
Ehhez nem köt más emlék, csak amikor tavasszal a turnén Lipcsében, egy félillegális szekértáborban, koncert után erre táncoltunk amikor egy lány nekifutott a fejemnek egy törött sörösüveggel, de csak kicsit vérzett az arcom utána. Viszont kurvajó tánczene!
Homeshake - Brothers
Csak fejhallgatóval, vagy rendes hangfallal, az összes Homeshake lemez!
+1 Angel Olsen - The Waiting
Az egész Half Way Home lemez nagyon jó, ez a dal klasszik 60-as évek hangulatú. Az a gyönyörű Angel Olsenben, hogy a korai lemezein az egyszálgitáros felállás tökéletesen passzol a hangjához, mert olyan minimál a gitár, hogy a hangjával kell rápakolnia plusz dallamokat. Engem annyira megragadott ez, és a Burn Your Fire For No Witness lemez, hogy még egy fanzine-t is csináltam hozzá. Ja és most jött ki az új lemezéről két szám, az egyik kurvajó, Shut Up and Kiss Me, a másik a Sister, nagyon szar sajnos. Remélem azért a lemez összességében jó lesz, mert tök jó az irány, hogy akusztikus gitártól rendes zenekarig, én is így haladok, és nem hiszem, hogy valaha is visszatérnék az egyszálgitáros merengéshez.
(Ha valakit érdekelnek még Lilla további kedvencei, azoknak itt egy szuper mix.)
Rádi öt kedvenc dala
Minor Threat - Straight Edge
Öt évig voltam straight edge, kb mikor pont elkezdtek inni 18 évesen az osztálytársaim, én akörül mondtam, hogy ebből elég. Nem mintha annyira egy alkesz lettem volna, de az alkesz közegből és szülővárosomból elegem lett és ez a lázadásnak egy formája lett nálam. A Minor Threat volt az, aki ugye ezt az egészet elindította, és számomra mai napig egyik kedvenc kora 80-as évek amcsi punk bandám. Mielőtt megismertem őket, csak ilyen metálos meg youth crew straight edge bandákat ismertem és azok nagyon nem tetszettek, kifejezetten ellenszenvessé tették számomra az egészet, nagyon örülök, hogy pont ennek az egésznek a kitalálói egyáltalán nem bugris gyökerek, hanem kis vidám kölykök voltak Washington DC-ből.
(EDIT: Kicsit félreérthető voltam, szóval nekem amúgy a fentebb említett vonulattal semmi bajom sincs, sőt, pl az Insted, Youth Of Today (még ha néha kicsit bájosan naivak is a szövegek) iszonyat király bandák, csak fiatalon valamiért a nagy salgótarjáni izoláltságban nem voltak szimpik. Meg hát kölyökként azért néha eléggé gyökérben tudtam tolni, valószínű akkor is ez volt.)
Sixteen Bullets - Unknown Track
Ez az egyik legobskúrusabb Sarah Kirsch zenekar, és csak ez a track list nélküli élőfelvétel maradt meg róluk, de szerintem minden benne van, ami jellemző Kirschre. Hihetetlen kreativitás, mellkason szúró dallamok, kirobbanó energia. Kirsch amúgy az a valaki, aki ha nem lett volna, biztos teljesen máshogy gondolkodnék a világ dolgairól, minden szempontból egy meghatározó ember volt az életemben, és nagyon sajnálom, hogy sosem volt merszem levelet írni neki. Mondjuk a halála előtt elküldtem neki egy flyer fanzine-t, amit az ő zenéi inspiráltak, és mondta egy közös barátunk, hogy nagyon örült neki, ez mai napig mindig megmelenget. Illetve az is, hogy a memorial fanzine-jában két kollázsom is benne van, amit a Baader Brains nevű zenekara ihletett. Meghallgatni itt lehet.
Polvo - Fast Canoe
Ennél szebb számot soha senki nem írt és nem is fog.
MF Doom - Question Mark
MF Doom egy zseni. Állítólag személyesen amúgy elég kibírhatatlan, meg így leél mindenkit, leszar mindent, de hát egy zseninek sosem könnyű, pláne ha a legjobb barátját/testvérét elvesztette útközben és ideiglenesen hajléktalan is lett.
G.L.O.S.S. - G.L.O.S.S. (We're From The Future)
Ennél fontosabb dal és zenekar nagyon rég született a hardcorepunk szcénában. Zeneileg semmi extra nincs benne, bár elég keményen nyomják (élőben a dobos kibaszott kemény, a Vexx-ben is benne van, akikkel játszottunk együtt a Gólyában, szétbaszott ahogy dobolt, nagyon kemény), sokkal inkább az a lényeg, hogy miről is szól a dal, meg hát maga a zenekar. Megbaszódhat az összes transzfób nyomorék, leginkább akik nagy liberális/feministáknak tartják magukat, miközben csak spiris-bugris-új arisztokrata gecik.
"THEY TOLD US WE WERE GIRLS/HOW WE TALK, DRESS, LOOK, AND CRY/THEY TOLD US WE WERE GIRLS/SO WE CLAIMED OUR FEMALE LIVES/NOW THEY TELL US WE AREN'T GIRLS/OUR FEMININITY DOESN'T FIT/WE'RE FUCKING FUTURE GIRLS LIVING OUTSIDE SOCIETY'S SHIT!
WE'RE FROM THE FUTURE/NOT FROM THE PAST/WE LIVE OUR OWN WAY NOT UP HISTORY'S ASS/WON'T REENACT WON'T PERFORM THEIR HARDCORE/THE STRAIGHT-BOY CANNON IS A ROYAL BORE/THE FUTURE/FAGGOTS AND FEMMES!/THE FUTURE/NOT JUST ANY OUTCASTS/GIRLS/LIVING/OUTSIDE/
