Na akkor most lehet hangosan röhögni. Legalábbis én ezt tettem, mikor megtudtam, hogy ki lesz az idei Sziget egyik fellépője. A The Presidents Of The USA nevű amerikai power-pop zenekar egyik leghíresebb slágere ugyanis a Peaches névre hallgat, és a demokraták elnökjelöltjét pedig úgy hívják, hogy Barack. Tudom, ez egy nagyon ócska szóvicc, mindenesetre én jól szórakoztam saját magamon.
Ezek a hülye nevű amerikaiak azzal híresültek el a poptörténelemben, hogy valamikor a kilencvenes évek első felében Seattle-ben, szakítva a város vérkomoly zenei hagyományaival, fogtak egy kéthúros basszusgitárt és egy három húros gitárt, kidobták a béna kockás ingeket, a kardigánokat, a mélabús szomorkodást, és felhőtlen, önfeledt; barackokról, macskákról és cukorkákról szóló, idióta orrhangon elővezetett, ellenállhatatlanul slágeres Beach Boys-os dalokkal röhögték ki saját magukat és kortársaikat. Az 1995-ös, cím nélküli debütálásukkal kapásból befutottak, és milliószámra adtak el lemezeket, köszönhetően a zseniális Lump és a már fent említett Peaches című daloknak. A '96-os második lemez után, '98-ban egy ritkaságokat összegyűjtő albummal már fel is oszlottak. Ezen különben megtaláljuk a Video Killed The Radio Star nem kevésbé nagyszerű átdolgozását. Aztán 2000-ben a Freak Out And Small-al mégiscsak visszatértek, már billentyűsökkel színesítve a megszokott fülbemászó összhatást, majd újra bujócskázni támadt kedvük, és legközelebb 2004-ben léptek elénk, a Love Everybody-val, aztán - hogy nehogy megszokjuk a jelenlétüket - négy évig várattak minket, hogy újra minden a régi legyen a vadiúj These Are The Good Times People lemezzel.
Szóval nem is dumálnék itt tovább, csak annyit tennék hozzá, hogy aki szimplán csak kurva jól akarja magát érezni (mert mi a jóisten nyiláról is szól egy fesztivál, ugye) az menjen augusztus 14-én a Nagyszínpad elé. Ha valaki ezek után mégis a Killerst választja, az magára vessen.
Ezek a hülye nevű amerikaiak azzal híresültek el a poptörténelemben, hogy valamikor a kilencvenes évek első felében Seattle-ben, szakítva a város vérkomoly zenei hagyományaival, fogtak egy kéthúros basszusgitárt és egy három húros gitárt, kidobták a béna kockás ingeket, a kardigánokat, a mélabús szomorkodást, és felhőtlen, önfeledt; barackokról, macskákról és cukorkákról szóló, idióta orrhangon elővezetett, ellenállhatatlanul slágeres Beach Boys-os dalokkal röhögték ki saját magukat és kortársaikat. Az 1995-ös, cím nélküli debütálásukkal kapásból befutottak, és milliószámra adtak el lemezeket, köszönhetően a zseniális Lump és a már fent említett Peaches című daloknak. A '96-os második lemez után, '98-ban egy ritkaságokat összegyűjtő albummal már fel is oszlottak. Ezen különben megtaláljuk a Video Killed The Radio Star nem kevésbé nagyszerű átdolgozását. Aztán 2000-ben a Freak Out And Small-al mégiscsak visszatértek, már billentyűsökkel színesítve a megszokott fülbemászó összhatást, majd újra bujócskázni támadt kedvük, és legközelebb 2004-ben léptek elénk, a Love Everybody-val, aztán - hogy nehogy megszokjuk a jelenlétüket - négy évig várattak minket, hogy újra minden a régi legyen a vadiúj These Are The Good Times People lemezzel.
Szóval nem is dumálnék itt tovább, csak annyit tennék hozzá, hogy aki szimplán csak kurva jól akarja magát érezni (mert mi a jóisten nyiláról is szól egy fesztivál, ugye) az menjen augusztus 14-én a Nagyszínpad elé. Ha valaki ezek után mégis a Killerst választja, az magára vessen.
Pár videó kedvcsinálónak: