Bármilyen meglepő, de az év első két hónapjának egyik legfrankóbb "indie" dalát egy 54 éves angol zongorista-dalszerző-énekes tálalta a nagyközönség számára. Már aki hallott róla egyáltalán. Joe Jackson természetesen nem az angol ködből tűnt elő hirtelen. Ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek a legfontosabb dalszerzői Joe Strummer, Mick Jones, Paul Weller, és Elvis Costello voltak. Jacksont tehát a punk és new wave keltette hullámok sodorták a popzene partjára.
Nem fogok itt most hosszan értekezni róla (talán majd egyszer), maradjunk annyiban, hogy az 1979-ben indult zenei pálya csupa izgalmas albummal van kikövezve, Jackson jó érzékkel adagolta a friss huzatú zongoratémái mellé a punkos, new wave-es lendületű ritmusokat, gitárokat, zenei megoldásokat; majd szépen kitágította azokat, jazz-zel, reggae-vel, swinggel, soullal, vagy éppen azzal, ami a keze ügyébe került. Elsősorban korai lemezeit érdemes beszerezni, de ezek közül is az elsőt, a Look Sharp!-ot ajánlom leginkább. Abszolút klasszikus, egy seregnyi kiváló popdallal, ha úgy tetszik slágerrel. Zaklatott éneklési technikája pedig rendre visszaköszön a kétezres évek indie zenekarainál, például a Franz Ferdinandnál.
Az eddig öt Grammyre jelölt zenész iszonyú mennyiségű lemezt jelentetett meg az évek folyamán, és idén jött ki a legfrissebb, Rain címmel. A lehető legcsupaszabb zenei körítéssel (dob, basszus, zongora) elővezetett dalok legtöbbje finomabb, visszafogottabb, jazzesebb hangulatokkal ringatja el a zenehallgatót, de találunk rajta egy - az album hangulatától egészen elütő - "indie-s" lüktetésű számot is. Ez pedig a King Pleasure Time. Nem szeretnék sokat okoskodni róla, egyszerűen meg kell hallgatni és el kell ámulni, hogy egy 54 éves fazon hogyan képes ilyen szuper dob-basszus grúvra épülő, a fiatal indie zenekarokat is megszégyenítő pazar dalt összehozni. Kíváncsian várom, sikerül-e hasonló minőségű számot írnia majd bárkinek is a mai szcénából, ennyi idősen.
www.myspace.com/joejacksonmusic
