Persze, nyilvánvaló, hogy most már mások is felférnének a 2008-as listámra. Beleestem a szokásos hibába: nem hallgattam meg kellő odafigyeléssel minden lemezt, és most kellett rájönnöm, hogy milyen kurva jó az a pár album, amiket két próbálkozás után félretettem. Az MGMT nincs köztük. Haha.
Love Is All - A Hundred Things Keep Me Up At Night
Blogom egyik rendszeres olvasója itt azt írta, hogy jól sikerült a lemez, de nincs olyan sok erős dal rajta, és első hallgatásra én is egyetértettem ezzel, de aztán rá kellett jönnöm, hogy akárhonnan is nézem, én ezen a lemezen csak erős és emlékezetes számokat találok. Svéd létükre nekik valóban a New York-i CBGB klubban lenne a helyük, de én mindig éreztem bennük valami menthetetlenül kardigános, twee popos csavart, és ebből a videóból kiderül, hogy nem tévedtem olyan nagyot. Az énekescsaj hüvelykujjas szintinyomogatásánal ellenállhatatlanabb dolgot most pillanatnyilag nem tudok elképzelni.
Eugene McGuinness - Eugene McGuinness
Róla már itt írtam bővebben, nem is szaporítanám tovább a szót, amiket ott lepötyögtem, azok nagyjából érvényesek az igazi bemutatkozó lemezére is. Amíg ilyen és ehhez hasonló fazonok fognak lemezeket megjelentetni, addig nincs gond az oly sokat szidott angol popzenével.
Kelley Stoltz - Circular Sounds
Kelley Stoltz egy hagyományos dalszerző-énekes, hagyományos dalszerkezetre épülő számokkal, és elismerem, hogy ez így együtt bizony okot adhat arra, hogy sajtszagú, pállott produkciót képzeljünk mögé, de ez a San Franciscóban élő fickó szerencsére sokkal jobb és tehetségesebb dalfabrikáló annál, minthogy egy kézlegyintéssel elintézzük. Vadiúj lemeze egy miniatűr popcsoda: háromperces átlaghosszúságú, akusztikus és odalépős gitárokkal, zongorával-orgonával, néhol fúvósokkal teletűzdelt, pszichedelikus kontúrokkal megrajzolt, emlékezetünkbe azonnal belekapaszkodó dalocskákkal; Syd Barrett, Beatles és a Kinks modorában. Uff.
Cut Copy - In Ghost Colours
Na, ez volt az a lemez, amivel sokáig egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, aztán beütött a ménkű, és úgy rákattantam, mint a pinty. Egyébként csak nekem jut az eszembe a lemezről egy zsúfolásig megtelt melegbár? Nem voltam még, ezért kérdezem. A hatvanas évek pszichedéliáját egyesíteni a nyolcvanas évek szintis popzenéivel valóban merész húzás, de úgy látszik az ilyen bizarr párosítások igenis működőképesek. Még több ilyet, ha lehetne.
