Máris itt a második rész, amiben sikerült összehoznom egy igazán ANTIMAGYAR és SZDSZ-KÖZELI dalözönt: vannak itt négerek, zsidók, drogosok, már csak a melegek hiányoznak, de ők is hamarosan előkerülnek. Megismétlem a technikai tudnivalókat: ahol van hivatalos videó, azt beszúrtam a szövegbe, az összes mp3 egyben, alul, a dalok alatt rapidshare-ről leszedhető.
The White Stripes – Hotel Yorba (2001)
Lehet, hogy Jack White az évtized pasija, de szerintem meg maga az ördög, vagy legalábbis a madárijesztő. Mindig is volt benne valami nyugtalanító, de az utóbbi időben már szabályosan félek tőle. Sose voltam White Stripes rajongó, és az is zavar, hogy mindenféle mellékzenekarban játszik, holott tisztességes rockzenész megalakítja a zenekarát, majd onnan vonul nyugdíjba (lásd Lemmy és a Motörhead, Joey Ramone). Mégis, amikor először láttam a Hotel Yorba videóját, nem tudtam nem imádni ezt a csodásan egyszerű punkos bluest, meg ahogy Meg White csapkodja a bőröndöt. Elég a Led Zeppelinből Jack, térj vissza a punkhoz!
The Beta Band – Squares (2001)A Beta Band nekem mindig is a Super Furry Animals testvérzenekarának tűnt. Előbbiek skótok, utóbbiak ugye walesiek, szerencsétlen helyzet, Anglia elszív előlük minden levegőt, mert ugye ki akar menni várost nézni Cardiffba vagy Glasgowba? Hát nem sokan. Zenéjükben és hozzáállásukban is sok a közös vonás: LSD, fű, a hatvanas évek pszichedelikus korszaka, elektronikus bohóckodások, hibátlan dallamok írásának kivételes képessége, és mindkét énekes csúnyán töri az angolt. Ez itt az egyik leghíresebb daluk (a másikat meg a Pop, csajok, satöbbi ezen jelenetében hallhatjuk), meg az egyik legjobb (a hozzá készült videó egészen képtelenül hülye): a sztratoszférában való lebegéshez tökéletesen alkalmas.
Afroman – Crazy Rap (2001)Amikor Dopeman először adta elő legendás felnyögését (amit mellesleg bevallottan Master P-től lopott), azt hittem ennél viccesebb hangot nem adhat ki magából ember, de aztán színre lépett ez az afrofrizurás mókamester, belekukorékolta a mikrofonba, hogy PAKAPAKAAAAAAAAAA, és én dőltem a röhögéstől. Afroman az évtized legviccesebb rappere, aki folyamatosan tekeri a rakétákat, aztán persze gúnyt űz a füvezésből, ebben a számban meg kikarikírozza azokat a nagypofájú hiphopereket, akik azzal hencegnek, hogy 475839 nőt dugtak meg egy este alatt, amihez mellesleg írt egy elképesztően jó refrént. PAKAPAKAAAAAAAAAAA!!
Spiritualized – Stop Your Crying (2001)„A drog helyére beült a szentlélek” – azt hiszem valami ilyesmit mondott Xantus János a Rocktérítő című film rendezője Pajor Tamásról, az egyik legnagyobb magyar dalszövegíróról, aki a Neurotic zenekarban pusztította önmagát, majd megtért, és csatlakozott Sándor atyához, hogy együtt nevessenek az emberekkel minden VIDÁM VASÁRNAP. A Spiritualized énekese, Jason Pierce is nagy harcot folytatott a drogokkal egész élete során, de amikor ezt a lemezt felvette, tiszta volt. Azt hiszem. A hasonlat nem véletlen, mert a dalt meghallgatva azt gondolhatnánk, hogy Jason rendszeresen nézhette a VIDÁM VASÁRNAPOT, mert olyan monumentális, vallási áhítattal átitatott kórust csapott hozzá, hogy ilyet még a Hit Gyülekezete sem tudna soha összehozni, Bayer Friderika, CSOKI és Sanyi közös, megfeszített erejével sem.
Ben Kweller – Wasted & Ready (2002)Ben Kweller közepes jelentőségű dalszerző-énekese az évtizednek, aki volt már Adam Green-féle gyógyegér-poparc; dylanes, bluesos, folkos trubadúr, idei lemezén meg country-hős, nem túl emlékezetes dalokkal, ez a szám viszont magasan kiemelkedik az életműből. Ravasz, megtévesztő dal, mert kamara-popként indul, visszafogott dobkopogással, a háttérben bekúszó fafúvósokkal, Ben szolid énekével, majd otromba módon megérkezik a torzított gitár, és jön egy kurva jó Weezer refrén, amit napokig nem tudsz kiverni a fejedből. Kár, hogy több ilyen jó dalra nem futotta.
The Streets – Let’s Push Things Forward (2002)Tisztán emlékszem arra, hogy milyen érzés volt, amikor először láttam ezt a számot: 2002, ülök a tévé előtt a szőnyegen, kezdődik az MTV:New, én éppen kajálok, előttem a videó távirányítója, és várom, hogy milyen számot tudok majd felvenni. Elindul a dal, hm, tök jó ez a trombita, aztán megszólal Mike Skinner azzal az ocsmány akcentusával, és szinte kiesik a kaja a számból, a record gombot meg közben elfelejtem bekapcsolni. Hetekig úgy hallgattam rongyosra, hogy nem volt meg az eleje (otthoni net csak 2003-ban lesz majd). Nem értettem elsőre, hogy miről beszél, de éreztem, hogy ez NEKEM szól. A videóból különben az a kedvenc részem, amikor a „resonate your eardrums” sornál megfogja a füleit. KEDVES.
Phantom Planet – California (2002)Nem kell kioktatni, tudom én jól, hogy béna sorozat a Narancsvidék, de mivel játszik benne a képregény- és zenebuzi Seth Cohen, (aki mellesleg valóban az évtized pasija), így soha nem hagytam ki egyetlen egy részt sem. Azt viszont senki nem vitathatja el, hogy szuper zenék szóltak közben, a már emlegetett Modest Mouse-on keresztül, Sufjan Stevensen át eddig a főcímdalig. Egy ismerősöm azért nem szereti ezt a számot, mert olyan amerikai. Én meg pont ezért szeretem. Húzzuk is fel a csillagsávos lobogót, és ordítsuk együtt a refrént Arnold Schwarzeneggerrel, Kalifornia kormányzójával. Róla van egy sztorim, gyorsan el is mondom: a kanizsai városi legenda szerint a kis Schwarzi, mivel a hozzánk közel eső Graz városa mellett lakott, gyerekkorában egyszer átrándult a szüleivel Kanizsára, és FAGYIT EVETT!!!!!!!!!!!!!!! Ja, és tudjátok ki volt a zenekar dobosa? JASON SCHWARTZMAN!!!
The Flaming Lips – Do You Realize? (2002)RÁDÖBBENTÉL arra, hogy neked van a legszebb arcod? RÁDÖBBENTÉL, hogy az űrben lebegünk? RÁDÖBBENTÉL, hogy a boldogság megríkat? És arra, hogy EGYSZER MINDENKI MEGHAL????!!!! Ha még arra is RÁDÖBBENTÉL, hogy az ÉLET GYORSAN MEGY, akkor ez a TE DALOD!!!!!!!!!!!!! DÖBBENJ RÁ AZ ÉLET FONTOS KÉRDÉSEIRE!!!!!! NE HABOZZ TOVÁBB, VÁLASZD A FLAMING LIPS RÁDÖBBENTÉL? CÍMŰ DALÁT!!!
Interpol – NYC (2002)2001. szeptember 11-én éppen Győrben tartózkodtam, első évemet kezdtem az egyetemen, és egy évfolyamtársammal lófráltunk a belvárosba, amikor hirtelen ötlettől vezérelve bementünk egy antikváriumba. Nem is tudom már, mit nézegettünk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a boltban szóló rádió épületekbe becsapódó repülőgépekről meg rengeteg halottról beszél. Először azt hittük, hogy ez biztos az antikvárium profiljába beleillő móka, előkaparnak régi archív felvételeket, hogy jobban átérezzük a MÚLT JELENTŐSÉGÉT (tényleg így volt, komolyan ezt hittük). Meg is kérdeztük az eladót, hogy mi ez. Erre azt mondja, hogy ez éppen ebben a pillanatban történt New Yorkban. ATYAÚRISTEN, néztünk egymásra, majd kirontottunk a boltból, és elmentünk a kollégiumba, hogy megnézzük, hátha közvetíti a tévé. Az M1-en éppen Baló Gyugyu került szívinfarktus közeli állapotba, amikor a nézők és a mi szemünk láttára, élő egyenes adásban leomlottak a tornyok. Őszinte leszek: én megijedtem. MOST MI LESZ? Kitör a világháború? Jönnek az arabok és megerőszakolják az ANYÁINKAT, AZ ASSZONYAINKAT, A LÁNYAINKAT???!!! Szerencsére nem így történt. Aztán a rá következő évben meghallottam az Interpol NYC című számát, és bevallom, egy picit elpityeredtem. Azóta, ahányszor csak meghallgatom, mindig a hideg futkos a hátamon, és ARRA a napra gondolok. Szóljon ez a dal AMERIKÁÉRT és NEW YORK HŐSEIÉRT!
PAS/CAL - The Bronze Beached Boys (Come On Let's Go) (2002)Titkos favoritom az évtizedből, a második Beach Boys-kópia, egyszer már itt beszéltem róla, szóval nem is húznám tovább az időt, most egy kicsit úgyis többet beszéltem a kelleténél.
