Ebből a részből kiderül, hogy melyik két dalra használtam el a legtöbb papírzsebkendőt az évtizedben, illetve fény derül arra is, hogy melyik az a dal, amit rám szabva írtak meg. Szokásos technikai jellegű dolgok: hivatalos videó beszúrva, már ahol volt, mp3-ak meg alul letölthetők egyben. Figyelem, még egyszer elmondom, hogy az utolsó, tizedik részben már lesz sorrend, ott lesz a tíz kedvenc dalom az évtizedből. Már nem kell olyan sokat aludni, hogy megtudjátok.
Aberfeldy – Love Is An Arrow (2004)
Vannak megfellebbezhetetlen tények, amelyeket nem szokás vitatni, mert azok úgy vannak, és kész. A legjobb csilingelő twee pop zenekarok például mind Skóciából érkeznek. Mielőtt valakinek ellenvetése lenne, annak máris sorolom: The Pastels, The Vaselines, Belle & Sebastian, Camera Obscura. Nos? Ugye-ugye. Az Aberfeldy is onnan érkezett, és ők is elbűvölő twee popot űznek. A kiválasztott dalban a szerelemre adnak különféle magyarázatokat, minden egyes versszakban mást és mást. A kedvencem ez a két sor: „Love is a verb and a noun as well, You find it in a dictionary under 'L'.” A számhoz készült videó meg úgy szívfacsaró, ahogy van. Ja, és a 9 éves unokaöcsém is odáig van érte.
Regina Spektor – Ghost Of Corporate Future (2004)Érdekes megfigyelni, hogy a kelet-európai zsidó családból származó előadóművészek közül milyen sokan tudtak érvényesülni a popzenében, elég ha csak az ukrán zsidó felmenőkkel rendelkező Bob Dylanre, a magyar zsidó Paul Simonra, a román zsidó Art Garfunkelre, vagy a cseh zsidó Adam Horovitzra, a Beastie Boys egyik tagjára gondolnunk. És itt van Regina Spektor, aki konkrétan Moszkvában látta meg a napvilágot egy – mily meglepő - zsidó zenészcsaládban. Dalszerző-énekesnő, aki a zongora billentyűit nyomkodja, és az évtizedben női vonalon ő írta a legtörékenyebb és legszebb dalokat, ezek közül a legtöbb a 2004-es Soviet Kitsch című lemezére került, onnan való ez a szám is. Nagyszerű dallamok, és nagyszerű szöveg az ÁTLAGEMBERRŐL, akit egy este meglátogatott a Vállalati Jövő Szelleme, hogy FELRÁZZA az életét. Erről eszembe jut két kedvenc filmem is, az egyik a Holdfényszelence, a másik meg a Felforgatókönyv. Kockafejű, szürke hivatalnokok különös események hatására kinyílnak, és megváltoznak. Ajánlom mindkettőt megtekintésre, sok szeretettel. Persze csak annak, aki még nem látta őket.
Saturday Looks Good To Me – Since You Stole My Heart (2004)Árpilis közepe van, már rügybe borultak a fák, te meg virágcsokorral a kezedben sétálsz, és éppen elhaladsz egy kirakat előtt, amikor megállsz, és saját magadat meglátva elkezded igazgatni a hajadat, és a ruhádat. Ránézel az órádra, mindjárt 5 óra, a gyomrod összeugrik izgalmadban, a tenyered izzad, és olyan érzésed van, mintha kezdene elmenni a hangod. Aztán találkozol VELE a téren, beültök egy fagyizóba, ahol halkan a fülébe súgod, hogy NINCS RAJTAD ALSÓNADRÁG. MIVAN???!! Na jó, a vége nem így fejeződne be. Vagy igen? Á, nem, az nem illene a dal hangulatához.
Grandaddy – Nature Anthem (2004)Meg nem tudnám mondani, hogy a blog története során hányszor használtam a „kedves”, „bájos”, „aranyos” és „cuki” szavakat. Gondolom jó sokszor. Na, most ismét ezeket képzeljétek ide, a LEG előtaggal együtt, mert számomra ebben az évtizedben ez a dal és a hozzá készült klip sűríti össze a legnagyobb dózisban az előbbi jelzőket.
The Zutons – Confusion (2004)Bár erősen szimpatizáltam a Franz Ferdinand-féle posztpunk színtérrel, az angol zenekarok közül a Coral és Zutons képviselte liverpooli neo-beat-pszichedélia-akármi mozgalommal tudtam a legjobban azonosulni az új évezredben. Sőt, hát konkrétan a Coral az egyik kedvenc zenekarom az évtizedből, de róluk majd később. Sokszínűségben, humorban, szellemességben és dallamokban a Zutons első albuma sem nagyon marad el földijeiktől. Bizonyítéknak itt van például a Confusion, egy szaxofonnal kísért keringőszerűség, amit még egy autóreklám is felhasznált kísérőzenének.
Mercury Rev – In A Funny Way (2005)Az amerikai Mercury Rev a kilencvenes években zaj-rockot játszó zenekar volt, ebből formáltak aztán kristálytiszta, nagyívű vokálokkal feldíszített pszichedelikus popot, és milyen jól tették, mert kiderült, hogy a szép dallamok gyártása jobban megy nekik, mint a drogos őrjöngés. Szerintem az In A Funny Way a legjobban sikerült daluk: benne van a Phil Spector-féle grandiózus hangszerelés (a dalt indító dob teljesen Be My Baby), Neil Young és persze a Pet Sounds korabeli Beach Boys. Ezek szintézise aztán olyan nagyszabású és csodaszép dalt hoz létre, hogy csak megnyalni tudjuk mind a tíz ujjunkat.
Antony & The Johnsons – You’re My Sister (2005)Két dalra folyt ki legtöbbször a könnyem az elmúlt tíz évben. Az egyik az „angyalarcú óriás”, Antony második lemezéről származik. Sajnos nem vagyok annak a képességnek a birtokában, hogy igazán jól megfogalmazzam, miért jó Antony. Most csak annyit tudok mondani, hogy ez a dal nemcsak az évtized, hanem talán MINDEN IDŐK egyik legmegrázóbb száma. A vokálon Boy George-dzsal osztozik, és nem is értem, hogy miért nem ez a homoszexuálisok himnusza. Amúgy meg beszéljen helyettem nyufi, Magyarország LEGTRÚBB zenebuzija, mert az I Am A Bird Nowról ő írta a legjobb lemezkritikát.
Andrew Bird – Tables And Chairs (2005)Na, hát ez meg a másik. Jól emlékszem arra, hogy ezt a dalt egy svájci ismerősöm küldte át valamikor 2005 őszén. Köszönet újfent Viktornak, és bocs, hamarosan írok majd mailt. Tényleg. Szóval Andrew Bird, amerikai dalszerző-énekes, aki körülbelül tízcsilliárd hangszeren játszik. Ez a dal meg olyan kurva szép, hogy azt el nem tudom mondani, főleg amikor az „And did you…” sorhoz ér, és belépnek a hátborzongatóan gyönyörű vonósok, na, ott szokott mindig ELTÖRNI A MÉCSES. Nem is tudok többet írni, mert ZOKOGOK.
The Boy Least Likely To – Be Gentle With Me (2005)Én erről a dalról nem szeretnék semmit sem mondani, mert ez a dal rólam szól, ez a dal ÉN VAGYOK, és magamról hadd ne kelljen most beszélnem. Itt olvasható a dalszöveg, akit érdekel. A lemez borítója meg a legaranyosabb, amit valaha is készítettek. The sweetest borító ever.
The Decemberists – From My Own True Love (Lost At Sea)A portlandi Dekabristákról én mindig egy amis közösségben szocializálódott Onedin családra asszociálok, akik legszívesebb a 19. században élnének, hajókat ácsolnának, és palackpostával kommunikálnának egymással. Szerencsétlenségükre a 20. és a 21. században kell tengetniük a napjaikat, de éppen a régimódiságuk miatt lehetnek mutogatnivaló különcök és csodabogarak. Hogy emellett még jó dalokat is írnak, az külön szerencse. Ebben a dalszövegben különben pont palackpostáról énekel Colin Meloy, amit az EGYETLEN IGAZ SZERELMÉTŐL vár, de a levél nem érkezik meg, mert nagy valószínűséggel tengerbe veszett. Szegény. :(((
