Popkulturális kalandozásaink mai győztesei a walesiek és az új-zélandiak, és fény derül arra is, hogy a hardcore sem állt olyan távol tőlem ebben az évtizedben. Mp3-ak szokás szerint alul.
The Blood Brothers – Laser Life (2006)
Az évtizedben két dal hozta ki igazán belőlem, a szemüveges, kardigános köcsögből a hardcore arcot: az egyik a Laser Life a seattle-i Blood Brotherstől, a másik meg, nos, hát arra majd hamarosan fény derül. A Laser Life egészen elképesztő módon hozza össze az At The Drive-In emós-hardcore-os őrjöngését és a Mick Jones által énekelt Clash dalok flegmaságát, sőt, hát konkrétan tényleg olyan ez a dal, mintha Mick Jones és Cedric Bixler-Zavara váltogatná egymást a mikrofonnál. Szóval ez volt az egyik szám, amire a legtöbbször képzeltem el azt, hogy a nyakamon és a homlokomon kidagadó erekkel szántom végig a színpadot. Haha!
The Long Blondes – Lust In The Movies (2006)Bár a lemez megjelenésekor azok közé tartoztam, akik azt gondolták, hogy a korai demókhoz képest nem sikerült olyan jól az album, egy idő után sikerült megszeretnem. Ettől függetlenül azonban továbbra is fenntartom a véleményemet, miszerint néhány számból sikerült kiirtani az első változatok nyersességét. Közéjük tartozik a Lust In The Movies, aminek eredeti verziója sokkal fejbekólintóbb, élőbb és dögösebb, mint a kicsit sterilebb lemezváltozat. Az mp3-ak közé természetesen az eredetit tettem be.
Gruff Rhys – Candylion (2007)Soha nem csináltam titkot abból, hogy a walesi Super Furry Animalst tartom az elmúlt 10-15 év legnagyobb zenekarának, Gruff Rhyst meg a legnagyobb dalszerzőnek, akinek arra is jutott ideje, hogy szólóban is villantson pár szuper popdalt. A Cukoroszlán alapvetően egy xilofonos twee pop dal, de Gruff nem bírta megállni, hogy ne kanyarítson az alapdallam mögé egy fineszes vonóshangszerelést. A lemezborítón az évtized legkedvesebb figurája látható, a videóból pedig kiderül, hogyan kell kirakni.
The High Llamas – The Old Spring Town (2007)Újabb bizonyíték, hogy mennyire imádom a vonósokkal feldúsított, orgonás, férfi-női vokálokkal teletűzdelt popdalokat. Sean O’Hagan, fanatikus hatvanas évek és Beach Boys rajongó, az egyik legnagyobb vonós hangszerelő, akinek szolgálatait már igénybe vette a Super Furry és a Stereolab is, nagyszerű popdalokat ír, és biztos vagyok benne, hogy okkersárga garbóban, és barna tweed zakóban hajtja minden nap álomra a fejét.
Euros Childs – Henry a Matilda Supermarketsuper (2007)„A walesi nyelv nagyon csodálatos – mondta Osborne. – Minden egész másképpen, egészen túlvilágian hangzik. Például el lehet még egy nyelvet képzelni, ahol a sört úgy hívják, hogy cwrw?” – ezek a sorok Szerb Antal Pendragon legendájában olvashatók, és csak irigyelni tudom azt az ismerősömet, aki tavaly megjárta Walest. Euros Childsról és régi zenekaráról, a Gorky’s Zygotic Mynciról írtam már, és erről a dalról is kifejtettem akkor, hogy ebben van az évtized egyik leghülyébb refrénje, ami mindig röhögésre késztet.
The Apples In Stereo – Same Old Drag (2007)Matematika professzornak öltözve ontani a tökéletes power pop dalokat, és közben gyerekeknek is lemezt készíteni, na erre csak Robert Schneider volt képes az évtizedben. A Same Old Drag méltatlanul nem lett a kétezres évek egyik legnagyobb slágere, holott a hibátlan dallamok, a TÁNCRA PERDÍTŐ ritmus mind-mind arra predesztinálták volna. Sebaj, azért az én listámon bérelt helye van.
Coconut Records – West Coast (2007)Elvileg ez itt egy szomorkás dal („egyedül állok egy fekete kabátban, hamarosan visszamegyek a nyugati partra, bárcsak be tudnálak tenni a bőröndömbe”), ám Jason Schwartzman olyan erőtől duzzadó önbizalommal adja elő, amire csak egy amerikai előadó képes, nálunk biztosan valami érfelvágós ballada születne, itt meg egy kórussal megemelt, nagyszabású popdal kerekedik ki belőle.
Panda Bear – Comfy In Nautica (2007)Az évtized talán legeksztatikusabb dalát az Animal Collective-ben is zenélő Panda Bear írta meg. Valószínűleg hülyeség, de nekem ez a Noah Lennox visszhangosított, monumentális vokáljával, Forma 1-es autók gyorsuló hangjával, asszonykórussal, törzsi lüktetéssel, tapsolással és mindenféle hangmintával kísért dal nem szól másról, mint az ember, az ember által létrehozott gépek és a természet egymást erősítő-gyengítő együtt létezéséről. Vagy valami ilyesmiről.
Spoon – You Got Yr. Cherry Bomb (2007)A texasi Spoon az egyik legjobb példája annak, hogyan kell lemezről-lemezre fejlődni, megújulni, majd végül megcsinálni a pályafutás csúcslemezét. A 2007-es Ga Ga Ga Ga Ga az egyik legjobb indierock album az évtizedben, legalább 5-6 dalt ide lehetett volna válogatni, ezek közül nekem ez a Motown soulos, fúvósokkal feldobott dal tetszett a legjobban.
The Brunettes – If You Were Alien (2007)Az új-zélandiak szerepe a popzenében nem annyira nyilvánvaló, azért szerencsére találunk magyar nyelvű írást arról, hogy például milyen színes volt a gitárzenei mezőny már a 80-as években is. A kétezres években legjobban a Ruby Suns teljesített, ám én most mégsem tőlük választottam dalt, hanem a Brunettestől, akik létrehozták ezt a csaj-pasi vokállal egymásnak felelgető popcsodát, amiben azért benne van a Ruby Suns énekese is, hiszen a háttérvokál sorait erősíti, és korábban játszott is ebben a zenekarban.
