Na, mindenkinek izzad már a tenyere az izgalomtól? Tövig rágtátok a körmeiteket? Akkor elő a behűtött sörökkel, mert itt van a tíz kedvenc dalom az évtizedből. Mp3-ak alul, a szöveg alatt.
10. The Strokes – Last Nite (2001)Nem ér legörgetni a lista aljára!!! Na jó, vágjunk bele. Szóval Strokes. Itt a remek alkalom, hogy bevallhassam végre, hogy én tiszta szívemből rajongtam a Strokesért, attól a pillanattól kezdve, amint először megláttam a Last Nite koncertváltozatát a már többször emlegetett MTV:New című műsorba. Annyira magával ragadott a zene, hogy szépen meg is vettem cd-n az első albumot, és nem is sikerült kivennem a lejátszóból vagy egy hónapig. Elképesztően örültem annak, hogy ismét van egy jó gitárzenekar, és egyáltalán nem érdekelt, hogy kit, hogyan, és milyen gitárhangzással nyúltak le (Ramones, Velvet Underground, Stooges, BLABLABLA). Egy szónak is száz a vége: ha csaj lennék, mind az öt taggal egyszerre akarnék járni! Hétfőn JULIAN, kedden ALBERT, szerdán NICK, csütörtökön FAB, pénteken NIKOLAI, hű de SZUPI LENNE!!!!!!!
9. Camera Obscura – Lloyd, I’m Ready To Be Heartbroken (2006)Először is helyezzük KONTEXTUSBA a dolgokat: Lloyd Cole, a nyolcvanas évek egyik fontos angol dalszerző-énekese, 1984-ben, egyik nagyszerű dalában felteszi azt a kérdést, hogy „Are You Ready To Be Heartbroken?”, de válasz nem érkezik, egészen 2006-ig. Ekkor a feldobott labdát a Belle & Sebastian skót testvérzenekara, a boldog-szomorú dalokban otthonosan mozgó Camera Obscura ügyesen és okosan lecsapja. És milyen jól tették, hiszen Tracyanne Campbellnél, az énekesnőnél senki sem tudja jobban alakítani a lógó orrú, búslakodó, megtört szívű tinicsajt.
8. The Shins – Saint Simon (2003) - Micsoda? Hát nem a New Slang lett beválogatva??!! NEM ÉRTESZ A ZENÉHEZ söcsö, TAKARODJ EL JÓ MESSZIRE!!!
- De hát én szeretem a New Slanget is…
- NEM ÉRDEKEL, TE TELJESEN HÜLYE VAGY, a New Slanget rakta Natalie Portman a srác fülére abban a filmben!!!!! HÁT NEM ÉRTED?? NATALIE PORTMAN, BASSZA MEG!!!!
- Jól van, nyugodj már meg, persze, szuper dal, meg minden, és én is Natalie-ről szoktam ábrándozni MASZTIZÁS közben, de a Saint Simont szebb és meghatóbb dalnak gondolom, tudod, vonósok is vannak benne, meg csajvokál…
- KI A FASZT ÉRDEKELNEK A VONÓSOK TE SZERENCSÉTLEN, ZENEAKADÉMIÁRA JÁRSZ, VAGY MI?? Na jó, ennyi, én leléptem…
.jpg)
7. Fleet Foxes – White Winter Hymnal (2008)Ja, hogy túl kiszámítható vagyok? Bocs, ez van. Lehet, hogy túlértékelt a tavalyi lemezük, attól még én imádom, mert tele van szebbnél-szebb dallamokkal, és én egy kurva jó dallamfordulatnál semmit nem tudok jobban értékelni. És egyébként is, énekkaros voltam, nagyon bírtam a kánonban éneklést, ide is szívesen beszálltam volna, haha. Amúgy meg nem tudok nem szeretni egy olyan dalt, amitől egyszerre érzem magam egy rénszarvasokkal teli, hólepte kisváros főutcáján és Kaliforniában a Csendes-óceán partján. Miért, nem nézne ki viccesen Brian Wilson télapósapkában??!
6. Graham Coxon – Bittersweet Bundle Of Misery (2004)Talán meredek gondolatmenet, de a Miattad iszom, te állat című MÉLTÁN HÍRES Junkies szám geek verzióját Graham Coxon írta meg. Persze arról az apró különbségről ne feledkezzünk meg, hogy míg az előbbi egy tipikus, tufa, magyar parasztrock szám, addig Coxon verziója szellemes, vicces és persze keserédes. Ja, hogy miről van szó? Hát nagyjából arról, hogy az ellenkező nem mennyire meg tudja keseríteni a másik életét, pusztán csak annyival, hogy létezik, él, tudunk róla, szép, okos, kedves és édes, de nem lehet a miénk. Vagy ha a miénk, akkor kiderül, hogy ő sem tökéletes. Mert senki sem az. Coxon dalával ezt tudomásul veszi, és egyszerűen csak megrándítja a vállát. Kösz Graham, ez igazán jólesett. Életem hátralévő részében minden könnyebb lesz.
5. At The Drive-In – One Armed Scissor (2000)Nos, hát akkor itt van a már emlegetett, második hardcore (poszt-hardcore? emo?) dal, aminek a hallgatása közben legtöbbször vesztettem el teljesen az eszemet, de egyszer úgy, hogy majdnem lefejeltem az íróasztalom szélét. Szépen kinyílt volna a fejem, talán nem olyan nagy baj, hogy megúsztam. Amúgy meg ez volt az a dal, amit a videóra rögzítéstől kezdve naponta vagy hússzor-harmincszor őrjöngtem végig a tévé előtt. Szavakkal talán le sem tudom írni, hogy milyen elsöprő energia van ebben a számban, olyan, mintha bármelyik pillanatban fel akarna robbanni, hogy atomjaira hulljon szét. Cedric vonyít, süvölt, néha meg szívfájdítóan, szenvedélyesen énekel. Nagyszerűen felépített dal, a legfájdalmasabb az első refrén után érkező rész, ahol aztán tényleg megszakad a szív a headbengelés közben.
4. Belle & Sebastian – Legal Man (2000)„L-O-V-E love it’s coming back, it’s coming back…
get out of the city and into the sunshine…”
Ugye mindenki érzi a BÜDÖS HIPPISZAGOT? Aggodalomra szerencsére semmi ok, hiszen mégiscsak a Belle & Sebastianról van szó. Persze a dal erősen hatvanas évek orientált, orgonával, bájos női vokállal, de mégsem kell attól tartanunk, hogy egy virágmintás pólós barom a nyakunkba borul, mert itt inkább a hippik előtti korszak idéződik meg, amikor még minden rendben volt. A dal különben nem albumon, hanem EP-n jelent meg.
3. The Coral – Don’t Think You’re The First (2003)Micsoda meglepetés! A Coral az első háromban! Nahát! Erre senki nem számított!!! Biztosan mindenkinek megvan a NAGYBETŰS zenekara az évtizedben, amelynek minden lemezét megvette, oda-vissza meghallgatta, hosszú ódákat zengett róla, és lelkesen mutogatta az ismerőseinek. Nálam ezt a szerepet a Liverpool melletti Hoylake városkából származó Coral töltötte be. Sokféle hatásból építkező zenekar, de nekik sikerült az elsők között ebben az évtizedben visszaállítani az egyszerű, elsőre emlékezetes, háromperces gitárpop dalok becsületét, hiszen 18-20 éves fiatalok által előadott világos, tiszta, nyíltszívű popdaloknál jobb dolog alig van a világon.
2. Sufjan Stevens – Chicago (2005)A popzene egyik mágikus ereje abban rejlik, hogy még a legrosszabb élethelyzetből, szituációból is ki tudja húzni az embert, vagy legalább képes elhitetni velünk, hogy egyszer minden jóra fordul, minden egyre jobb és jobb lesz. Akárhányszor is hallgatom meg a Chicagót, abban a pillanatban biztos leszek benne, hogy a világ mégiscsak egy nagyszerű hely, ebben részt venni, benne létezni a legjobb, ami csak történhet velünk, és még az olyan elcsépelt szavakat, mint remény, hit, szeretet is újra meg tudja tölteni tartalommal. Az évtized legszívbemarkolóbb, de egyben legreménytelibb dala.
1. Super Furry Animals – Receptacle For The Respectable (2001)A DAL, amiben benne van az elmúlt 40 év poptörténelme! A DAL, amiben Paul McCartney telefonon keresztül répát és zellert rágcsál! A DAL, ami megmutatja, hogyan kell összeházasítani az elvadult kísérletezést a tökéletes dallamokkal, és mindezt nem MŰVÉSZETKÉNT, hanem JÁTÉKKÉNT tálalni a közönségnek! A DAL, amiben minimum egy lemezre való ötlet van! A DAL, ami a Beach Boystól indul el, operás áriákban folytatódik, aztán elektronikus zajrettenetbe csap át, majd végül halálmetál hörgésben végződik! Igen, ez a DAL söcsö legnagyobb kedvence az évtizedben!
