Szórakoztató év volt 2009, én legalábbis nagyon jól éreztem magam, imádtam a már-már ironikusan túlpörgetett lo-fi mozgalmat, élén a zabálnivaló Wavves-szel, örültem a Grizzly Bear és az Animal Collective áttörésének, és persze annak, hogy a Super Furry Animals változatlanul hozta a hülye ötletkavalkád közé odakent tökéletes dallamokat. Ugyanakkor nem sok értelmét látom egy olyan évvégi lista elkészítésének, amire felteszem azokat a zenekarokat, amikről amúgy is írtam évközben. Szóval jöjjenek inkább azok, akikről nem sok szó esett az évben, holott tökéletes popdalokat ők is elhintettek. Nem is egyet. Két részt terveztem, jöjjön most az első, tíz előadótól tíz dal. Mp3-ak formájában, alul ömlesztve letölthetők.
2009 alulnézetből - első rész
2009.12.18. 12:12 söcsö
Ben Lee – Surrender
Ugye emlékszünk még az általános iskolás énekórákra, amikor úgy tanultunk meg egy dalt, hogy a tanár néni előre elénekelte az egyes sorokat, mi pedig megismételtünk. Na, ez a göndör hajú ausztrál ÉNEKES-DALSZERZŐ képes volt ugyanezt eljátszani ebben a dalban egy kórussal megtámogatva. A végeredmény, mondanom sem kell, igazán KEDVES lett.
Casper & The Cookies - Keep Talking
Mókás zenekarhoz mókás zenekarnév dukál, és ha azt is elárulom, hogy itt egykori Of Montreal tagok is játszanak, akkor már körülbelül be is tudjuk lőni a zenéjüket. Az Of Montrealhoz képest persze nem annyira elszállt, ez itt főleg nem, hiszen egy teljesen normális, követhető popdal, szuper dallamokkal.
Das Pop – Let Me In
Az év egyik legfenségesebb dalát a belga Das Popnak köszönhetjük. Az énekes hangja valahol Lee Hazlewood és Johnny Cash között félúton, hozzá akusztikus gitár, dam-dam ének, füttyszó, vonósok, lódobogáshoz „igazított” lüktető dob, puskaporszag, „fejem felett megpörgetem a lasszót”. Ilyesmi. Kedvenc sorom: „Wake up honey, you’re in FUCKLAND…”
Dreamdate – Go Fish
Három csúnyácska csaj, minimál gitárkaparászás, hát nem volt elég már ebből ebben az évben? Stereomaci biztosan rávágná, hogy NEM, és szerintem sem, hiszen hogyan lehetne egy olyan dalnak ellenállni, amiben azt éneklik a csajok, hogy: ÚÚ-LÁLILÁÁ-ÚÍÍÍ-CSÁCSÁÁÁ!!!
L’Avventura – Ms. Yugoslavia
Vajon a Beirut zenekarnak köszönhetjük, hogy egy „klasszikusabb” rockzenében utazó San Franciscó-i zenekar Ms. Yugoslaviáról énekel? Fogalmam sincs, mindenesetre ez is az év legprímább dalai közé tartozik.
Princeton – Calypso Gold
Nem, nem kell megijedni, nem a Princeton egyetemen alakult jólfésült egyetemistákról van szó. Mondjuk a zenéjük alapján ezt lehetne gondolni, mert elég simulékony, főleg ez a vonósokon SZÁRNYALÓ dal, ami olyan jól sikerült, hogy a lemez többi száma el is törpül mellette.
Reading Rainbow – Great Sky Bear (Keys)
Hopp, csak becsúszott egy lo-fi zenekar, elnézést érte. De hát nem lehet nem tudomást venni róla, ha ennyire jó. A hangzás nem annyira szakadt, meg van benne valami csilingelő zongora is, ha jól hallom.
Revolver – Back To You
Ez itt egy Beatles rajongó párizsi zenekar, mondjuk ezt a zenén kívül is meg lehet állapítani, hiszen Lennonék 1966-os lemezéről vették a nevüket. A Back To You dallamossága, zenei megoldásai (szájharmónika, vonósbetét, úúú-vokál) elsősorban McCartney dalait idézi, de van benne egy kis twee-popos csavar is.
Sibrydion – Rosalynn
Már megint Wales. És még a Super Furry is támogatja a zenekart. És az ének is tiszta Gruff Rhys. Lehet, hogy ő énekelte fel ezt a dalt? Amúgy egy vicces, flamencós beütésű szám, hibátlan dallamokkal. Még szép, hiszen a Super Furry… De hisz tudjátok.
The Duckworth Lewis Method – Gentleman And Players
Egy teljes lemezt írni a krikettről? Hát megőrültek ezek? És mindezt úgy, hogy még egy kelet-európai ember is azonnal ráharapjon? Neil Hannon, a Divine Comedy frontembere érti a dolgát, ugyanis ő ennek a projektnek az agya. A debütáló lemez pedig az év egyik legjobbja, túlzás nélkül. Tele van jobbnál jobb dallamokkal, ezt a dalt például még a Super Furry Animals is megirigyelhetné. Meg Brian Wilson. HAHAHA!
2 komment
Címkék: zene ajánló 2009 revolver princeton das pop ben lee casper and the cookies dreamdate lavventura reading rainbow sibrydion the duckworth lewis method
A bejegyzés trackback címe:
https://musicismyradar.blog.hu/api/trackback/id/tr921606474
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Niksim 2009.12.20. 15:48:42
Köszi, ezek tök jó dalok! Viszont most néztem a Vasvilla.com-on, és sehol sem említik őket mint idei mérvadókat.
Paradox helyzet: tényleg szabad őket szeretnem nyíltan is, vagy ne legyek már ennyire telhetetlen és örüljek, hogy végre van egy normális mobilom, amin hallgathatom őket tömegközlekedve, lefekvés előtt és után, hogy ne tudja senki? Teliszájas szmájliból három.
Paradox helyzet: tényleg szabad őket szeretnem nyíltan is, vagy ne legyek már ennyire telhetetlen és örüljek, hogy végre van egy normális mobilom, amin hallgathatom őket tömegközlekedve, lefekvés előtt és után, hogy ne tudja senki? Teliszájas szmájliból három.
söcsö 2009.12.21. 19:21:39
Ja, hát sztem is jók, azért tettem ki őket, hogy tudja meg a világ az IGAZSÁGOT! :)