Kinyílik a bicska a zsebedben, ha még egyszer meglátod valamelyik lista első helyén a The XX zenekar nevét? Hallgathatatlannak találod az új Flaming Lipset (nyugi, a zenekart szeretem)? Nos, ha VALÓBAN jó popdalokat akarsz hallani, akkor kattints a továbbra. Mp3-ak alul zip fájlban letölthetők.
Asteroid No. 4. – Flowers Of Ours
Tudom, tudom, ha valaki meghallja az első TAKTUSOKAT, jogosan kezd el habzó szájjal büdöshippizni, de engem nem izgat, mert egyrészt a Byrds-öt nyúlják, másrészt az őszinte, nyíltszívű rajongásból elkövetett lopással szemben mindig elnézőbb vagyok. Ők 1965-ben akarják magukat érezni, szóval hagyjuk őket békében.
Bermuda Bonnie – If I Had A Party
Ez a hülye név egy lökött csajt takar, aki egy ócska dobgép és szinti felett ábrándozik ebben a kedves, fülbemászó, két percet sem meghaladó minimalista dalban. A popzene ereje az egyszerűségben rejlik, EL NE FELEJTSÉTEK!!!
Caitlin Rose – Song For Rabbits
Caitlin egy picit tehenészlánynak tűnő énekes csaj, aki bármelyik dalával köröket ver például az agyonajnározott Florence And The Machine-re. A soulos Song For Rabbits különösen kimagaslik az idei női mezőnyből, ennél jobb dalokat csajos fronton csak Charlotte Gainsbourg friss lemezén hallottam. Magával ragadó hang és dallamok, verhetetlen Hammond orgona hangzás, meg egyáltalán, megunhatatlan az egész.
Crocodiles – I Wanna Kill
Erről a zenekarról mindig a Hatcham Social Crocodile című dala jut eszembe, nem véletlenül, mert a San Diegóból származó kéttagú Crocodiles is ugyanazt a 80-as évekbeli Jesus And Mary Chain-féle vonalat kívánja továbbvinni, lo-fi-s felhangokkal, hasonlóan jól, mint londoni társaik. Ez a legfaszább daluk, az meg külön vicces, ahogy a zajos popdal végén teljesen váratlanul megérkezik egy korai Beach Boys-ot idéző orgonafutam. A lemez címe Summer Of Hate. Hú.
Easyboy – Chest Swimmers
A bostoni Easyboy (rendes nevén Eric Farber) olyan, mint egy az átlagosnál még jobban szétcsúszott Adam Green, a Moldy Peaches korszakból. Ugyanaz az instant fülbemászás, csak még retkesebb hangzás.
Sambassadeur – Days
Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan zenekar, amely képes lesz felvenni a versenyt a Camera Obscura dúsan hangszerelt, boldog-szomorú számaival. Erre jönnek ezek a svédek, akik nevüket egy Serge Gainsbourg dal címéből vették, és megírják a Days-t, ami ugyanazokból az összetevőkből áll, mint a skótok bármelyik dala: bájosan melankolikus női ének, minden beborító, lehengerlő vonós körítés; azonnal ható dallamok.
Snowglobe – Nothing I Can Do
A memphisi Snowglobe sem egy FONTOS, és KORSZAKALKOTÓ zenekar, de azért a kedves, folkos dalokban nagyon otthon van. A Nothing I Can Do briliáns szám, holott semmi különös nincs benne, mégis bámulatos, ahogy felépül: kezdve a seprűzött dobtól, a különféle kattogó-csilingelő bizbaszokon át a csellón, a háttérben megbúvó orgonán keresztül a verhetetlen dallamokig. Igen, már megint azok a KIBASZOTT VERHETETLEN dallamok.
Songs – Different Light
Az egyik kedvenc gitárpop dalom az évből. Ausztrál zenekarról van szó, akikre többek között a The Clean hatott. Pofonegyszerű szám ez is, egy azonnal fülberagadó gitártémával, hangulatában pedig a legjobban egy széles mezőn való futkorászáshoz, és felhőtlen bukfencezéshez lehetne hasonlítani. Mondjuk.
Thee Fair Ohs – Summer Lake
A Thee Fair Ohs londoni együttes, de inkább hangzik amerikainak, abból is elsősorban a Vampire Weekend-féle afro beütésű pop, vagy az Animal Collective idétlen dallamai juthatnak eszünkbe. A Summer Lake főleg az utóbbi vonalra erősít rá az egymásba gabalyodó gitártémákkal, valamint a huhogással kísért megkergült vokálokkal.
The Widow Babies – Possibilities At Sea
Igazi ÖSSZAMERIKAI CSAPAT: van benne latin származású tag, aztán elhízott kertvárosi fehér srác, az énekes meg egy Karen-O-t és Jemina Pearlt megidéző hisztis, szemüveges fekete csaj. A Minutemen zenekarról írtak már konceptalbumot, pontosabban egy EP-t, Mike Watt címmel. Amúgy rájuk is erősen hatott az afrikai ritmusvilág, ezt ötvözik többek között punkkal, ebben a dalban például alig több mint másfél percben, ami külön dicséretes.
