Abban a pillanatban, hogy kitettem az előző posztot, és előkapartam a régi Beck lemezeket a fülbemászó elnevezésű mappámból (és amik még MÁSOLT KAZIN is itt figyelnek valahol a szobámban), Bullard, aki már több posztom ötletgazdája is volt akaratlanul, a facebook üzenőfalára kitette az alábbi Beck videót. Ez még 1993-ban készült, a nagy befutás, a Loser című dal és a Mellow Gold album megjelenése előtt, és még nem ismertem, mert ez akkor csak limitált példányszámban B oldalon jelent meg, és annak idején örültem, hogy egyáltalán a Mellow Goldhoz hozzájutottam (tudjátok, ez még az internet előtti korban volt). És nem is lehetne aktuálisabb, hiszen Beck gyakorlatilag ezekkel a botrányosan retkes, a manapság ezerszer elátkozott LO-FI hangzású dalokkal lett milliós lemezeladásokat produkáló popsztár. Igen, POPSZTÁR. Ok, ehhez persze kellett az előbb emlegetett Loser is, ami mondjuk szintén nem az orvosi rendelőben felvett, kristálytiszta stúdióhangzásáról híres. Ez a Teenage Wastebasket különben az 1994-es One Foot In The Grave tavalyi deluxe kiadásán elérhető (nekem csak a sima verzió van meg, de most beszerzem), ezt a lemezt amúgy is az amerikai lo-fi indie atyaúristene, a Beat Happening oszlopa, Calvin Johnson producerelte, és adta ki a legendás K Recordsnál. Az ilyen videók láttán szoktam elbizonytalanodni, hogy vajon Becket vagy Kurt Cobaint imádom-e jobban a 90-es évekből.