Nemrég vitába keveredtem egy ismerősömmel (persze nem volt komoly vita, vagy ilyesmi), aki azt kifogásolta, hogy a blogoszférában túl sok a karizmamentes, ARCTALAN SENKI, és ebben tök igaza van, de azt válaszoltam neki, hogy engem annyira, de annyira nem tud érdekelni ez a dolog, legyenek jó dalok, jó lemezek (pontosabban "jó", mert ugye minden relatív), és felőlem arctalan senkik is csinálhatják, ha egyszer nekem tetszik, jónak tartom, és ronggyá tudom hallgatni, és annyi, de annyi nekem tetsző dal van, és lehet, hogy az az előadó soha többet nem csinál semmi értékelhetőt, de nekem akkor is KELL AZ AZ EGYETLEN DAL, mert IMÁDOM A ZENÉT, és meg akarom hallgatni egymás után hússzor, ÉRTITEK? Persze, hogy értitek.
Szóval itt van ez a White Fence nevű ARCTALAN SENKI, akinek van most egy lemeze, amit semmiképpen se hallgasson végig az, aki ki nem állhatja a 60-as éveket, pláne ha ezt LO-FI hangzásban tálalják, de mivel van rajta egy szám, az I'II Follow You, ami olyan mintha egy elveszett Syd Barrett dal lenne 1967-ből, nem tudom nem agyonhallgatni, hiszen imádom Syd Barrettet. Ja, meg a ZENÉT. De ezt már mondtam.
