Új rovatot indítok, Lemezpolc címmel. Időnként leemelek majd egy-egy albumot az itthon talált, régi bakelitek közül, és írok róla maximum 1500 karakterben. A lemezek száma nyilván véges, így ez a rovat sem tart örökké. Az első választásom Halász Judit debütálása 1973-ból, a Kép a tükörben.

Ha ez a lemez angolul szólalna meg, a Pitchfork szerkesztőségében Marc Hogan és Nitsuh Abebe ököllel esne egymásnak, hogy ki írjon róla 8.7 pontos, 15 ezer karakteres, kontextusba helyező mélyelemzést, a barokkos-folkos-twee-s beütésű popzene gyöngyszemének titulálva, de az NME és a Guardian is vérre menő csatát vívna, hogy melyikük publikálja elsőként Nagy-Britanniában. Ám ez még mind semmi! Ha Nico meghallotta volna az Elmúlt az éjjelt, akkor biztosan sírva vágta volna a sarokba az albumot, „hogy mertek ezek az én dalaimnál szomorúbbat írni!” felkiáltással, és Vashti Bunyan is csak addig a pillanatig járna felemelt fejjel, peckesen az utcán, amíg a fülébe nem jutnának a Magány, a Mese, az Altató vagy a Szerenád éteri-angyali popdalai, mert utána haját tépve, hosszú hónapokra bezárkózna a lakásába. A Bóbita utolsó 30 másodperces pszichedelikus elszállásától egy emberként szúrná tökön magát az összes büdös hippi, Jane Birkin meg felzaklatott állapotban, remegő hangon hívná Serge Gainsbourgot, hogy vegyék fel a lemez francia nyelvű változatát. Ja, a többi szám meg csupán minden idők legjobb gyerekdalai közé tartozik. A szövegeket Karinthy Frigyes, Weöres Sándor, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, József Attila, Babits Mihály és Bródy János írták, a zenét szintén Bródy, valamint Tolcsvay László, Péterdi Péter és Szörényi Szabolcs. Szóval IGAZÁN SEMMI KÜLÖNÖS EZ A LEMEZ! Töltés!