Az történt, hogy itt kókadoztam az ágyon, a laptop előtt, reménytelenül néztem magam elé, hogy most már tényleg nem lesz semmilyen lemez az év hátralévő részében, amiért lelkesedni tudnék, amikor elém ugrott a francia The Liminanas cím nélküli debütálása. És akkor egy csapásra megváltozott minden. Már az is furcsa volt, hogy mit keres mellettem Fabienne Delsol. Aztán látom, hogy a Stereolab és a Can tagjai ülnek előttem a szőnyegen, miközben a The Bristols tagjai matatnak valamit az íróasztalomon. Oldalra hajoltam, és megláttam egy ósdi orgonát. Aztán egyre többen és többen lettek a szobában, a fű is előkerült, és már csak arra emlékszem, hogy Laetitia Sadier és Fabienne váltogatják egymást a mikrofonnál, a Can veri az ütemeket, búg az orgona, és valami 60-as évekből teleportált garázs-beat zenekar csiholja ki a visszhangosított szörfös gitártémákat a sarokból. Mikor magamhoz tértem, egy pohár csokis tej volt előttem, és akkor értettem meg, amikor újból betettem a lemezt, és odaértem a Chocolate In My Milk című számhoz. Semmi sincs veszve.