Nálam a következőképpen működik a letöltési rendszer: van mindig egy, az adott évhez tartozó mappám, abban vannak a letöltött albumok, és mindig van egy külön mappa, amiben csak dalok vannak. Ezek általában arról a 10-15 blogról származnak, amiket minden nap átnézek. Mindig letöltöm az aktuális felhozatalt, és igyekszem is azonnal meghallgatni őket, hogy a nem tetsző számokat kapásból törölni tudjam, amiket viszont kétszer is el tudok viselni egymás után, azok szépen átkerülnek ebbe a dalos mappába. De néha előfordul, hogy nincs időm vagy kedvem meghallgatni egyből, minden bekerül oda, így aztán egy idő után félelmetes méretben elkezdenek halmozódni ezek a tetves dalok, ezért havonta, kéthavonta végig szoktam hallgatni az egészet, és aztán erős szelekció következik, majd a végére marad úgy ötven. Most megint meghallgattam ezt a maradékot, és kiválogattam nektek tízet, amelyek talán érdemesek arra, hogy bemutassam, feltéve persze, ha még nem ismeritek ezeket. Úgyis lassan eltelik a félév, mondjuk majd csak június végén, de mindegy, ez legyen akkor egy ilyen féléves válogatás. Aki letölti, az remélem azért talál magának majd legalább egyet, ami megtetszik neki. Vagy nem. Mert hát ez is könnyen előfordulhat. Na, katt a tovább gombra.
Afternoon Naps – Shortsleeves
Elnézést kérek mindenkitől, de tényleg. Szóval az első dal – nem fogjátok kitalálni – egy csilingelő twee pop. Nahát! De csakis azért került egyből ide, mert abc sorrendbe tettem a dalokat. Bocsánat. Többet nem is tudok mondani róla, mert hát ez egy csilingelő twee pop, na.
California Wives – Tokyo
Mikor lesz már tényleg vége a 80-as éveknek? – énekelhetné most Lovasi, ugyanis a California Wives egy újabb zenekar a sorban, amelyik tiszta szívből szereti az időutazást a kettővel ezelőtti dekádba. Ez dal ugyanis akár sláger is lehetett volna abban az évtizedben, bár gyanítom, hogy elsikkadt volna, mert azért ennél jóval fülbemászóbb dalok kerültek akkor reflektorfénybe. Mindegy, valami másodosztályú tinifilm főcímdalának biztosan elmenne, mert a refrént azért el lehet dudorászni.
Charles Leo Gebhardt IV – Chapel Of Roses
Gondolom mindenki tökéletesen tisztában van azzal az axiómával, miszerint Tisztességes Fehér Embernek csakis a Tisztességes Fehér Rockzene áll a legjobban Szerencsére Charles Leo Gebhardt IV is (ő látható a képen)! És már a neve is mennyire király! Képzeljétek el azt, hogy valaki egymásra helyezi Jonathan Richman (The Modern Lovers) és Julian Casablancas (The Strokes) hangját. Megtörtént? Na, hát máris megkaptuk a Chapel Of Roses esszenciáját. Pofonegyszerű és fülbemászó gitárpop, ennél többet – azt hiszem - Tisztességes Fehér Ember nem is kívánhat az élettől.
Ennui – Coconino
Pam pa-pam pam – így kezdtem a Cat’s Eyes lemezkritikáját a recorderen, de akár itt is elsüthetném, hiszen ugyanazzal a Phil Spector dobtémával indul, amit már annyian, de annyian felhasználtak. Aztán érkezik egy meggyötört, de szép énekhang, megható dallamok közepette, modernizált 60-es évek hangzással, hangsúlyos billentyűs jelenléttel, és máris megtörtént a baj: belefúródott a szívem közepébe.
Little Tybee – Passion Seekers
Én azért szeretem ezt a számot, mert egyszerre kétféle érzelmet is kiválthat: kicsit ketté tudja vágni az ember szívét, hogy aztán kiömöljön a padlóra egy liter vér, de mindeközben valamiért vidám is az egész. Amúgy csajok énekelnek szépen és aranyosan, hegedűk keringőznek a háttérben, a gitáron slide csúszkál fel-alá, és csillámpor hullik az égből. Nagyjából.
Love Inks – Blackeye
Teljesen minimál popdal, ócska dobgépes ritmus, valaki kaparássza a gitárt, unott csajhang, de kiirthatatlanul belemászik az ember fülébe, kár, hogy csak két percig tart, ezt mondjuk négyperces változatban is el tudnám viselni.
MMOSS – Molly Molasses
Csupa nagybetűvel írt, nehezen kiejthető neveket általában nevetséges witch house előadók (létezik még egyáltalán a műfaj?) szoktak adni maguknak. Na, ez kurvára nem az. Hanem jó kis garázsos beütésű 60s pszichedelikus pop, mondjuk akár a Kinks is előadhatná.
Mutual Benefit – No Names
Törékeny lelkű, nagyon cuki popdal. Fiú és lány énekelget, bendzsó is hallatszik a háttérben, és a középrészen van egy olyan kedves hegedű-xilofon együttállás, hogy a hangfalak egy szempillantás alatt rózsaszín őzikévé változnak.
Plateaus – Beach Coma
Hát csak sikerült betenned egy tipikus garázs beach punk számot, hogy az isten verjen meg! Még szép, másfél perc az egész, lehet ordítani a refrént, naná, hogy itt a helye, haver!!! Különben szerintem teljesen találó a Beach Coma cím, legalábbis én nagyrészt mást sem tudok csinálni a strandon, mint agyhalott állapotban bambulni. Pedig mindig viszek magammal zenét meg könyvet, aztán a vége az lesz, hogy két fürdés között bámulom az embereket, ahogy jönnek-mennek. Vagy a meleg miatt, vagy azért, mert rettenetesen elfáradtam a rendkívül megerőltető három karcsapásban.
Saskatchewan - Dreamboat
Hát nem, sajnos nekem sem sikerült kiejtenem a zenekar nevét. Nem izgat, a dal viszont annál inkább, hiszen két legyet üt egy csapásra, mert egyszerre hozza a 60s beach popot és a szétkent 80s kazettahangzást, és mellé még kellően slágeres is. Egy másik számukat már posztoltam idén.
