Ne legyenek illúzióink: attól még, hogy gyakorlatilag nyár volt végig szeptemberben, simán elképzelhető, hogy egy hét múlva már 10-15 fokban fogunk fagyoskodni. De kétségbeesni nem kell, mert most bemutatok három, régi folklemezt, amiket majd elő lehet halászni, ha az ablakon keresztül akarjuk bámulni, ahogy odakint fúj a szél és veri az eső az ablakpárkányt. Egyik sem tökéletes, de mindegyiken találunk pár csodás dalt, amiktől úgy gyűrődik össze a szívünk, ahogyan a földre hullott, megsárgult-megbarnult levelek.
Kezdem is egyből a három közül a számomra legkedvesebbel, az angol Tony, Caro (aki Caroline) & John egyetlen, 1972-ben készült lo-fi albumával, az All On The First Day-jel. Lo-fi bizony, mert kétsávos magnóra vették fel otthon, ráadásul csak 100 példányt nyomtak belőle. Őrület, mintha csak egy friss, blogon feltűnt előadó új lemezének paramétereit olvasnánk! Gyorsan el is fogyott, és csak 2001-ben adták ki újra, öt bónuszdallal kiegészítve. Ha a lemezt esetleg nem is ismeritek, egy dalt biztosan hallottatok róla, méghozzá a Beach House 2006-os debütálásán, Lovelier Girl címmel. Egy apró probléma van csupán: nincs feltüntetve a borítón, hogy ez bizony nem saját dal. Tonyék lemezén The Snowdon Song néven szerepel, és bár elsőre nem tűnt fel, de másodikra nyilvánvaló lett, hogy tényleg teljesen ugyanaz a dallammenet és a szöveg! Hát így bízzatok meg legközelebb ilyen kedvesnek és aranyosnak tűnő duóban, mint ez a Beach House, még akkor is, ha később egy interjúban elárulták, hogy valóban feldolgozás!!! Az album hangzása azért nem annyira rusztikus, mint azt várnánk, és van rajta néhány érdektelen dal, de a Waltz For A Spaniel, a Hole In My Heart és a Swirling Sphere olyan varázslatos számok, hogy tényleg lyuk keletkezik tőlük a szívünkön. Töltés!
Az amerikai Linda Perhacs sem teljesen ismeretlen, hiszen Vashti Bunyan mellett Devendra Banhart Lindának is nagy rajongónak, olyannyira, hogy őt is sikerült elcsábítania egy közös éneklésre: a 2007-es Smokey Rolls Down Thunder Canyon című lemezén, a Freely-ben hallhatjuk. Perhacs szintén egy albumot jelentett meg pályafutása alatt, ez az 1970-es Parallelograms. Vashti ’70-es lemeze, a Just Another Diamond Day mellett ezt is kanonizálta már az amerikai freak-folk közösség, már ha létezik még ilyen, de mindegy is, szóval felfedezték, hiszen több szám is, de legfőképpen a címadó az, ami olyan, izé, szóval fura, a középrészen hallható elszállás például még mai füllel is hátborzongatóan lenyűgöző. Katt!
Vissza a szigetországba - egy újabb zenekar, amelyik csak egy albumot bírt összehozni (és ami újfent 1970-ben jelent meg), de az megint ott van az angol és amerikai zenerajongók kedvenc obskúrus folkalbumai között. Judy Dyble a legendás Fairport Conventionből érkezett, Jackie McAuley meg a Themből, és a Trader Horne nevet adták az együttesnek, mert így hívták a legendás rádiós dj, John Peel dadusát! Döbbenetes! A lemezük címe Morning Way, és bár ez is a folkból indul ki, azért a barokk pop és a pszichedélia felé is elkalandozik. A legbámulatosabb dal egyértelműen a Jenny May, ami egyszerre idézi a 60-as évek végi szétcsúszást és az ódon, középkori Angliát. Klikk!
