Hiába agyalok erősen, akkor sem jut eszembe, hogy mikor szerettem utoljára úgy igazán egy friss, elsőlemezes angol gitárzenekart, most azonban nem kell tovább gondolkoznom, hiszen itt az Electricity In Our Homes Londonból, amelyik teljesen feleslegessé tesz mindenféle agyalást, csak élvezni kell azt a csodálatos katyvaszt, amit létrehozott ez az egy lány és két fiú felállású trió.
Na jó, azért egy kis agytornára mégiscsak szükség lesz, hogy leírjam, miért kell őket nagyon szeretni. Hát például azért, mert a basszusgitáros lány, aki ráadásul néha énekel is, kapásból a lemez egyik legjobb dalát, az ellenállhatatlanul monoton Appletree-t (és egy háztetőn rögzített élő verziója sem béna). Aztán a gitárok úgy szólnak, olyan zaklatott ritmusban, mint a nemrég tárgyalt Unrest zenekar esetében. A basszus meg olyan szépen, vastagon posztpunkol, mint mondjuk a Young Marble Giantsnél. És az első számban a vokál teljesen Syd Barrett (amiben mintha azt énekelnék, hogy Budapest sunny). Meg szerintem az sem utolsó szempont, hogy hiányzik belőlük a tenyérbemászó modorosság és a kúlra való állandó és örökös rágörcsölés, ami sajnos néha tönkre tudja vágni a hasonszőrű zenekarok próbálkozásait. Ja, és szuper dalaik vannak. Nyilván. A Dear Shareholder innen vihető.
