.jpg)
Biztos vagyok benne, hogy a Gorky's és a Stereolab ott van a blogon legtöbbször emlegetett öt zenekar között, szóval remélem nagyon örültök, hogy ismét szóba kerülnek! Sajnos soha nem láttam őket élőben, és nem is láthatom, hiszen egyik sem létezik, viszont egy ismerősről kiderült, hogy mindkét együtteshez volt már szerencséje, ráadásul egy koncerten, így aztán azonnal megkértem, hogy írja meg nekem. Következzék akkor a Népi Papa és a Haverok klarinétosának, Kevinnek a beszámolója.
Koncertre készülődni jó dolog. Zuhany, hajmosás, közben a magnóból ordít a zene, bebújni az előző este gondosan kiválogatott, kedves ruhánkba – mint egy randi előtt. Megnézni a jegyet ötvenszer, elolvasni rajta a fellépők nevét, berakni a táskába, majd a cipzáros kabátzsebbe, egyik biztonságos helyről a másikba. A délelőtt észrevétlenül eltelik. Az izgalom felhőtlen és görcstelen, hiszen nem nekem kell szerepelnem, én csak kapok. Rossz hírek nincsenek, a műsort egyik banda sem mondta le – biztos randevúra készülök.
Hárman vártak rám 1999 őszén: a Gorky's Zygotic Mynci, a Stereolab, majd utósimogatásként–münnyögésként Kid Loco. A koncertet a Palac Akropolisban rendezték, Prága Zizkov nevű kerületében, ami jellegében és hangulatában a pesti hetedik kerületnek felel meg. A helyszíntől néhány száz méterre található a prágai tévétorony, amiről kiderült, hogy egy temetőre épült, és a népnyelv csak a volt komcsi kultuszminiszter faszának hívja. Egy kortárs szobrász gyorsan tele is pakolta a szubverzív alkotásaival: a torony oldalán színes csecsemők másznak fölfele és lefele.
A Palac melletti parkban éppen egy népzenei rendezvény zajlott. A nénik a standoknál mustot árultak, amiről hamar kiderült, hogy alkoholos murci, és a melegben gyors és kellemes hatása van. A fűben üldögélő, harmonikus arcú, jólöltözött, mezítlábas lányok is ezt itták. Egy pohár öt koronába került. A pontos kezdést a hely is, és gondolom a zenekarok is komolyan vették, de így is maradt annyi időm, hogy kényelmesen sétálgatva hat pohárral megigyak belőle.
A hely és a közönség összetétele megegyezett a bécsi koncertlátogatások alkalmával tapasztaltakkal, a Gorky’s pedig óraütésre kezdett. Jó volt rájuk nézni, és áradt belőlük az erő. Lassú blokkra nem is emlékszem - feszes, lendületes számok jöttek sorban, sok torzított gitárral, és gurgulázó szintikkel, és Euros Childs összetéveszthetetlen énekével. Nem túlzás, hogy ezen a koncerten a Gorky’s a halk, visszafogott, pihenős és a HANGOS, ARCBAMÁSZÓS, DISSZONÁNS betétek váltogatásával olyan átütő volt, mint a Pixies. Aki ismeri a Barafundle című remeküket, hallgassa meg a ’Meirion Wyllt’ c. dalt róla, és máris el tudja képzelni. Igen, volt Patio Song is. Ráadást is adtak. A murci megtette a hatását, és elkezdtem követelni a Barafundle nyitószámát, a ’Diamond Dew’-t. Csak a cím nem jutott pontosan eszembe, így véletlenül az akkor népszerű üdítőmárka, a ’Mountain Dew’ nevét kiabáltam a színpad felé. Kijöttek, eljátszották, és még egyet utoljára. Üvöltöztünk, hogy „maradjatok még”, mire Euros Childs annyit válaszolt a mikrofonba, hogy „Ti maradhattok, nekünk sajnos mennünk kell”, és gyorsan el is tűntek a színpadról.
Mosolyogva és a fejemet csóválva indultam a kijárat felé, hogy megnézzem, árulnak-e még a nénik. Valaki megpaskolta a vállamat, megfordultam, és egy szigorú tekintetű angol így szólt hozzám: „Szerintem te utálod az embereket.” (Kiszúrt magának vagy ezzel ment oda mindenkihez? Nem tudom.) Hatalmasat tévedsz, de átnézek rajtad cumifej, most ért véget a Gorky’s és perceken belül kezd a Stereolab. Szerencsém volt, kaptam még kint mustot, és készen álltam Laetitiaékra.
.jpg)
A színpadon a lányok - Laetitia, Mary és a szőke szintis csajszi - álltak az előtérben, és szinte az összes reflektorfényt is ők kapták. A fiúk, mint ritmusszekció, a sötétben tették a dolgukat, még Tim Gane-re is inkább árnyék jutott. Ez a koncert a Cobra and Phases Group Play Voltage in the Milky Night lemezbemutató turné egyik állomása volt, így annak legalább a felét legalább le is játszották, majd Laetitia így szólt: „Ez egy új szám, de úgy hangzik, mintha régi volna”, és belevágtak a ’Strobo Acceleration’ -ba. Innentől már egymás után adták elő a régebbi, zúgó-búgó, zakatoló, krautrock-ízű számaikat. Az Emperor Tomato Ketchup-ról csak egy dal hangzott el, a hétperces nyitódarab, a Metronomic Underground.
Az apródfrizurás Sadier hozta a hűvösen elegáns formáját, Mary Hansen mániákus tekintettel bámult a tömegre és param-param-pariramozott, a lány (Katharine Gifford) a Farfisa és egyéb orgonái mögött hamiskásan mosolygott, és kegyetlenül alákevert a többieknek. Nálam kicsit el is lopta a show-t egy ideig. Gane-ék zavarbaejtően jelentéktelenül tették a dolgukat a félhomályban. Az öltözőjükbe akadály nélkül bemehettem, amikor a koncert véget ért. Laetitia pár kedves mondat után adott egy autogramot. Csak egy névjegykártya volt a zsebemben, „Mihalik László, gépészmérnök” és a cég logója – a túloldalára L. pedig ezt írta: „Hey Bence, we have lift-off!”
A kártya sajnos nincs meg. A gépészmérnököt nem tervezem felhívni, de ezt olvasgatni és álmodozni jó lenne.
(a Stereolab képek nem ezen a koncerten készültek, de ugyanarról a '99-es turnéról származnak, a GZM-ról sajnos nem találtam, cserébe van videó, a közös turné egyik olasz állomásáról, pont a Diamond Dew, és egy szintén '99-es 'Lab felvétel)
