Hát, továbbra is eltökélt szándékom, hogy az orrotok alá dugjak minden olyan együttest, amelyiket megérintett a hatvanas évek psych-popos vagy éppen folkos szele, ha akarjátok, ha nem. Úgyhogy nincs mit tenni, következzen két brooklyni zenekar, amelyek az Elephant 6 kiadó környékéről indultak, ráadásul átfedés is van a tagok között és (szerintem!) legjobban sikerült lemezeiket 1999-ben adták ki. 

Sasha Bell és Jeff Baron (akinek a tesójáról, Jennifer Baronról már dumáltam) a közös pontja a The Essex Greennek és a The Ladybug Transistornak: az előbbit alapították, az utóbbihoz csak később csatlakoztak. Bár a rajongás a hatvanas évekért és az aranyos, kedves hangvétel mindkét esetben alapélmény, de mégis jól látható és különválasztható, hogy az EG-t inkább a folkosabb, míg a LT-t a barokk/kamara popos vonal érdekli jobban.

Választani persze egyáltalán nem tudnék, hiszen mindegyiket másért szeretem: az Everything Is Green (az Essex Greentől értelemszerűen) a kislányos ének, a poros orgonahangok és az angol folkos (Fairport Convention) hatások miatt bűvöl el, míg a LT lemeze, a The Albemarle Sound a tágasabb és dúsabb (vonósok, fúvósok) hangszerelés okán lett azonnal kedvencem, na meg persze az Oceans In The Hall című számért, amibe én egészen konkrétan szerelmes vagyok. A dallamba! Nem, a fúvósokba! Nem, mert a vonósokba! Á, nem, a fuvolába! A csilingelésbe! Nem és nem, az EGÉSZ KIBASZOTT DALBA! Legyetek ti is szerelmesek! Dalokba, lányokba, fiúkba, akármibe! Ennyit tudok tanácsolni. Az Élethez. Útravalóul.