„Olyan, mintha zselatintavon csónakáznánk a kedvesünkkel időtlen ideje már” – hát, azt hiszem, ez simán a legszebb és legkedvesebb sorok közé tartozik, amit valaha olvastam popzenéről, mert szerintem benne van a könnyűzene lényege. Szól valami ellenállhatatlan ritmus, valami szívfacsaró, mézédes dallam, ti pedig fogjátok egymás kezét és „zselatintavon csónakáztok”. A fenti idézet még egy 1997-es Z Magazinban volt (Kaposi Kálmán írta le), az akkor éppen aktuális Stereolab lemez kapcsán (Dots And Loops), és bár pontosan illik a ’Lab zenéjére is, de ugyanúgy ráhúzható bármire.
Például a The Pastels és a Tenniscoats közös dalára, pont a Stereolabra hajazó Vivid Youthra is, ami a 2009-es közös lemezükön, a Two Sunsetsen hallható. A The Pastels visszatérőben, ezért gondoltam, hogy ejtek néhány keresetlen szót erről az albumról, hiszen félig-meddig ez is visszatérésnek tekinthető akár. Látszólag két egymáshoz egyáltalán nem illő zenekar: a kísérletező popzene felől érkező, japán fiú-lány duó, a Tenniscoats és a kardigános twee pop császára, a skót The Pastels. Hát tök egyértelmű, nem? És mégis, bár a lemez kicsit egyenetlen színvonalú, de az előbb emlegetett Vivid Youth, a Two Sunsets, a Song For A Friend mind-mind olyan dalok, amelyektől hajszálpontosan el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet egy kardigános lánnyal üldögélni egy tokiói büfé retrofuturista díszletei között, miközben kifelé bámulunk az ablakon, és belesüt a nap a szemünkbe.