Saul Conrad szombat esti Müszis fellépésénél valószínűleg lesznek jobb koncertek 2014-ben Magyarországon, de abban biztos vagyok, hogy aranyosabbak tuti nem.
Először is kezdem ott, hogy nekem csütörtökig fogalmam sem volt arról, hogy létezik a világon egy Saul Conrad nevű dalszerző-énekes srác. Ekkor dobott ugyanis egy üzenetet az egyik barátom, hogy ő lép fel Budapesten a fent nevezett helyen, és nem lenne-e kedvem elmenni. Aztán gyorsan meghallgattam a dalt, amit az emailben elküldött (a poszt alatt látható a videó), majd azon nyomban még egy számot, és már tudtam is, hogy oltári nagy hülyeség lenne elszalasztani. Pláne, hogy néha vállán ülő papagájjal szokott énekelni. Szombat este nem volt vele a papagáj, de a mindent átható, kissé együgyű kedvesség igen.
A Sycamore című szám alapján Saul elsőre folkos, country-s, bluesos arcnak nézett ki, de a többi dala már árnyalta a képet, a koncerten pedig leginkább Daniel Johnston és Brian Wilson nagyon cuki, szellemi fogyatékos kistesójának tűnt. A koncert két részből állt: először akusztikus gitárral adott elő számokat, ekkor valóban úgy tűnt, mint az előbb emlegetett, klasszikus amerikai műfajokba kapaszkodó trubadúr, bár a néha nagyon szép dallamok már ott is a szétesés határán egyensúlyoztak.
Aztán letette a gitárt, előkapott egy ócska Korg szintit és onnantól kezdve nem volt megállás: bekapcsolt rajta valami elképesztően nevetséges presszóhangzást, kiengedte a hangját és egymást érték a becsavarodott, gyogyós, Daniel Johnston és Brian Wilson Smile korszakát idéző harmóniák, miközben úgy nyomkodta a szinti gombjait, mintha a vak Stevie Wondert utánozná. Ezen a ponton nem tudtam eldönteni, hogy ez tök szívszorító és nagyon aranyos vagy valami béna paródia, de csak pár másodpercig tartott a dilemmám: hát persze, hogy az előbbi. A legkedvesebb pillanat meg persze az volt, amikor ilyen átszellemült szintinyomogatás közben elkezdett a háttérben ugatni egy kutya. Nevetnem kellett. Nem tudtam mást csinálni.
Kábé 30-40 perc után véget is ért a koncert. De nem hagytuk annyiban, valaki bekiabálta, hogy MORE, egyet még eldalolt a szinti mögül, majd még egyet kértünk, de azt már gitárral. És azt is elénekelte készséggel. A legvégére beszúrt egy Gram Parsons feldolgozást. Azt mondta jönni fog még Budapestre. Én azon is ott leszek. És ezek után már remélem, hogy ti is.
