Gondolom már más is belefutott a bandcamp nagyon aranyos, bár kétségtelenül lelkiismeret-furdalást okozó alkalmazásába. Szóval arról van szó, hogy ha túl sokat hallgatsz egy adott lemezt vagy egyes dalokat az albumról, akkor egyszer csak felugrik egy ablak, középen egy nagy szívvel, valamint olyan kísérőszöveggel, hogy itt az idő, hogy MEGNYISD A SZÍVEDET és dönts: fizetsz a lemezért vagy köszi, de nemet nyomsz. És aztán ha olyan szívtelen vagy, mint én, a szív apró darabokra törik, majd aláhull. :((((
Pontosan ez történt, miközben a leedsi Finnmark! nevű zenekar debütáló lemezét, a Things Always Change-et füleltem agyba-főbe. És még szép, hogy annyit hallgattam, mert ez itt eddig a kedvenc indiepop lemezem 2015-ben. Minimálisan ficánkoló, csilingelő gitárok, néhol már-már posztpunkosan vastag basszus, olyan színesítő hangszerekkel, mint hegedű, orgona, szaxofon vagy trombita, az énekes nagyon fülbemászó dallamokat éneklő hangjába meg egyszerre van belegyúrva Jens Lekman, Stephin Merritt (The Magnetic Fields) és Calvin Johnson (Beat Happening). Ráadásul angol létükre nagy skandináv rajongók, ezt jelzi a zenekar neve meg az olyan dalok, mint az A Quiet Night In Stockholm vagy a Northern Coastline, és hát itt van a Strawberry Fields Forever twee pop verziója, az év legcukibb dalcíme, a Cardigan Fields Forever. Nem is tudom kell-e ennél több a boldogsághoz. Most pedig megyek és fizetek az albumért.
