Tökéletes nap a mai: nem elég, hogy a nyomorult felhők közül végre kikandikált a nap, de a tavaly, július 11-ei bécsi The Coral koncert is a "hálómba" akadt. Köszönet a Petőfi Rádiónak, valamint Vicker „fedőnevű” fórumozónak, aki rögzítette és megosztotta velünk.
Nem fogok hosszan ömlengeni a zenekarról, mert azt már többek között itt is megtettem. Az enyhén szalonspicces állapotom miatt kicsit más koncertre emlékeztem, de visszahallgatva meg kell állapítanom, hogy kurva jó volt a zenekar azon a hűvös nyári estén. A linken most mindenki meghallgathatja milyen az, amikor a Mersey-beat és a pszichedélia nem fakezű, töketlen kontárok, hanem tehetséges és szellemes fiatalok keze közé kerül. Egyszerűen nagyszerű, ahogyan ezek a húszas éveik közepén járó srácok a liverpooli zenei gyökerekhez nyúlnak: úgy szólnak a gitárok, ahogy kell, az orgona ilyen gyönyörűen utoljára talán 1964-ben tudott remegni, Syd Barrettet és az egykori The La’s frontember, Lee Maverst egyszerre megidéző James Skelly hangjától meg néha a szív facsarodik, néha pedig az állunkat kell alátámasztani. A koncert ékesen bizonyítja, hogy a pofonegyszerű beatzenénél kevés szebb és jobb dolog van a világon. Jó szórakozást hozzá!
Dunabeat
2008.04.13. 16:10 söcsö
3 komment
Címkék: zene ajánló bécs the coral
A bejegyzés trackback címe:
https://musicismyradar.blog.hu/api/trackback/id/tr91423761
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
samspade · http://www.maizene.freeblog.hu 2008.04.15. 13:00:38
Húúú kösz a linket, pénteken lemaradtam róla! :)
söcsö 2008.04.15. 14:35:25
Szívesen! :)
Dávid 2008.04.25. 18:54:04
Kedves Sam,
Zsigó Dávid vagyok, szociológus hallgató, végző szakdolgozat író, a blogodról és a hozzá hasonló blogokról írok, és a segítségedet kérem. Szánj rám 20 percet skypon vagy cseten, és mond el a vélemyényed a kérdéseimről. Nagyon sokat segítene, cikk is lesz előle, és ha elkészült átküldeném, hátha találsz benne érdekeset a blogodrólm meg a többiekéről. Dobj egy mailt plíz
Dávid
Köszi
Zsigó Dávid vagyok, szociológus hallgató, végző szakdolgozat író, a blogodról és a hozzá hasonló blogokról írok, és a segítségedet kérem. Szánj rám 20 percet skypon vagy cseten, és mond el a vélemyényed a kérdéseimről. Nagyon sokat segítene, cikk is lesz előle, és ha elkészült átküldeném, hátha találsz benne érdekeset a blogodrólm meg a többiekéről. Dobj egy mailt plíz
Dávid
Köszi