Mielőtt rátérnék a lényegre, egy személyes történettel szeretném untatni a kedves érdeklődöt. Évekkel ezelőtt a net teljes átnyálazása közben akadtam egy Jack Cooper nevű manchesteri dalszerző-énekesre, akinek a világhálón fellelhető kedves, Simon & Garfunkel-es dalai két perc alatt levettek a lábamról. Pár közvetlen, meleg hangú mailváltás után árgus szemekkel kezdtem el követni pályafutását. Szólókarrierje sajnos hamar befuccsolt, mielőtt kijöhetett volna első lemezével, de nem sokra rá, már az angol szoba-Brian Wilson, Jim Noir zenekarában gitározott, majd onnét is továbbállva összetrombitálta a szintén helyi, 2005-ben megszűnt Alfie két tagját meg pár haverját, megalakította a The Beep Seals-t, és nyár közepén elő is álltak debütálásukkal.
Persze, tudom, most akár szó is érhetné a ház elejét, de a teljes objektivitásra történő törekvésem ellenére azt kell, hogy mondjam: a Things That Roar az egyik legjobb angol gitárlemez az idén. Szó sincs indie-ről, se nyomorult nu rave-ről, vagy posztpunkról; csak jó dalokról, emlékezetes dallamokról; Beatlesről, Beach Boysról és Zombiesról; meg a nyári késő délutánokról, meg bájosan balzsamos vokálokról, meg bizsergető gitár- és orgonatémákról, meg jó időben és jó helyen elpöttyintett hangszerelési finomságokról, szóval mindenről, ami fényévnyi távolságra esik az egyre érdektelenebbé váló angol színtértől. És ha nekem nem, akkor legalább az album producerének, Kurt Cobain egyik kedvenc zenekarának, a skót Teenage Fanclub egykori vezetőjének, Norman Blake-nek; vagy a Beep Seals névadójának és haverjának, a Flaming Lips énekesének, Wayne Coyne-nak higgyetek. Vagy töltsétek le, és ellenőrizzétek le magatok.
