Egyből a szívemhez legközelebb állóval, a belga-francia tagokból verbuválódott Antena zenekarral kezdeném, amelyik az énekesnőről, Isabelle Antenáról nevezte el magát. Miközben letöltöttem az 1982-es első és egyetlen lemezét, találtam róla egy 2004-es, 9.0-ás kritikát a Pitchforkon, és hát azonnal el is szontyolodtam, mert sokszor adtak számomra teljesen érdektelen együttesek lemezére ennél többet, de gondoltam, szarok rá, meghallgatom, és majd eldöntöm, hogy tetszik-e.

 

Az első meglepetés rögtön az elején ért, mert azt hittem, hogy valamelyik Beach House lemezt tettem be tévedésből: a „kótyogó” dobgép, a zsizsegő-zsongó orgonafutamok, az álmoskás női hang mind-mind a baltimore-i holdkórosokat idézték. A ritmus egy kicsit gyorsabb volt, szóval sejtettem, hogy ez mégiscsak az Antena lemeze lehet, de minden más összetevő stimmelt. Az első két szám tehát egészen szuper (Camino Del Sol, To Climb The Cliff), aztán megérkeztek a sambás és bossa novás ütemek (fel is dolgozták a klasszikus The Girl From Ipanemát, csak Boyra cserélték, de aki ezt nem szereti, az se riadjon el, a ritmusok felett továbbra is a dream pop dominál), és akkor kicsit leült az album, majd a futurisztikus Spiral Staircase-től kezdve ismét beállt a Beach House-féle álmatag kóválygás, kicsit gyorsabb tempóban, finoman kattogó-lüktető alapokkal. Elő lehetne venni a Young Marble Giants nevét, és vegyük is elő, hiszen a Camino Del Sol dalai valahol a brazil tengerpart, Cardiff és Baltimore között keringenek, sűrű fátyolfelhőbe veszve, hol egyik, hol másik helyre puffanva. Tényleg, egészen izgalmas, érdekes és eredeti lemez, úgyhogy nem is mondok többet, töltsétek le.