Vannak bizonyos műfajok, amelyek leginkább egy adott közegben működnek a legjobban, mert eleve ott születtek meg, és más szituációban nem is nagyon tudjuk elképzeli, persze most sarkítok, és számtalan kivételt fel lehetne sorolni. Vegyük például a levegős, szellős hangzású; folkos (vagy esetleg kamarapopos) beütésű indie gitárpopot. Az én fejemben ez egy klasszikus amerikai eset, egy zenekar valahonnan Colorado, Wyoming, Montana vagy Idaho államból, egy nem túl nagy városból, a háttérben a Sziklás-hegység valamelyik csúcsával, szóval ahol egyszerre ér össze a város zaja és néha rossz levegője a természettel.
Csúnyácska, melankóliára hajlamos férfiak szomorkás dalokkal, sok-sok akusztikus gitárral, nagy ritkán rálépnek azért a torzítóra is, de csak azért, hogy ne nézzék őket melegeknek, néhol feltűnik egy istenverte vonósszekció, ukulele, banjo, vagy valami csilingelő bizbasz, legtöbbször persze xilofon. Ezekkel a dalokkal azonban legtöbbször az a baj, hogy túlságosan hasonlóak, kicsit szürkék, sokszor jellegtelenek, és még a dalok szerzőinek is komoly fejtörést okozna, ha mondjuk fel kellene idézni SAJÁT számaik refrénjét. Kivételek persze itt is akadnak bőven. Az Alamo Race Track nagy meglepetésemre Amszterdamból érkezett, ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy tud elsőre megjegyezhető, kerek popdalokat írni.
Pedig előző lemezük, a 2006-os Black Cat John Brown minden volt, csak nem folkos indie, hanem valamiféle poszt-punkban, new wave-ben gyökeredző akármi, a címadó szám mondjuk pont nem ebbe a kategóriába tartozik, hanem lenyűgöző keveréke a hatvanas éveknek, Tom Waitsnek és a The Coralnak, egy hibátlan fődallammal, rozsdás orgonahangzással; szétszakított, fejbekólintó dobokkal; simán az egyik legjobb szám, amit mostanában felfedeztem egy ismerősnek köszönhetően. A Unicorn Loves Deer viszont már egyértelműen a fenti műfaji besorolás alá esik, néhány töltelékszámmal, és legalább öt-hat csodás dallal, fenséges dallamokkal, amiktől apró darabokra hullik az ember szíve, főleg az Apples és a Hypnotised I alatt. A címadó dal pedig itt is a legnagyobb sláger, szuperfülbemászó refrénnel, szinte axiómaszerű kijelentéssel, miszerint az egyszarvú szereti a szarvast, és a szarvas szereti az egyszarvút. Minden világos.
