Hát akkor elmondom, hogy mi lesz a következő időszak programja. Szóval azért posztolok ész nélkül ennyit, mert hamarosan elérkezünk egy Különleges Alkalomhoz, amit majd egy monumentális és természetesen Megrendítő Erejű poszttal fogok ünnepelni, hogy aztán elhúzzak szépen Alkotói Szabadságra, úgy egy-két hétre. Mert már régóta terveztem, legutóbb éppen karácsony környékén, de csak nem sikerült befognom a számat. Most viszont mindenképpen beiktatom, mert már nekem is jár, és felőlem újból megalakulhat a Gorky's Zygotic Mynci, egyszerre adhat ki lemezt Gruff Rhys és a Super Furry Animals, megjelenhet egy újabb adag dal a Beach Boys 1967-es Smile Sessionsjéből, engem NEM FOG ÉRDEKELNI, vagyis érdekelni fog persze, de beszámolni csak a pihi után fogok róluk.

A wisconsini The Daredevil Cristopher Wright zenekarról már 2010-ben akartam írni, de elmaradt, most pótlom. Mondjuk nem róluk lenne szó, és nem is lemezükről, hanem csupán egyetlen dalukról (The East Coast), amit - ha blogolok még 2019-ben - biztosan beválasztok majd a kedvenc 2010-es évekbeli számaim közé. Mert ahogyan egymásba gabalyodik egy csapatnyi erdei manó körtemuzsikája a kamarapoppal, egy Akron/Familyhez hasonló (freak)folk beütésű együttessel, egy templomi kórussal, és ahogy átcsap a dal pont a felénél, két és fél percnél egy megrázóan szép, emelkedett részbe, az sírnivalóan gyönyörű.