Music Is My Radar

Jó, hát akkor készüljetek, Nagy Kijelentés következik, pedig őszintén szólva egyre jobban idegesítenek ezek, mert ha azt mondom, hogy a The Daredevil Christopher Wright új lemeze az elmúlt évek egyik legjobbja a folkból kiinduló, a folk közeli zenék műfajában, akkor jogosan vághatja rá bárki, hogy NA ÉS AKKOR MI VAN? Hát ez az! De közben meg azt vettem észre, hogy az embereknek néha mégis szükségük van ilyen hülye megállapításokra, szóval akkor újból: tehát a blogon már korábban szerepelt The Daredevil Christopher Wright új albuma, a The Nature Of Things az elmúlt évek egyik legjobbja a folkból kiinduló, a folk közeli zenék műfajában! Szerintem! Döbbenet!

Például azért mert tele van szép és varázslatos dallamokkal! Meg például azért is, mert megmutatja, hogy milyen sokszínű és változatos tud lenni a folkos popzene, mert van itt például mezítlábas, mezőn álló folk, amiben madarakról meg virágokról énekelnek, miközben a szakállukba beletúr a lágy nyári szellő! Aztán van sötét, erdei folk, félelmetesen suhogó fenyőfákkal! Ennek is az a változata, amikor az erdő közepén ér minket a Rettegés! Aztán van itt még Titokzatos Folk is, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy a fák között álló élőlény egy manó vagy a nagyon görnyedt, nagyon töpörödött és nagyon öreg szomszéd néni! És van az a folk, ami igazából nem is folk, hanem Templomi Kórusmű! De hogy lefordítsam a popzene nyelvére is, szóval nekem még azért is tetszik a lemez, mert itt egyesítve van a Fleet Foxes, az Akron/Family, a Grizzly Bear és a The Dodos minden előnyös tulajdonsága nagyon ügyesen és Teljes Erőből! Töltsétek hát le ti is Teljes Erőből!!! De előbb nézzétek meg az év egyik legszebb dalának előadását egy uszodában!

Azt hiszem, hogy a cím a valaha volt legjobb keresőkifejezés, amivel a blogomra találtak, és persze egyből arra gyanakodtam, hogy az utánozhatatlan Euros Childshoz vezetett a kattintás, de nem, hanem egy kommenthez. De nem baj, mert így legalább a szokásostól eltérő módon lehet felvezetni Euros új lemezét, a Summer Specialt, illetve ide tudom rakni az első tökéletes dalt (That's Better) róla, amiben a legtökéletesebb rész a végén a klarinét teljesen váratlan felbukkanása. 

Miután olyan jól felvezettem a Super Furry Animals billentyűs, Cian Ciaran első lemezét, és ezzel a saját várakozásaimat is felfokoztam, gondolom elvárható, hogy az albumról is szóljak valamit. Nos, nem esik nehezemre szépeket mondani róla, mert - micsoda meglepetés! - tele van csodás Super Furry, Gruff Rhys és Beach Boys (!!!!hahahaha!!!!) dallamokkal, persze inkább az andalító és a melankolikus oldalát képzeljük el az előbb felsoroltaknak, de ami még ennél is fontosabb, hogy az Outside In, hát, mit is mondjak, szóval KÉSZ ROMANTIKA! Ez a focihuligán arcú Cian meg pillanatnyilag a Legromantikusabb Férfi 2012-ben! És ez nekem, mint Rendkívül Romantikus Férfinak nagyszerű hír!

Mert amúgy szerintem könnyfakasztóan és szívfacsaróan szép dallamokat dalolni egy lánynak, kicsit naiv, kicsit idilli és igen, kicsit közhelyes szövegekkel a Legférfiasabb Dolog a világon, és nem a VARACSKOS RIFFEK és FÉRFIASAN KEMÉNY ÉS LAZA dalszövegek összepárosítása, mert ezekhez semmi, de semmi bátorság nem szükséges! Erre pedig tényleg tökéletes példa a már a címében is nagyon ROMI Love Thee Dearest: ez ugyanis pontosan olyan, mint a létező legközhelyesebb Szerelmi Szerenád egy lánynak az ablaka alatt, ukulelével, a háttérben brummogó nagybőgővel, a létező legközhelyesebb szövegekkel ("my love for you will never die", "neverending smile"), mégis lehengerlően és elképesztően őszinte, és ahogy véget ér az ének és elkezd csetleni-botlani a zongora, majd a végére bekúszik a lúdbőröztető hangú theremin, én egyszerűen elpityeregtem magam. 

cian ciaran - love thee dearest by escsé

Nagyon szeretnék egy istenháta mögötti amerikai kisvárosban lakni. Valahol a hegyek között. Mondjuk Vermont államban. A város meg legyen Brattleboro. Nem lenne sok barátom. Igazából csak kettő: Sarah és Zach. Sarah és Zach is fura lenne, és alakítanának egy zenekart, Blanche Blanche Blanche néven. És néha összejárnának Sarah hálószobájába próbálni, dalokat írni. Sarah kihúzná az ágy alól az analóg szintit, Zach elkezdene bénázni rajta valamit, Sarah ráénekelne, illetve csak rámormogna összefüggéstelenül, majd hirtelen eszébe jutna egy dallam, és azt beleszőné a dalba, mindenféle átmenet nélkül. Én meg csak ülnék és nézném őket. Aztán hazamennék. Ők meg szexelnének. Vagyis gondolom. 

Aztán egyszer csak kiadnának egy lemezt, persze kazettán, Wink With Both Eyes címmel, és odaadnák a kezembe, hogy írjak róla valamit a helyi újságba. És megírnám, hogy a Blanche Blanche Blanche Sarah és Zach fura duója, és olyan a zene, mintha Sarah kihúzná az ágy alól az analóg szintit, Zack elkezdene bénázni rajta valamit, Sarah ráénekelne, illetve csak rámormogna összefüggéstelenül, majd hirtelen eszébe jutna egy dallam, és azt beleszőné a dalba, mindenféle átmenet nélkül. Aztán lejátszanék egy számot is az albumról a rádióműsoromban, mert az is lenne. És egy lány betelefonálna, hogy nagyon tetszik neki. De ez már egy másik történet. 

A the finest kiss blog már megint belelőtt egy dalt a szívem közepébe, a Tökéletes Slágert. A francia Beat Mark írta, Speed Of Sound címmel. Lehetne persze most okoskodni, hogy twee poposan csilingelő gitárokkal nyit, a dobok úgy kapkodnak, mint egy Veronica Falls dalban, a hibátlan csaj-pasi vokálok olyan szépen és törékenyen lebegnek, mint egy The Free Design számban, de nem ez a lényeg, hanem az egyből fülbemászó dallamok, amikbe azonnal szerelmes leszel, még a "hangsebességnél is gyorsabban", hogy őket idézzem. 

Elképesztő, először fordul elő, hogy olyan előadóról posztolok, akinek nem is szeretem túlságosan a zenéjét, de mivel annyira döbbenetesen ULTRASEXY ez a fotó, mindenképpen itt akarom tudni a blogomon! Na jó, ez így nem igaz teljesen, hiszen eleve nem lehet rossz egy szintit bűvölő lány, ráadásul tök jó slágereket is tud írni, csak néha eluralkodik a dalokon a 80-as évek C.C. CATCH hangzása, és azt sajnos annyira nem tudja bevenni a gyomrom. Egy picit különben hasonlít Action Bikerre Linda Mirada, merthogy ez a neve, Spanyolországból jött. Most azonban megszakítjuk adásunkat, de csak azért, hogy IDETEGYEK RÓLA EGY ÚJABB KÉPET!!!!!!!!!

Hát nem ULTRASEXY? Na, most nem is tudom hogyan folytassam, nem jut eszembe semmi ezek után. Még annyit, hogy bandcampen elérhető tőle minden, az alábbi ULTRASEXY sláger pedig a vadiúj lemezén található. BEFEJEZTEM!

A Los Angeles-i Beachwood Sparksról először akkor hallottam, amikor 2005-ben rongyosra hallgattam Adam Green Gemstones című lemezét, hiszen a He's The Brat ezekkel a sorokkal indul: "He's the brat with the sterilized pitchfork, he's the singer of the Beachwood Sparks" (a nálam picivel fiatalabbak a Scott Pilgrim filmzenén hallhattak róluk). Viszont a két lemezüket csak évekkel később töltöttem le, olyan mély benyomást nem is tettek rám, nem voltak rosszak, de nem is voltak túl kiemelkedőek. Ugyanis addigra már minden második amerikai városban létezett legalább öt, szépen éneklő, countrys-folkos, visszafogott pszichedéliába mártott dalokat gyártó zenekar, és mellettük pláne nem tűnt annyira izgalmasnak a Beachwood Sparks. Na de, az együttes jelentősége (nem túl nagy jelentősége persze, de azért mégis) éppen abban áll, hogy akkor álltak elő ezekkel a típusú dalokkal, amikor még csak nagyon kevesen, a 90-es évek második felében. Azt is ki szokás emelni, hogy ők voltak azok, akiket még a Shins leszerződtetése előtt elcsábított a Sub Pop, ezzel is megelőlegezve a grunge zenékről híres kiadó irányváltását: Fleet Foxes, csak hogy a másik leghíresebb előadójukat is megemlítsem. 

A BS viszont nem The Shins és nem is Fleet Foxes, az indíttatás hasonló, az együtt visszhangzó harmóniák is stimmelnek, de a fő csapásirány egyértelműen a country, persze a The Byrds meg a Gram Parsons által képviselt vonal. Ami a 10 év után elkészült, eddigi legjobb, harmadik lemezükön is ott terpeszkedik, de most nem annyira nyilvánvalóan, néha egészen a háttérbe húzódik a puha, bágyadt, álmoskás, a 60-as és 70-es évek fordulóját idéző pszichedélia mögött, ami végighullámzik az egész lemezen, ahogy mondjuk a Csendes-óceán Kalifornia partjainál, miközben örökké süt a nap, szikrázóan kék az ég, a sivatag felől meleg szél érkezik, a mólók beleszaladnak az óceánba, ahogy a lányok a fiúk karjaiba. Vagy valami ilyesmi. És lehet, hogy elsőre kicsit egybefolyik a lemez, és lehet, hogy túl hosszú (43 perc manapság már biztosan sok), de mégis, vannak rajta szép és megható dalok, egyből az első, a Forget The Song, vagy a csendes Nature's Light, vagy éppen a záró Goodbye. Meg különben is, a The Tarnished Goldot pontosan a mostani magyar időjárásra találták ki, szóval egy próbát talán megér. Nálam többet is. 

A Cipolla Varieté Csermanek Csabi és Új Látásmód Fúzió Kornél csodás párosa, két Megrendítő Erejű Kortárs Művész, akik egyenként is köröket vernek John Mausra, de így ketten együtt megsemmisítő vereséget mérnek a túlhájpolt Pitchfork huszárra! Amúgy meg kifejezetten érdekes hallgatni 33 fokban A napok csak jönnek egymás után című jéghideg, nyirkos minimál szintipunk coldwave akármit. Akármit?! GYÖNGYSZEMET! A szám a CENTRAL HEATING válogatáson található.

Mégis kit érdekelnek a féléves listák? - napra pontosan egy évvel ezelőtt tettem fel ezt a kérdést, majd szépen összeállítottam 15 lemezt, mondjuk nem tudom minek, mert őszintén szólva már akkor sem érdekelt túlságosan, idén meg aztán pláne nem, helyette viszont most itt egy tavalyihoz hasonló tízes válogatás, a 2012-es mappámban az elmúlt félévben felhalmozódott dalokból, amelyek között sajnos szégyenszemre akadnak még 2011-esek is, szóval aki meg akarja tudni, hogy mik lesznek 2013 szuper dalai, az ne is olvassa ezt végig. :((( A dalokat tesztelni a számcímekre kattintva lehet.  

Campfires - Melted Rubber Soul

Már megint Portland. Ilyen nincs. De isten bizony egyszer már tényleg elrepülök oda, és még az is lehet, hogy haza sem jövök többet, hanem mondjuk beállok zenélni a Campfiresbe. Á, inkább nem, mert bár ez a szám nagyon szuper, a többi daluk már csak ennek a halvány utánzata. És hogy milyen zene? A tagek szerint noise, lo-fi, psych-pop. Ja, hát valami olyasmi. 

The Sons - Scientists

Ez itt egy Beatles dal. Mármint nem igazi Beatles dal, hanem csak olyan mint. Mondjuk ez sem pontos megfogalmazás, hiszen a Beatles dalok nagyon sokfélék. Ez mondjuk egy olyan Beatles szám, amit McCartney írt, de Lennonnak nem tetszik, mert nem elég mély meg művészi, ezért nem akar benne részt venni, és hagyja, hogy Paul énekelje. Persze titokban azért szereti. Hülye John.  

Bear Driver - Never Never

Ebben a számban igazából legjobban az intróban hallható gitártéma tetszik. Kicsit 80-as évek nosztalgia, de közben kicsit fátyolos-kásás is, szóval tudjuk, hogy a hülye, újkori lo-fi robbanás után készült. Igazából már nagyon unom a lo-fi-t. :(((((((((((

COOLRUNNINGS - Spirit Of The High

CSUPA NAGYBETŰ, torzított lo-fi ének. :(((((((((((((((((((((((((( Viszont tök jó benne az orgona, meg a gitár, meg ahogy hömpölyög előre a torzított basszus. Lüktet, úgymond. 

Majical Cloudz - Mountain Eyes

Devendra Banhart tiriririzik, közben az ének alatt kapirgál a dob, ami viszi előre a dalt, meg van valami akusztikus gitározgatás is. Mondjuk szerintem az csak azért került bele, hogy telítettebb legyen a hangkép, mert amúgy semmi funkciója nincsen. Akár én is gitározhatnék a háttérben. Sőt, képzeljétek azt, hogy én gitározom! Máris jobb, nem?

Oregon Bike Trails - Cayucas

NYÁR!!!

Phantom Vibration - Summer Blood

NAGYON NYÁR!!!

Princeton - Florida

HOMOSZEXUÁLIS NYÁR!!!!!!!!!!!!

Still Flyin - Cleat Talking

Na, ennek tök jó a refrénje, főleg amikor a csajok is belépnek, és együtt éneklik, hogy I ain't no Stephen Hawking. És jézusom, most látom micsoda felállása van a zenekarnak: Dear Nora, Aislers Set, Ladybug Transistor, Architecture In Helsinki tagok, atyaég, ha ilyen szuper a lemez is, akkor írok róluk majd később. Mondjuk a dalban semmi nincs az anyazenekarok hangzásából, illetve az AIH egy picit benne van azért. Amúgy ők vannak a képen. 

Tiger Waves - I Hope You'll Feel Alright 

De jó, hogy nemcsak én égetem magam itt 2011-es dalokkal! A nagyon befolyásos amerikai yvynyl és I Guess I'm Floating blogokon pár hete számoltak be a Tiger Wavesről, mint nagy újdonságról. Na de SRÁCOK, NEM OLVASTOK BEFOLYÁSOS MAGYAR BLOGOKAT? Én már tavaly ajnároztam őket!!! Ez meg itt az idei EP legjobb száma, lassú, szép és szomorkás lezárása ennek a válogatásnak. Sziasztok! 

Üdvözlöm Önöket, Jim Ruiz a nevem, Amerikából jöttem, felvettem két lemezt a 90-es évek második felében (Oh, Brother Where Art Thou? - 1995, Sniff - 1998) The Legendary Jim Ruiz Group név alatt, de sajnos szinte senki nem ismer. :((( Ellentétben azzal a svéd nyikhajjal, Jens Lekmannal, aki még a music is my radar sokat látott szerkesztőségét is megtévesztette, de most leleplezzük végre!!! Megtört szívű, romantikus trubadúr, játékos kikacsintásokkal, bariton énekhanggal? ANYÁDAT, én ezt már megcsináltam!!! Ironikus bárjazz fúvósok, Friday Night at the Drive-In Bingo? Te pofátlan csaló, én már ezt 1995-ben megírtam Urban Gentleman címmel!!! És a Bigfootot sem kellett volna ám lelopnod!!! Mégis mit képzelsz magadról? Azt hitted, hogy megúszhatod? Nem gondolod, hogy MOST, AZONNAL minden jogdíjat nekem kellene átutalnod? HMMM?!!! Nem beszélve a megtévesztett Rajongók százezreiről!!! Szomorú vagyok, nagyon szomorú! :((( Nem baj, azért nagyon köszönöm a lehetőséget a MIMR-nek, Isten Önökkel! Jens, TE PÖCS!!!