Hogy mennyire hülye ötlet netes közvetítés alapján beszámolni egy fesztiválról, azt mindenki döntse el maga, én úgy határoztam, hogy egy blog kötetlen profiljába simán belefér, tehát jöjjön akkor a Pitchfork Music Festival történetének ELSŐ magyarul olvasható beszámolója, itt a music is my radaron.
Na, szerintetek ki ez csaj a képen? A címet elolvasva nem lesz nehéz kitalálni. Igen, ez itt Jemina Pearl, a tavaly feloszlott Be Your Own Pet énekesnője. Szép szőke fürtjeit levágatta, és barnára festette, de szerencsére így sem vesztett semmit a vonzerejéből. Sajnáltam, mikor pontot tettek a zenekar rövid karrierjének a végére, mert imádtam a valagbarúgós, zabolátlan punkos popjukat, első lemezük például bőven ott van a kétezres évek legszebb pillanatai között. Hamar kiderült, hogy ez az imádnivaló csaj nem bír majd a fenekén ülni, és a zenekar dobosával elköltöztek Brooklynba, ahol olyan barátokat szereztek maguknak, mint Thurston Moore, vagy a Tv On The Radióból ismert David Sitek. Októberben jön a debütálása, amiről már elérhető az Iggy Poppal közös I Hate People című orbitális sláger. Komolyan, egészen gyönyörű, ahogy együtt énekel a megszeppent rajongó nagy példaképével. Hát nem ilyen lehetett Szandi első találkozása Fenyő Mikivel?
Jó, akkor jöjjön a nyár másik nagy slágere. Miközben hallgatom ezeket a dalokat, az a kérdés foglalkoztat, hogy milyen érzés lesz majd újból betenni levélhullás és csípős, szeles időjárás kellős közepén, mert a Neon Indian bemutatkozó lemeze - az Atlas Soundhoz hasonlóan - szintén október derekán fog megjelenni. Meglátjuk.
Tök mindegy mit csinálunk; tekerjük a rakétákat, meztelenül futunk ki a rétre, seggeseket ugrunk a szénakazalba vagy a legközelebbi tóba, ÉDES MINDEGY, a lényeg, hogy szóljon közben a NYÁR SLÁGERE!!!
Nem értek egyet azokkal, akik szerint az új Coconut Records lemez gyengébb lenne, mint az első. Az tény, hogy kevésbé színes és nem annyira változatos, viszont a dallamok ugyanolyan kurva jók, mint eddig. Éppen a West Coast videóját néztem, amikor észrevettem, hogy a Davyről már két dalhoz is forgattak aranyos videót. Egyik produkció sem túl magas költségvetésű, sőt, azt is lehet mondani, hogy lo-fi, de a filmkészítés öröme mindkettőn átsüt. Az első a Microphone-hoz készült, ebben Jason valószínűleg otthonában bohóckodik, míg az Any Fun egy fekete-fehér videó, amit akár Jim Jarmusch is készíthetett volna, mert teljesen olyan a hangulata. Ez utóbbiban ráadásul az irtózatosan szexi és dögös Chloe Sevigny gördeszkázik, akit többek között a Kölykökből, a Hervadó virágokból, az Amerikai Pszichóból ismerhetünk, vagy éppen a Brown Bunnyból, amiben Vincent Gallót kényeztette. A két klip tanulsága pedig az, hogy Jason Schwartzman továbbra is az egyik legcukibb színész és énekes az egész világon.
Annak ellenére, hogy sokszor nem értek egyet a kritikáikkal, természetesen figyelemmel kísérem, olvasom, néha még szeretem is a Pitchforkot. Talán legtöbben tudjátok már, hogy ma este keződik a 2006-ban indult Pitchfork Music Festival, ami egy háromnapos zenei rendezvény, csupa - micsoda meglepetés - Pitchfork-kompatibilis előadóval, a helyszíne pedig a netes újság központja, Chicago. Szegény szerencsétlen közép-európai fiatal nem gyakran teheti meg, hogy üres óráiban csak úgy kiruccanjon, a fesztivál szervezői viszont vannak olyan jó fejek, hogy azok számára is elérhetővé teszik, akik nem lehetnek ott, mégpedig netes, élő közvetítés formájában, persze 7 órás időeltolódással. Szóval mindenki vegye maga mellé a számára fontos tudatmódosító szereket, telepedjen le a gép/laptop elé, és SZÓRAKOZZON!
Na, hát az ilyen videók miatt imádom a youtube-ot. Az imént akadtam rá erre a felvételre, ami tavaly októberben készült, a Fucked Up nevű (poszt)hardcore zenekar (akik ugye pár nappal ezelőtt léptek fel a Dürer-kertben) tizenkét órán át tartó New York-i koncertjén. A részlet központi szereplője Ezra Koenig, a Vampire Weekend énekese. A fene se hitte volna, hogy ebből a jólfélsült és jólnevelt srácból előbújik a punk (A-Punk, haha), pedig - ahogy a videón látni fogjátok - ez történt. Már a megjelenése is egészen viccesen hat ebben a közegben: betűrt, kockás ing; élére vasalt nadrág, zsebre tett kéz, és a jól megszokott kölyökarc. Két feldolgozást vezet elő a Fucked Up kíséretében: az egyik egy angol oi/punk zenekar, a Blitz Someone's Gonna Die című dala (legszebb rész, amikor belőle is kitör a refrénben az OI, OI, OI csatakiáltás), a másik pedig a kiváló kaliforniai punkzenekar, a Descendents Parents című száma. Szóval nekem lerepedt a szám.
TE MAGASSÁGOS ATYAÚRISTEN! Az előző poszt folytatása következik egy megrázó erejű felfedezéssel. A Tonstartssbandht tagok már első ránézésre is túl sokat drogozó debileknek tűntek, és a zene csak tovább fokozta ezeket az érzéseket, most viszont végképp bebizonyosodott, hogy lólépésben ugrik az agyuk. Teljesen véletlenül sikerült kiderítenem, hogy a Welsh Souper című daluk feldolgozás, mégpedig a Kasme Vaade című 1978-as hindi film betétdala, annak a főtémáját tették át egyperces szartúró hangzásba. Nézzük meg akkor a roppant mulatságos eredeti felvételt.
- Kedves tévénézők, megszakítjuk adásunkat, mert most kaptunk a hírt, hogy a lo-fi őrület tovább folytatódik. Kapcsoljuk is élőben Richardot, Floridából. Halló, Richard, hallasz minket?
- Igen-igen, bár kicsit rossz a hang, mert nagy a háttérzaj. Köszöntöm a kedves nézőket.
- Szia Richard, össze tudnád foglalni, hogy mi történik ezekben a pillanatokban?
- Éppen Orlandóban tartózkodom a Tonstartssbandht zenekar háza előtt, amit gyakorlatilag elfoglaltak a megszállott lo-fi rajongók, nagy a kavarodás, egyelőre nem tudok közelebb férkőzni a garázsukhoz, mert a feljáró is tele van fiatalokkal. A házból kiszűrődő hangok alapján úgy gondolom, hogy éppen koncert zajlik. Túl sok információt még nem sikerült szereznem, de annyit kiderítettem, hogy két testvér, Edwin és Andy White alkotja a zenekart.....ööö... elnézést...úúúúú....
- Mi az, mi történt, jól vagy?
- Igen, bocsánat, csak valami irtózatos sípolás és gerjedés hallatszott, és szinte minden jelenlévő befogta a fülét. Szóval két húsz év körüli srácról van szó, akik.. hú... ez a dal... most hirtelen úgy tűnik, hogy a Wavves is itt tartózkodik a házban, valószínűleg persze nem, de tisztára olyan.
- Az előbb mintha Beach Boys dallamok szűrődtek volna ki, jól hallottam?
- Igen, ezekre a zenekarokra azért sokszor elég nagy hatást gyakorol a jó öreg Brian Wilson zenekara, ezt nem tudjuk kikerülni. De van itt dal, a Police gitárosáról, Andy Summersről, néhol meg dobgép kattogására kaphatjuk fel a fejünket, máshol meg idétlen Animal Collective megoldások köszönnek vissza.
- Értem, ez elég izgalmasan hangzik.
- Igen, legtöbbször az is, de ahogy a Wavvesnél is tapasztaltuk, itt is vannak üresjáratok. De úgy hallom, ez nem zavarja a jelenlévőket, folyamatos a zsibongás, nevetés, kurjongatás. A kedves tévénézők nem érezhetik, de azért megsúgom, hogy erős fűszag terjeng a levegőben. (nevetés)
- (nevetés) Ó, jól van Richard, azt hiszem itt az idő elbúcsúznunk. (nevetés) Vigyázz magadra, és ha újabb fejlemény van, akkor ismét kapcsolunk.
- Ok, köszönöm. Egy valamit még szeretnék mondani: úgy tudom nagyon nehéz hozzájutni a debütáló lemezükhöz, aminek An When a címe. A tévé oldalán majd megadok egy linket, ahonnan szépen letöltheti a kedves érdeklődő. A myspace-es oldalukon pedig további nagyszerű, eddig csak demókon megjelent dalokat is lefülelhetünk, ajánlom mindenki figyelmébe a Preston "great-Ass" Imfat című számot. Óriási! Köszönöm a figyelmet, sziasztok, a viszont látásra és hallásra.
- Köszönjük Richard, szia!
