Music Is My Radar

Sziasztok ismét! A legutóbbi posztban ugye azt írtam, hogy nem érdekel egyelőre mi történik 2014-ben, de csak füllentettem ám. ;)) Hát persze, hogy érdekel, ha nem érdekelne, akkor zenebloggerként/újságíróként is KUDARCOT VALLANÉK, és ezt ugye ti sem akarjátok? 

Úgyhogy máris itt egy friss, ropogós lemez, Juan Wauterstől. Juan Uruguay fővárosában, Montevideóban született, de New York Queens negyedében kötött ki, ahol megalapította a kellemesen szétesett és lökött 60s garage rock, folk dalokat gyártó The Beets zenekart. És most itt van első szólólemeze, a kellemesen szétesett és lökött, fülbemászó folkos számokat tartalmazó NAP: North American Poetry. Ha ma, 2014. február 11-én csak egy emberrel ihatnék meg egy kólát, akkor az Juan lenne. 

Sziasztok! Hát az a helyzet, hogy továbbra sem érdekel különösebben, hogy mi történik a zenében 2014-ben, viszont annál inkább, hogy mi történt 1966-ban! 1966-ban például megjelent kislemezen egy ausztrál zenekar, a The Seekers Georgy Girl című dala (a zenét Tom Springfield, Dusty Springfield bátyja írta!), és egészen előkelő helyezést ért el az amerikai és az angol slágerlistán, nem csoda, hiszen olyan behízelgően fülbemászó dallamokkal támadja meg a hallójáratainkat, hogy nem tudunk mást csinálni, mint feltartott kézzel megadni magunkat a mindent elsöprő POPPY HOOK ÁRADATNAK! De tényleg, ezek után mégis kit érdekel, hogy mi történik 2014-ben? ENGEM AZTÁN NEM!

Azt hiszem az mindent elmond eddig a 2014-es évről, hogy a kedvenc idei dalomat 1971-ben írták. Bár könnyen lehet, hogy csak vészesen öregszem. :((( Köszi dlfnvbrtr!

Saul Conrad szombat esti Müszis fellépésénél valószínűleg lesznek jobb koncertek 2014-ben Magyarországon, de abban biztos vagyok, hogy aranyosabbak tuti nem.

Először is kezdem ott, hogy nekem csütörtökig fogalmam sem volt arról, hogy létezik a világon egy Saul Conrad nevű dalszerző-énekes srác. Ekkor dobott ugyanis egy üzenetet az egyik barátom, hogy ő lép fel Budapesten a fent nevezett helyen, és nem lenne-e kedvem elmenni. Aztán gyorsan meghallgattam a dalt, amit az emailben elküldött (a poszt alatt látható a videó), majd azon nyomban még egy számot, és már tudtam is, hogy oltári nagy hülyeség lenne elszalasztani. Pláne, hogy néha vállán ülő papagájjal szokott énekelni. Szombat este nem volt vele a papagáj, de a mindent átható, kissé együgyű kedvesség igen.

A Sycamore című szám alapján Saul elsőre folkos, country-s, bluesos arcnak nézett ki, de a többi dala már árnyalta a képet, a koncerten pedig leginkább Daniel Johnston és Brian Wilson nagyon cuki, szellemi fogyatékos kistesójának tűnt. A koncert két részből állt: először akusztikus gitárral adott elő számokat, ekkor valóban úgy tűnt, mint az előbb emlegetett, klasszikus amerikai műfajokba kapaszkodó trubadúr, bár a néha nagyon szép dallamok már ott is a szétesés határán egyensúlyoztak.

Aztán letette a gitárt, előkapott egy ócska Korg szintit és onnantól kezdve nem volt megállás: bekapcsolt rajta valami elképesztően nevetséges presszóhangzást, kiengedte a hangját és egymást érték a becsavarodott, gyogyós, Daniel Johnston és Brian Wilson Smile korszakát idéző harmóniák, miközben úgy nyomkodta a szinti gombjait, mintha a vak Stevie Wondert utánozná. Ezen a ponton nem tudtam eldönteni, hogy ez tök szívszorító és nagyon aranyos vagy valami béna paródia, de csak pár másodpercig tartott a dilemmám: hát persze, hogy az előbbi. A legkedvesebb pillanat meg persze az volt, amikor ilyen átszellemült szintinyomogatás közben elkezdett a háttérben ugatni egy kutya. Nevetnem kellett. Nem tudtam mást csinálni.

Kábé 30-40 perc után véget is ért a koncert. De nem hagytuk annyiban, valaki bekiabálta, hogy MORE, egyet még eldalolt a szinti mögül, majd még egyet kértünk, de azt már gitárral. És azt is elénekelte készséggel. A legvégére beszúrt egy Gram Parsons feldolgozást. Azt mondta jönni fog még Budapestre. Én azon is ott leszek. És ezek után már remélem, hogy ti is. 

Andalítóan indul 2014 - nekem legalábbis feltétlenül. Ne is folytatódjon másképp, már az előző év második felében is le voltam maradva, most pedig már biztosan elérhetővé vált 345 darab 2014-es lemez, de ezek közül szerencsére még egyet sem hallottam.

Ellenben itt van most egy dal, illetve három, pontosabban mégiscsak egy. Na szóval. Van ugye az egyik kedvenc szintis csajelőadóm, Computer Magic, aki most feldolgozott egy Sun Ra számot, a Dreaminget. Ami igazából egy 1955-ös ritka doo-wop sláger, amit a The Cosmic Rays zenekarral írt és adott elő közösen Sun Ra Chicagóban. Szinte érezni a poros flaszterszagot, ami árad a dalból. De ezt a Yo La Tengo is kezelésbe vette, és hát mondanom sem kell, hogy az is mennyire szuper lett, persze azt meg kisvárosi melankólia járja át. A Computer Magic pedig aranyos szintivárat épített köré. Amiben viszont mindhárom dal közös, az a kedves andalgás. Lányok andalognak fiúkkal. Vagy fordítva. De persze fiúk fiúkkal és lányok lányokkal is. Nem ragozom. 2014 legyen az andalgás éve. 

Idén ugye egy kicsit más formában kértem az olvasói listákat, azt viszont nem tudom, hogy emiatt küldtek-e a szokásosnál kevesebben. Szóval 2013-ban nem érkezett annyi, mint az elmúlt években, viszont aki elküldte, annak nagyon köszönöm. Így talán nem fog senki szeme kifolyni, meg hát egyszerűen sokkal jobb ránézni ezekre. 

Az enyém van szokás szerint legfelül (minden előadóról találtok valamit a blogon), utána a lányoké az elsőbbség, aztán a fiúk listái következnek. Köszi még egyszer és boldog karácsonyt!

Sziasztok! Még csak mostantól fogják elárasztani az internetet a 2013-as listák, de ugye ti már most unjátok őket, nem? Én például HALÁLOSAN! Eszembe is jutott, hogy idén nem fogok listát állítani, és nem fogom az olvasók listáit sem bekérni (szégyenszemre megszakítva a 2010 óta tartó hagyományt), ám végül meggondoltam magam, mert ez itt mégiscsak egy zeneblog, a listák végül is senkinek sem ártanak, és hát a szerkesztőséget is elárasztották a RAJONGÓI LEVELEK, amelyek szinte KÖVETELTÉK, hogy idén is legyen olvasói listázás! Tehát ti döntöttetek: jöhetnek a kedvenc 2013-as lemezeitek, azt viszont már ÉN döntöm el, hogy milyen formában!

Ugyanis 2013-ban véget ér a lelketlen word doksik Rémuralma, mindenki szépen leül egy papír elé, és SAJÁT KÉZZEL megírja a listáját, rajzolhat hozzá, kiszínezheti, matricákat ragaszthat rá, csinálhat vele akármit, aztán bescanneli, és úgy küldi el! De akár gif formájában is összeállíthatjátok, vagy felőlem videót is forgathattok, amiben egy macskával az öletekben felolvassátok a kedvenc lemezeiteket, TÖK MINDEGY. Az ötletet SAJÁT MAGAMTÓL loptam és fejlesztettem tovább. A cím a szokásos: musicismyradar2008@gmail.com. Határidő: december 20. Előre is köszi szépen mindenkinek, JÓ SZÓRAKOZÁST!

Nem tudom, hogy miért nem posztoltam eddig a kedvenc idei videómat. Mondjuk előbb meg kéne magyaráznom, hogy miért ez a favoritom, holott nagyjából semmi nem történik benne, csak mutatják a zenekart, miközben játszik. Elképesztő koncepció! Csak az a helyzet, hogy én egyszerűen nem bírom levenni a szemem ezekről az arcokról!!!

Megbabonázva nézem a háziasszonnyá gömbölyödött, folyamatosan visítozó Kathleen Hannát, a terraszexi gitáros lányt, Sarát (aki amúgy gitártanár, meg a Columbia Egyetemen diplomázott művészettöriből, hát MENTEN MEGHALOK A MŰVTÖRIBŐL DIPLOMÁZOTT GITÁRT OKTATÓ NŐKTŐL! <3333333); a gusztustalan, szexista taplónak kinéző szintis arcot, akinek nyilvánvalóan mindig van egy ízléstelen és rossz szava a lányokra, meg a dobok mögött ülő HAJÓS ANDRÁST! VALAKI KAPCSOLJA MÁR KI HELYETTEM A VIDEÓT, MERT NEM BÍROM LEVENNI A SZEMEM A THE JULIE RUIN ZENEKARRÓL!

Most pedig ide is kiteszem a legszebb számot, amit az utóbbi időben hallottam, még akkor is, ha facebookon 0 azaz pontosan nulla darab lájk érkezett rá. :(((( Már eleve szuper a válogatás, amin találtam, tele teljesen ismeretlen, ám annál varázslatosabb 60s psych-pop-folk-rock-akármi számokkal, de legjobban Chris Britton Will It Last című dala tetszett. Chris Britton a The Troggs zenekar gitárosa volt (a képen nagy meglepetésre gitárral látható!), őket pedig mindenki ismeri, legalábbis a Wild Thinget biztosan. Britton kiadott egy szólólemezt 1969-ben (As I Am), ami azért annyira nem jó, viszont ennek a fantasztikus barokk-pop számnak (6:05-nél érkezik a mixben) megszakad a szíve, meg annak is, aki éppen hallgatja. LEGKÖZELEBB EGY PAVEMENT DALT TESZEK KI FACEBOOKRA, ARRA BIZTOS ÉRKEZIK 123456 LÁJK!!!!

Végre valahára folytatódik nagy sikerű (jó, igazából nem tudom mennyire népszerű) sorozatunk, a Lányok a szinti mögött. Mondjuk a Computer Magic név mögé bújó Danielle Johnson már visszatérő vendég itt a blogon, szóval még egyszer nem fárasztalak titeket, hogy mit kell tudni róla, most csak annyi mondanivalóm van, hogy bejelentsem: megjelent tőle egy vadiúj EP (Extra Stuff - a honlapjáról tölthető), és mit ad Isten, erre is sikerült egy szupercuki elektropop slágert írnia, Summer Vacation címmel, és alant máris nyomhattok rá a play gombra, hogy ti magatok is leellenőrizzétek.