Music Is My Radar

- Hallja Kingsley?

- Mondja csak Perrey!

- Azért Kingsley, ez a Szovjetunió igazán csodálatos hely...

- Ne is mondja Perrey, ne is mondja, a Fekete-tengerhez, pláne Szocsihoz kevés dolog fogható a világon.

- Ennél jobb helyre nem is jöhettünk volna, hogy kipihenjük a zeneszerzés fáradalmait. Remek ötlet volt Kingsley!

- Igazán lekötelez Perrey kolléga. És látta/hallotta azt a csodás zenekart tegnap este a tengerparti bárban? Vyacheslav Mescherin zenekarát? Hát menten meg kell halni tőle. Az még hagyján, hogy a saját zenénket is kihallottam belőle, no de hogy úgy idézi meg egyszerre a kaliforniai és a fekete-tengeri nyarakat az On The Beach című dalban, hogy arra még Brian Wilson is végignyúlna a tengerparti homokban, nos, hát nem is tudom mit mondjak.

- Ne is mondjon semmit Kingsley kolléga, dőljön csak hátra, és élvezze tovább ezt a fenséges hetet.

Mindig gondolkodom azon, hogy vajon kitegyek-e egy újabb twee beütésű, nyafizó, nyeszlett, menthetetlenül romantikus zenével támadó előadót, és aztán végül mindig kiteszem, mert miért ne. Hiszen ez csak zene, nem bánt senkit, nem kötelező letölteni-meghallgatni sem, és még az is lehet, hogy egyszer gigantikus sztár lesz az illető, és elmondhatom, hogy én már akkor posztoltam róla, amikor még senki nem ismerte, haha. Szóval ez itt Andreas Jonsson projektje, tök jó neve van, Alpaca Sports, és az Acid House Kingstől induló nemes svéd twee pop hagyományba illeszkedő két szám azonnal mászik bele a fülbe, úgyhogy szép is lenne, ha pont én ne osztanám meg a világgal. A Just For Funhoz egy videó is készült, ki nem találnátok milyen állatokkal a főszerepben.

Just for fun by Alpaca Sports

I'll never win by Alpaca Sports

Sunshine pop a hálószobában?! Ezt mégis hogy gondoltad? Hiszen például a terebélyes, dúsan hangszerelt psych-popnak sem tesz jót, ha beszorítják egy kisszobába, hát akkor mi van a sunshine poppal, aminek szintén nem használ, ha nem hagyjuk szabadon szárnyalni nagy terekben! Jogos felvetések ezek, ám a venezuelai származású, de már Madridban élő Yani Martinelli nevű leányzónak ez egy másodpercig sem akadály. Mert olyan természetesen adja elő a hálószobájában egy szál gitárral, ukulelével, néhány csilingelő hangszerrel, és a varázslatos dallamaival, hogy a Bubble Station lemez lejárta után el sem tudjuk képzelni, hogy ezt másképp is lehet (illetve érdemes) csinálni.

"Please Don't Go Away" - na, vajon hányszor sütötték el ezt a szöveget már a poptörténelem során? Hát úgy nagyjából 67589434-szer! És? Zavar ez valakit? Engem biztosan nem. Pláne, ha egy édes női hang énekli (főleg ha nekem!), miközben 60-as évek eleji szörfgitárok zengik be a teret. A denveri Sauna zenéjében egy csöppnyi eredetiség sincsen, de ez annyira nem tud érdekelni, hogy azt el nem tudom mondani. Ellenben kapunk tőlük aranyos tinipop dalokat, a Glitter Partynak a refrénjét meg szinte úgy lehet érteni, mintha azt visítoznák, hogy GÖRKORI, GÖRKORI! Bandcamp.

Na tessék, egy újabb 2010-es kedvencem tűnt fel, úgy látszik ennyi idő kell, hogy egy lemez/EP/néhány dal elkészülte után újra magukhoz térjenek az előadók. Most a 60-as évek csajpopját a twee poppal keverő, walesi örök tini zenekar, a The School lep meg minket egy új EP-vel, aminek a címadó dala (Never Thought I'd See The Day) alább lefülelhető. És hallgassátok is meg, mert a lehengerlően vidám szám minden másodpercében, de legfőképpen az orgonahangokban ott várakozik ugrásra készen a Tavasz.

The School - Never Thought I'd See The Day by AndyVonPip

Az angol French Kissing Beach Ball című dala bődületesen nagy sláger volt 2010-ben, legalábbis a szobám mindenképpen ettől visszhangzott, és mondanom sem kell, hogy ez mit jelent, hiszen én azért nem szoktam mindenféle jöttment alakot beengedni a küszöbön túlra. A srácok azóta is adósak egy lemezzel, ami még mindig nem készült el, csak pár dal érkezett közben, ahogy most is, Wild Woman címmel, ezzel az őrületes borítóval. A zene változatlanul a hatvanas évek garázsosabbik oldalán ver sátrat, bár a Love Is Forba mintha girl groupos hatásokat hordana a szél, a lényeg viszont, hogy a French Kissing slágergyára továbbra is ontja a füstöt magából!

French Kissing - Love is For by frenchkissing

French Kissing - Wild Woman by frenchkissing

Hogy mitől lesz sejtelmes vagy titokzatos valami, azt nagyon nehéz megmondani, hiszen már önmagukban a fogalmak is nehezen körülírható, képlékeny dolgok. Az ember ilyenkor általában csak az érzéseire hagyatkozik, és amikor meglátja a Twin Peaksben táncoló törpét a vörös szobában, akkor tényleg furcsán érzi magát, viszont ha giccses pánsípszólóval vagy szintiszőnyeggel kísérve lép elő David Copperfield a sejtelmes ködből, hogy aztán keresztülverekedje magát a kínai Nagy Falon, nem tud mást csinálni, csak hangosan nevetni. A svéd Death And Vanilla debütálása az előbbi kategóriába tartozik (még képeket sem találni róluk).

A zenekar első daláról már posztoltam úgy másfél éve, akkor még megjelent egy EP-jük, viszont a lemezre egészen mostanáig kellett várni, és nyilván azt tudom mondani, hogy megérte. Bár kicsit mindegyik dal hasonló hangzású, szörcsögő, távolságtartó női énekkel, óvatosan, de bizsergetően szóló vibrafonokkal, korai elektronikával, library music, Broadcast és Stereolab hatásokkal, de hogy akár egyszerre lehetne egy 1948-as film noir, egy 1968-as svéd dokumentumfilm, vagy mondjuk egy szürrealista alkotás, talán éppen az Andalúziai kutya zenéje, az egészen biztos. Hiszen a borítón látható szem csak arra vár, hogy valaki keresztülvágja.

Nyilvánvalóan az aktuális lemezhez kapcsolódó Magnetic Fields turnénapló. Szupercuki képek, szupercuki szövegek - olvassátok, kövessétek, tegyétek google readerbe!

Nahát, nahát, nahát! Ma délelőtt posztoltam ugye, hogy Nathan "Wavves" Williams éppen miben mesterkedik a tesójával, aztán jobban utánanézve a dolgoknak kiderült, hogy Kynan sem most kezdett el babrálni a zenével. A bandcamp oldala tavaly januártól van feltöltve különféle kiadványokkal, az elektropopos bohóckodásoktól kezdve az Animal Collective hatásokat mutató cuccokon át egészen a szép, tiszta psych-popig bezárólag. Nekem éppen az utóbbi műfajban készült dalai jönnek be a legjobban, ezek a legfrissebb munkái, februári megjelenéssel, és tényleg nagyon ügyesen teríti szét a 60s psych-pop és folkos dallamokat a hiphopos alapokon. És mennyire aranyos már ez a kép!

Az elmúlt napokban éppen elővettem az első két Wavves lemezt, mert nem is tudom, hogy mikor hallgattam őket utoljára, mindenesetre változatlanul odáig vagyok ezekért a dalokért, és pont eszembe is jutott, hogy Nathan mit csinálhat, amikor váratlanul elém ugrott ez az interjú, amiből kiderül, hogy tesójával, Kynannal nemrég készítettek egy hiphop remixet a Gift Of Gab zenekar Wack But Good People című dalából, és mostanában amúgy is hiphop alapokat farigcsál. Elsőre meglepő lehet, de igazából nem az, hiszen a blogján már a kezdetektől fogva tolta a hiphop kedvenceit, és én titokban vártam is, hogy egyszer majd előáll valami műfaj közeli dologgal. Hát tessék, most itt van, és elég fasza lett. A tengerpart királyából a hiphop királya? Haha, hát majd meglátjuk.

Gift of Gab - wack but good people by ViceReviews