Music Is My Radar

Csak a szokásos. A music is my radar továbbra is ugyanazt fogja csinálni, mint eddig. Felkutatja, előkeresi, akár a föld alá is lemerül azért, hogy előtúrjon egy újabb csilingelő popdalt, egy újabb háromperces popcsodát, ami felett a pszichedelikus 60-as évek, a Beach Boys és Brian Wilson szelleme lebeg, egy újabb kétperces twee cukiságot, egy újabb csaj-pasi duót, egy újabb bájos lányt, aki xilofon vagy analóg szinti mögött olvasztja szét a szívünket, és így tovább, és így tovább. Példának meg itt van ez a duó, The Smiles And Frowns, két srác Arizona államból, 60-as évek; Beatles, Syd Barrett és The Kinks rajongók, és ezzel máris nyert ügyük van nálam. De, majd biztos teljes extázisba esnék, ha mondjuk 12 perces jazzcore dalokkal rombolnák az aurámat. Na persze! Tavalyi öncímű EP-jük itt elérhető, rajta 8 szuper dallal. Popcsodákkal, ÚGYMOND. Amilyen az alábbi Cornelius című szám.

Én szerettem 2011-et. Méghozzá nagyon. Miért ne szerettem volna, hiszen a legnagyobb kedvenceim közül hármat is láthattam koncerten (Gruff Rhys, Belle And Sebastian, Jens Lekman), megjelent végre eredeti formájában a Smile (amit értelemszerűen nem idei lemeznek vettem), alább meg látható-olvasható lesz 35 album, amiket bármikor szívesen elő fogok venni. Azt még gyorsan leírom, hogy idén a két kedvenc blogom a toys and techniques (többek között ilyen terracukiságok miatt) és a the finest kiss (például ilyen szuper válogatás miatt), itthonról meg továbbra is stereomackó, aki  változatlanul a legaranyosabb posztokat írja, és képes elutazni a kedvenceiért akár Belgiumig is, de szinte biztos vagyok benne, hogy ha a Neutral Milk Hotel egyetlen újjáalakuló koncertet adna, mittomén, Seattle-ben mondjuk, akkor oda is elmenne. Két kedvenc cikkem természetesen a Smile és a Euros Childsról szóló írás, kedvenc posztjaim meg azok voltak, amikor Almaváry Titusz és Jehova Csaba éppen zenéről írtak. Illetve a Smile cikket jegyző dark-mavis, amikor éppen nem törölte valamelyik posztját vagy blogját (közben már törölte ezt is :( ).

Na tehát legfelül a listám, csak az első öt helyezés a biztos, a többit nem lett volna szívem rangsorolni, ezért abc sorrendbe szedtem őket. A lemezcímek alá vannak beszúrva a radaros illetve a recorderes posztok, a többi előadót pedig megtaláljátok jobboldalt a címkéknél. Aztán jönnek a Ti listáitok, alatta a kedvenc idei magyar előadóim listái, és legalul egy meglepi, egy kedvenc koncerteket tartalmazó lista. Nem az enyém. Nagyon izgi! Amúgy meg köszönöm szépen még egyszer Mindenkinek és hát Boldog Karácsonyt! Most pedig folyjon ki a szemetek a sok lemezcímtől!!!

Lányok! Srácok! Óriási bajban vagyok! Ugyanis addig nem csinálhatom meg tiszta lelkiismerettel a listámat, amíg nem hallottam a Big Fresh új albumát (Moneychasers a címe)!!! BIG FRESH??!! MI VAN???!! Hát oké, értem én, hogy meglepődtök azon, hogy ilyen hisztit csapok egy senkiházi zenekar miatt, de nézzük akkor sorjában a dolgokat. Először is, lássuk a képet, szóval aki ezek után sem érez ellenállhatatlan vágyat arra, hogy megismerje a zenekart, azzal szerintem komoly gondok vannak, és inkább nézzen jó mélyen magába. Aki viszont a fotó alapján arra gyanakszik, hogy ez valami Elephant 6 közeli együttes lehet, az jól teszi, ugyanis a Big Fresht John Ferguson alapította, aki a The Apples In Stereo egyik tagja, édesapja pedig jó haverja a lo-fi atyjának, R. Stevie Moore-nak, így a kicsi John már 3 éves kora óta szerepel Moore lemezeken! Na, remélem máris felcsillant a szemetek!

És hogy miről szól a Big Fresh zenéje? Hát először is arról, ami a képen látható, tehát a végtelen mókáról és kacagásról, illetve hát arról, amiről a Beach Boys óta minden tisztességes popprodukció: a kibaszott tökéletes dallamokról és az örökös kísérletező kedvről. Arról a hibátlan pillanatról, amikor Paul McCartney elmegy zellert és répát rágcsálni egy Beach Boys és Super Furry Animals dalba. Pontosan erről. Nekem legalábbis. A képzeletbeli heti top 10-es Recorder rovatba már betettem az egyik dalt, itt pedig hallható másik kettő, szóval SEGÍTSÉG, NEKEM EZ A LEMEZ KELL, ENÉLKÜL NEM JÓ A 2011-ES LISTÁM!!!!!!! :((((((((((((((((((

Frissítés: tolomakontentot volt olyan nagyon jófej, hogy megszerezte a lemezt, a neten sajnos nem érhető el, viszont a Spotify nevű rendszeren belül hallgatható. Itt is köszönöm szépen neki!

Big Fresh - Rumours by fanaticpro

Az elkövető a Tennis, és egészen meglepődtem, mert nem gondoltam volna róluk, hogy szeretik, de most kiderült, hogy nagy hatással volt rájuk, hiszen nyilatkozták, és én ennek szívből örülök. A Tears In The Typing Pool feldolgozása meg majdnem olyan gyönyörű lett, mint az eredeti!

Tennis - Tears In The Typing Pool by tennisinc

Gondolom zenerajongók ezreit fogom felcsigázni, ha leírom, hogy a most következő együttes nemhogy az Interpolhoz, de még az Editorshoz és a White Lieshoz képest sem hoz semmi újat az úgynevezett poszt-punk műfajába. Ráadásul egyik zenekar sem a szívem csücske (na jó, mondjuk az Interpol kivételével, bár nem vagyok rajongójuk), szóval akkor mégis mit keres itt a French Films? Hát azért, mert mondjuk 567-szer emlékezetesebb és fülbemászóbb dalokat írnak, mint a White Lies és az Editors együttvéve, szerencsére hiányzik belőlük az Interpol drámája és komolykodása, plusz finnek, és árad belőlük valami megfoghatatlan könnyedség és tenger- vagy legalábbis tóparti hangulat (talán a néha felbukkanó úúú vokálok miatt). És még Új-Zéland című számuk is van. Hát ennyi. Ja, és tölteni innen lehet. Itt meg egy példa, alig két perces, lényegre törő dal, szuper és szellemes videóval.

Úgy van. Pontosan. Jól gondoljátok, hogy egy ilyen borító mögött egyszerűen nem lehet béna zene. Mielőtt azonban valakinek felcsillanna a szeme, hogy esetleg valami szuper csajpop lemezt fogok itt ajánlani, annak csalódást kell okoznom. Cserébe viszont kaptok két jó pasit New Yorkból The Demos néven, akik mindenféle megerőltetés nélkül összedobtak 32 percben 12 fülbemászó, hol lassabb, hol gyorsabb, néhol csajvokállal feldobott, egyszerű gitárpop dalt, a klasszikus amerikai rockhagyomány mentén, hogyaztmondja, power pop, The Byrds, Big Star, The Strokes, The Lemonheads, Wilco. Engem meggyőztek. És titeket?

Baxter Dury új lemezéről már elmondták az Igazságot a megfelelő oldalon, én olyan sokat nem tudok hozzátenni, de azért nem hagyhatom figyelmen kívül itt a blogomon ezt a remek albumot. Szóval Baxter Ian Dury fia, bár én nem sokat tudok az Öregről néhány slágerén kívül, sőt Baxter előző két lemezét sem hallottam, de amikor olyanokat olvastam az újról, hogy franciás beütésű, énekel rajta egy szuperszexi énekesnő is, majd megnéztem a Claire francia új hullámos filmekre hajazó videóját, egyszerűen nem tudtam ellenállni a Happy Soup lemeznek sem. Ami tényleg szuper, olyan, mintha egy poszt-punk Serge Gainsbourg énekelne rajta, persze Baxterből hiányzik az Undorító, Vén Kujon sármja és hát, khm, kujonsága, de annyira nincs is szüksége erre, hiszen önmagában ő is sármos, és bármikor fel tudna szedni olyan lányokat, mint Madelaine Hart, aki a képen nem, egyáltalán nem rátok mutat drága fiú olvasóim, hanem rám, bizony Rám. Nagyon sajnálom! Megyek, és gyorsan el is hívom randevúra, mielőtt Baxter megelőzne!

Random Characters Gyuri és Destroy The Plastic Chairs Gasztro gondoltak egy merészet, és egy hideg decemberi napon, Debrecenben megírták a nyár magyar tengerparti slágerét. A tengert mindenki képzelje hozzá, meg a homokot, amiben bokáig süppedünk, meg a hullámokat, amik körbenyalják a lábunkat. És a lányt, akibe szerelmesek vagyunk. Innen tölthető.

Na, azért a következő két hétben (a listák kikerüléséig) is lesz ám itt élet, mert még írnom kell néhány posztot azokról az előadókról és lemezekről, amiket én biztosan felteszek majd a sajátoméra. Bár gondolom ezek már nem sok vizet fognak zavarni, hiszen valaki már kész is van a listájával, sokan még biztos agyalnak, és biztos vannak olyanok is, akik már semmi másra nem tudnak koncentrálni, mert annyira izgulnak, hogy ki milyen lemezt tesz majd fel. Mindegy, a lelkiismeretem legalább tiszta lesz. Szóval először is jöjjön a Wounded Lion második albuma.

Könnyű dolgom van, mert tavaly már mindent megosztottam veletek, amit érdemes tudni róluk, annyi a különbség csupán, hogy most abban a bizonyos garázsban már csak J Mascis óbégat, illetve a Velvet Underground tagokat a Ramones zenészei váltották, ebből következően még kreténebb, még együgyűbb és még szellemi fogyatékosabb lett a zene. A Roman Values meg nálam az év Legnagyobb Rockdala. Különben meg arra jöttem rá, hogy túlságosan is nagy kanállal eszem a sok túlérzékeny, mimóza zenét, és attól tartok, hogy ennek az lesz a vége, hogy egy óvatlan pillanatban olyan sok darabra esik szét a lelkem, hogy azt már a Jóisten sem tudja ugyanúgy összeragasztani. Tehát a 2012-es fogadalmam: kevesebb twee, SOKKAL TÖBB ROCK!!!

Sziasztok Kedves Olvasók meg Mindenki! A tavalyihoz hasonlóan idén is meg szeretnétek mutatni a Világnak, hogy sokkal jobbat is össze tudtok állítani az úgynevezett mértékadó oldalak siralmas listáinál? A music is my radar örömmel áll ismét a rendelkezésetekre, nincs más dolgotok, mint elküldeni a jobb oldalt, felül látható címre (musicismyradar2008@gmail.com), vagy aki tudja az enyémet, az nyilván arra, word dokumentumban, mondjuk december 20-ig. Az alsó limit legyen öt lemez, a felső határ meg a CSILLAGOS ÉG! Mert listákat készíteni Tudományos  Kutatómunka és Jó Móka is egyben, szóval elő a papírokkal, ceruzákkal, meg mittudomén mikkel! Előre is köszönöm szépen! A képen látható rajz a Recorder egyik munkatársának, Sugó Lillának a műve, ennek a híres borítónak az átrajzolása, a német szöveg pedig azt jelenti, hogy lemezek, amik sosem hervadnak el (ha valaki nem tudna németül, például én sem).