Music Is My Radar

Nem tudom milyen érzés lehet egy elhagyott orosz gyárépület udvarán állni, mínusz tíz fokban, miközben gonosz tudósok az egyik fülembe jéghideg coldwave-et, a másikba meg krautrockot csepegtetnek, mély basszusokkal megtoldva, amitől az agyam a koponyacsonthoz préselődik, de valahogy azt képzelem, hogy nem sokban különbözhet ettől a számtól.

Ha valaki véletlenül elfelejtette volna, akkor csak szólok, hogy jöhetnek még listák, egy hétig, tehát aki azt szeretné, hogy elérhetővé váljon a jövő generációjának is, hogy milyenek lemezek dobogtatták meg a szívét 2010-ben, az küldje el nyugodtan. Már csak azért is, mert írtam pár külföldi előadónak, akinek szerettem a lemezét, ketten válaszoltak is, szóval gyakorlatilag világsztárok (:DDDDDDD) listáival együtt kerülhettek be az internet nagy archívumába.

Ugyanúgy egy lány és egy fiú, ugyanolyan 60-as évek inspirálta csajos twee pop, sőt, itt az 50-es évek végére megyünk vissza, hiszen a gitártéma klasszikus rock'n'rollt idéző, ehhez társul egy fülbizsergetően csilingelő glockenspiel, és egy édes női énekhang. Talán nem olyan fülbemászó, mint a fenti zenekarok dalai, de én attól még nem tudok a Farewellnek ellenállni. A brooklyni zenekar neve Soda Shop, és erről egy másik zenei  vonatkozású dolog is eszembe jut, hiszen a pikáns Shortbus című film egyik betétdalának, slágerének ez a címe, amit az egyik meleg főszereplő srác énekel (egyszer érdekességképpen nézzétek meg, ha még nem láttátok, persze csak akkor, ha eközben nem zavar titeket a festményre fröccsenő sperma látványa, vagy az, ha fiúk veszik szájukba saját illetve mások tekintélyes méretű péniszét, haha, bocsánat, ez talán nem is illett ehhez a poszthoz, mindegy, ezek után már kit érdekel, hogy mi ez a zene, ugye). 

Soda Shop - Farewell from Drew Diver on Vimeo.

Aki esetleg még nem ismerné a világ legjobb blogját, igen, a Világ Legjobb Blogját, az most bepótolhatja a lemaradását!

Márciusban a lehető legjobb pillanatban hallottam először a Kisses bemutatkozó kislemezét: esett a hó, nyomorult idő volt, amikor megérkezett Jens Lekman egy karibi diszkóba, amitől már a levegőben megolvadt az összes hópehely, és elkezdett csorogni az izzadság a homlokomon. Most megint itt van a tél, úgyhogy nem árt betenni újból az egyik kedvenc 2010-es dalomat, csak éppen kicsit eltérő hangszerelésben, ahogy azt akkor megismertem.

Nem is tudom, hirtelen mit mondjak. Aki szülővárosomból, Nagykanizsáról Rosenberg Zsigmond névvel anyakönyvezve elindul, majd New Yorkban Sigmund Romberg néven a Broadway egyik ünnepelt zeneszerzője lesz, ír zenét Gershwinnel együtt, dalait olyan arcok éneklik, mint Aretha Franklin, Bobby Darin, Nat King Cole, Brian Ferry, Barbra Streisand, Billie Holiday, vagy olyan zenészek dolgozzák át, mint John Coltrane, Miles Davis, Sonny Rollins vagy Marc Ribot, majd megírja az egyik, amúgy Oscar-díjat nyert Tom és Jerry rész betétdalát, nos, arra csak az őrületesen nagy királyság szókapcsolattal lehet reagálni. És mindezt körülbelül egy hete tudom, miután kiderült, hogy emléktáblát avattak a tiszteletére Kanizsán szeptember végén. Nézzétek el nekem, ha a képzeletbeli kúllistámat Zsiga bá vezeti UTCAHOSSZAL!!! Egészen elképesztő életrajzáról itt olvashattok bővebben. Alább meg két videó: az egyik az a bizonyos Tom és Jerry rész, az elején felcsendülő "muskétás" dalt írta ő, plusz egy klasszikus száma, Bobby Darin előadásában.

Aznap ugyanis Bécsben lép fel a Belle And Sebastian!!! Ennél közelebb úgysem jönnek,  ráadásul SZOMBAT ESTE, szóval aki rajongó létére nem lesz ott, annak MEGTILTOM, hogy továbbra is olvassa a blogomat, sőt, KI LESZ KAPCSOLVA AZ INTERNETE!!!! MEGVANNAK A KAPCSOLATAIM, EL TUDOM INTÉZNI!!!!!!

Illetve mindenki, aki a 60-as évek csajpopjáért rajong. Jó hírem van: kaptok egy remek slágert (He Knew, benne az év legviccesebb orgonaszólójával), és pár szemlesütve elénekelt, tengerparti homokban tipródó szerelmes dalt. És mindezt tök ingyen, egy brooklyni duótól. Ugye örültök? Én nagyon.

A legtalálóbb stílusmeghatározás, amit mostanában olvastam, ugyanis tökéletesen illik a Reading Rainbow új dalára. Ja, merthogy megint Reading Rainbow. Alig jelent meg új lemezük, a Prism Eyes, és videójuk (amit az előző posztban tárgyaltam), máris itt egy közös kislemez, a Coasting zenekarral, amelyben Vivian Girls és Dream Diary tagok kínozzák a gitárt. De Rob se bánik vele kesztyűs kézzel, úgy söpör, serceg és rastog, hogy még mindig cseng tőle a fülem. Az Euphoria meg aztán tényleg úgy szól, mintha egy kisebb tornádó tarolta volna le a hallójárataimat. A videót is úgy tudnám csak elképzelni a dalhoz, hogy Sarah és Rob állnak valami réten, játsszák a számot, miközben körülöttük mindent szétvisz a szél, repkednek a házak, tehenek, autók, a hajukat és a ruhájukat tépi, de ők csak állnak rendületlenül, mintha mi sem történt volna, majd elcsitul minden. Frissítés: közben már meg is született a videó a dalhoz, és majdnem igazam is lett, csak éppen a vihar hiányzik belőle, haha.

A már többször is dicsért Reading Rainbow végre elkészült első rendes videójával, ahhoz a szuper dalhoz, amiről már korábban írtam. A fenti stílusjegyekkel nagyjából körbehatárolható videót pedig az az Amanda Finn rendezte, akinek a zenekaráról, a Family Treesről már szintén beszéltem, szóval semmi okom nem lehet a panaszra. Kedvenc részem 2:06-nál érkezik, amikor női lábak között láthatjuk gitározni a srácot. Mármint nem úgy, na, minden világos lesz, ha megnézitek.