Music Is My Radar

60-as évekbeli soul + korai Beach Boys + 50-es évek végi rock'n'roll = The Harpoons

The Breeders + Sonic Youth + Vivian Girls = Super Wild Horses

Brooklyn, csaj-pasi duó, háhá, na ez már megint biztos valami hipszterköcsögség, vághatnánk rá azonnal. Egy picit természetesen az, de a helyzet annyira nem vészes. Eleanore Everdell és Jason Friedman kettőse az elektronikus tánczenét választotta önkifejezési formának, de szerencsére dalokat írnak, vagyis a hagyományos popzenei keretek elkötelezett hívei, verzével-refrénnel-miegymással. Ennek megfelelően egyetlen kérdés merül fel csupán: vajon tudnak-e emlékezetes dallamokat írni. A legendás Warp Recordsnál eddig megjelent Dressed In Dresden kislemez és a debütáló EP (This Desert) alapján tudnak, bár nem mindig, és még a karakteres, önálló hangot sem sajátították el, de erős dalt már sikerült összehozniuk, amihez az alább látható videó készült. Ahogy egy kommentelő fogalmazta, "is like Broadcast in a dancing floor", ami nagyjából meg is felel a valóságnak, csak éppen az a nagyon varázslatos és megbabonázó hangulat hiányzik, ami a kiadótárs zenéjét jellemzi, de az énekhang kétségtelenül megidézi Trish Keenanét. Egy valamiben azonban mindenképpen jobb a The Hundred In The Hands: Eleanore határozottan szebb és szexibb csaj, mint a csehszlovák fizikatanárnő kinézetű Trish. De hát erről meg a gének tehetnek, úgyhogy igazából tök mindegy.

HANGOSAN ZOKOGOK! Kedves Brooke és Summer, ugye nem gondoljátok komolyan, hogy egyelőre csak egy dallal szúrjátok ki a szememet és a SZÍVEMET???!! Rendben van, hogy megcsináltátok ezt a showt, ami nagyon bájos meg minden, de KÖNYÖRÖGVE kérlek titeket, azonnal kezdjetek hozzá egy lemez elkészítéséhez, amíg szépen mondom. Az egyes dalok születéséről pedig sorban csináljatok ilyen videókat. VILÁGOS???!!!

A következő pár napban én nem itthon leszek. Lélekben legalábbis biztosan nem. Hanem egy cuki csajjal, New York utcáin kézenfogva sétálva, ahol betérnénk a Cake Shopba, a Bell House-ba, vagy a Don Hill's-be, hogy a legtweebb fesztivál, a NYC Popfest keretén belül megnézzük mondjuk az Allo Darlin, a Bears, a Tender Trap, a Veronica Falls vagy teszem azt a Dream Diary, vagy éppen a Neverever, és egy sereg más együttes fellépését. Koncertek után minden nap ropnánk egy nagyot valamelyik dj fellépésére, de legfőképpen szombat este, amikor Victoria Bergsman pörgeti a lemezeket. Napközben persze biztos elmennénk megnézni a fontos New York-i látnivalókat, néha meg-megállva, megpihenve, hogy vattacukrot adjunk egymás szájába. Na, szóval én most magamra húzom a kardigánomat, sziasztok. :(((((

Vajon szüksége van-e a világnak egy újabb fehér indie zenekarra, amelyben sebzett tinik énekelnek arról, hogy nem akarnak meghalni, bár a szívüket baltával szelték ketté? Hát amíg elhiszem minden szavukat, és teljesen őszintének tűnik az érzelmi kitárulkozás, addig felőlem jöhetnek százával meg ezrével, főleg ha olyan szívszorító dallamokkal teszik ezt, mint a Sub Pop kiadó új zenekara, az Avi Buffalo. Bemutatkozó lemezük olyan mintha a Shins, a Built To Spill vagy a Band Of Horses tinédzserverziója lenne, vagyis szomorkás, amerikai kertvárosi rock 18-20 éves csajok-srácok szemével. Azért meg külön dicséret jár, hogy az érzékenységük és törékenységük nem akadályozta meg őket abban, hogy többször is kimondják a CUM szót, mert hát nem újdonság, hogy az érzelmi kitörések szexuális vágyakozással is járnak. Engem meggyőztek, tegyetek ti is egy próbát.

És végre. Négy év után visszatértek a seattle-i matek-fizika szakkör tanulói, a Math And Physics Club. A képeket és a zenekar nevét elnézve nem lesz nehéz kitalálni, miben is utaznak: úgy van, CUKI TWEE POP ez, annak minden tipikus jellegzetességével, Belle and Sebastian és Lucksmiths hatásokkal. Bár a 2006-os bemutatkozó lemez is jó volt, de marcipánnal bevont dalaik a 2005-ös Weekends Away és a Movie Ending Romance EP-n érvényesültek a legjobban; hallgassátok meg ezt meg mondjuk ezt. Friss lemezük június elején érkezik, és máris itt van róla az új dal. Megnyugtató, hogy minden változatlan. Copfos, kardigános lányok vonulnak az utcán, mellükre szorított fizika és matek tankönyvekkel, szóval én megyek is, és megoldok pár egyenletet.

Coral rajongók örülhetnek, a zenekar oldaláról egy mailcímért cserébe elérhetővé vált a júliusban megjelenő lemez címadó dala. A szám alapján úgy tűnik, hogy a srácok nem lettek vidámabbak és boldogabbak az elmúlt három évben, de jó dallamokat szerencsére nem felejtettek el írni.

Nem, a képen nem Lisztes Krisztián látható. Pedig egy évben és hónapban (1976, július) született Sebastian Blanckkel. Sebastian a már Magyarországon is fellépett Black Dice nevű halál noise zenekar alapító tagja volt 1997-ben, de hamar elunta a zajongást, és '99-ben lelépett. Azóta viszont fest, mert ebből szerzett diplomát. Most azonban visszatért a zenéhez, a folkos-akusztikus pophoz, hamarosan érkezik a debütáló lemeze (Alibi Coast), amiről már el is készült az első videó. A szerelmet megénekelni és képekben megjeleníteni mindig nehéz eset, itt szerencsére sikerült elkerülni a túláradó giccset, sőt szerintem az utóbbi idők egyik legszebb klipje született a témában, és hát a dal is csodaszép. 

Mi az isten történik itt? Éppen az előző posztban írtam le, hogy az új Wavves lemezen már nem lesz zaj, erre meghallom a már tavaly bemutatott Tonstartssbandht Midnite Cobrájának új változatát, és ha nem is lett kiherélt tapéta rock, azért jól hallható, hogy nagyságrendekkel kevesebb benne a noise. Szóval MOST MI VAN? Vajon mi lesz a következő lépés? ÖRÖMZENE A STÚDIÓBAN? Joe Satriani meghívása egy jó kis BLUESOS jammelésre? Vagy megbízható SESSIONZENÉSZEK egész hada fogja ellepni a lo-fi sztárok stúdióit? ŐRÜLET!!!

Augusztus 3-án eljön az igazság pillanata! Ekkor jelenik meg ugyanis a Wavves új lemeze, King Of The Beach címmel, és kiderül, hogy valójában mit tud ez a kölyök két, kicsit egyenetlen színvonalú, de kétségkívül imádnivaló noise-pop album után. És nem azért a hülye közhely miatt, amit ilyenkor szokás mondani, hogy "a harmadik lemez az igazán vízválasztó egy zenekar életében", inkább amiatt, hogy ez már nem otthoni körülmények között készült, hanem IGAZI, PROFI stúdióban, a nemrég elhunyt Jay Reatard zenekarának ritmusszekciójával, a Modest Mouse legutóbbi két lemezének producerével! Maga Nathan is azt nyilatkozta, hogy olyan tiszta lesz a hangzás, mint egy FÜTTYSZÓ! Szóval ÓRIÁSI IZGALMAK, én már majdnem befostam!!! Remélhetőleg ez a kibaszott jó dal is rajta lesz.