Music Is My Radar

Súlyos terhet cipelek magammal. Még nem írtam a Le Futur Pompiste zenekarról! Hallatlan! Pedig hát ugye megfogadtam, hogy minden olyan együttes kikerül ide, ami a legnagyobb kedvenceimet nyúlja. Mit fog ehhez szólni például a Broadcast- és Stereolabügyi Központ Bizottsága? Nem is merek a szemük elé kerülni! Mert ezek a finnek őket lopják egészen szemérmetlenül.

A 2004-es Your Stories and Your Thoughts című debütálásukon a Stereolab (illetve egy picit a Komeda, a The High Llamas és a The Free Design) mentén ringatóztak, viszont a 2010-es öncímű lemezen már egyértelműen a Broadcast került előtérbe. Pszichedelikusan lebegő dallamok 1968-ból és 2134-ből; nagy tereket betöltő, visszhangzó dobhangzás, és annyi zsongó analóg szinti, hogy a végére a fejünk is kótyagos lesz a sok zsongástól. Az énekesnőt, Jessikát idén is hallhatjátok egy lemezen, a Burning Hearts új albumán, hiszen az a saját projektje, amiről már mesélt nektek Bringing Up Baby. Egy kattintás, két lemez. 

09 Hunter by lefuturpompiste

Nem, sajnos nem lesz új lemeze a walesi csodának, pedig nagyjából kétévente szórtak meg minket egy mesterművel, azonban lassan három éve várunk egy friss cuccra. Szerencsére azért a tavalyi évet sikerült átvészelni Gruff Rhys szuper albumával, idén pedig újabb zenekari tagok állnak elő saját szólóprojektekkel, úgyhogy talán kibírjuk 2012-őt is SFA album nélkül.

A képen látható Cian Ciaranról (a félreértések elkerülése végett, k-val ejti a nevét), a zenekar billentyűséről talán nehéz elhinni, hogy ő énekelt a SFA történetének legszebb, legmegindítóbb dalai közül többet is (Cabin Fever, Walk You Home, nem beszélve az Acid Casuals név alatt kiadott dolgairól), mert mondjuk én inkább egy Wales-Anglia meccsen tudom elképzelni, amint sörösüveggel a kezében egyedül ront neki az angol huligánoknak, vagy a meccs után a rosszarcú haverjaival felgyújt egy rendőrőrsöt! Ehhez képest a hamarosan érkező, első szólólemezét beharangozó dalban (You & Me) is a lustán tekergő vonósokkal kísért, könnyfakasztóan melankolikus, pszichedelikus poppal ejti rabul a szívünket. 

Guto Pryce basszusgitáros pedig egy Lindsey Leven nevű walesi énekesnővel alapított duót, Gulp néven, és első számuk (Game Love) is az ábrándos psych-pop területén barangol öles léptekkel; némi folkos, elektronikus beütéssel. És állítólag Huw Bunford gitáros is készül valamivel, szóval én máris befostam az izgalomtól!

cianciaran - you & me - mp3 by strangetown records

Gulp - Game Love by E.L.K.Records

Napok óta csak egy dalt hallgatok. Illetve hallgatok mást is, de mindig és mindig visszatérek a Lace Curtains High Fantasy című számához, és eszembe jutnak a kedvenc soraim, amiket valaha olvastam a popzene lényegéről magyarul: "ilyen kis odaszúrt izéket, látszólag félvállról és szájsarokból odavetett, lecsupaszított dalokat, néha pedig azoknak csak a vázait megírni és eljátszani kifejezetten nagyobb kunszt, mint nagyzenekari kísérettel agyonnyomni a pop lényegét, a szívbe markoló és a fülből kikaparhatatlan dallamot". 

Ebben is van egy "ilyen kis odaszúrt izé", 1:22-nél érkezik egy pár hangból álló, beates gitártéma, ami aztán többször ismétlődik a háttérben, és egyszerűen nem bírom megunni. Ahogy a dalt sem, hiszen benne van a lényeg, a szívbe markoló és a fülből kikaparhatatlan dallam. Amúgy meg tök vicces, hogy pont Kispálhoz hasonló gitárokkal indít, néha Jason "Coconut Records" Schwartzman énekbe fordul, de azért végig tartja magát a klasszikus amerikai indie rockhoz. És akkor legyen itt egy kis infó is, mert a projekt mögött Michael Croomer áll, akit a Harlem zenekarból ismerhetünk, aminek olyan szuper garázsrock dalokat köszönhetünk, mint például a Be Your Baby. Mp3. 

Ritkán ugyan, de a kardigánba bugyolált szívemet meg tudja dobogtatni néha a hangosabb gitár is, lásd például az utóbbi évekből a The Intelligence-t vagy a Fergus & Geronimót. Mit ad isten, most szinte egyszerre tér vissza ez a két zenekar egy-egy új dallal: Fergusék egy rövid, másfél perces punkos, power popos vágtával (aminek a bevezetőjében egy hangos társkereső rovatot hallhatunk, ha jól értem), az Intelligence is hozza a szokásos, egyszerűségében is kitekert rockját, ráadásul Kelley Stoltz működik közre benne, akit hát szintén nem utálok. A Roman Ticket és a (They found me in the back of) The Galaxy-t itt és itt lehet meghallgatni/letölteni. És mivel mindkét kislemeznek szuper borítója van, ezért külön kitettem ide videó formájában is Fergusék dalát, hogy lássátok. 

A szintis nők inváziója, hát mi más. A pittsburghi Jennifer Baron rádiózik, múzeumoknak dolgozik, cikkeket ír (például egy magyar vonatkozású zsidó filmfesztiválról), játszott az Elephant 6 kiadó közeli The Ladybug Transistorban, abban a zenekarban, amelyik az egyik legkedvesebb popdalomat, az Oceans In The Hallt írta, és most saját szólóprojektbe kezdett The Garment District néven, illetve már korábban, de tavaly év végén jelentkezett első albumával, és nagyon sajnálom, hogy csak most akadtam rá.

Igazából egy dal miatt, na de milyen dal miatt! A Bird Or Batet máris megszavazom 2011 legjobb, fel nem fedezett számának: csoszogó dobgép, xilofon, recsegő-sercegő gitár, rajzfilmzeneszerűen tekergő orgona, csodálatosan együtt harmonizáló, angyali csajvokálok, és hangminták. Annyira bámulatos, hogy az nem is igaz! A Melody Elder című albumon ezen kívül még egy énekes dal található, a többi számban sajnos csak baszkurálják a szintit, meg játszanak a hangokkal. De ez a szám örök kedvencem lesz, abban már most 100%-ig biztos vagyok! 

Bird Or Bat by The Garment District

Vagy ahogy mindenki ismerte, MCA a Beastie Boysból. Rákos volt már egy ideje, de talán úgy nézett ki, hogy felépül, ám ezek szerint mégis győzött a Betegség. Az egyik kedvenc BB dalommal (I Don't Know, az 1998-as Hello Nasty-ról) búcsúzom tőle, amit történetesen ő énekelt. Igen, énekelt, mert ők ilyen dalokat is tudtak írni, ilyen akusztikus, végtelenül aranyos és cuki dalokat. A 2007-es Balaton Sound koncertjükön a legviccesebb jelenetet is ő produkálta, ahogy a színpad körül rajzó szúnyogokat hessegette rappelés közben. 47 éves volt, Isten nyugosztalja! :((((

(el lett sütve már ez a szóvicc, de hát kit érdekel) Szóval lenne még egy tartozásom, mert nem csináltam még itt reklámot a Holalo nevű friss koncertszervező/dj csapatnak, bár a blog olvasóinak egy jelentős része biztosan tud erről, de hátha nincs mindenki tisztában vele, és új olvasók is mindig akadnak.

Amúgy feketexénia, a lamantinos Erdész Dávid, feelgoodlost és a blogon már többször emlegetett Klág "szerelmes vagyok az összes tetovált svéd tinicsajba" Dávid áll a projekt mögött, a nevükhöz fűződik a múlt heti Teen Daze koncert, de májusban két újabb fellépőt hoznak Magyarországra, az egyik a Blackbird Blackbird, a másik meg Maria Minerva. Én most nem is részletezném nagyon, a facebook és a tumblr oldalukon minden infó megtalálható. Rajongjatok értük, illetve kövessétek őket, ha még nem tettétek volna, és legfőképpen menjetek koncertekre, hogy a későbbiekben is tudjanak újabb és újabb együtteseket idehozni. Ja, és Klág "novemberben már egyszer lefeküdtem az Air France zenekarral, de májusban Göteborgban teszem ugyanezt" Dávid ebben a posztban elmeséli, hogy mi is az egésznek a filozófiája. 

Na tessék, egy elfeledett funk gyöngyszem, 1971-ből, egy detroiti mélygarázsból, négy hibátlan, leszakadt, izzadt néger brótól! Hát egy nagy lószart! A Discern/Define című lemez 2001-ben jelent meg, és bár tényleg azt hihetnénk, hogy egy rozzant garázsban rögzítette néhány lepukkant fekete arc a 70-es évek elején, ezt bizony középosztálybeli, hófehér német (!!!) srácok állították elő The Poets Of Rhythm néven! Egyenesen Bajorországból! E.L.K.É.P.E.S.Z.T.Ő.!!! Fehér ember így funkoljon, vagy sehogy!

Dobhártyaremegtető, lepusztult, monoton dzsungel funk alapok; a dob úgy szól, mintha egy 50 méter mélyen lévő pincében vernének szétesett lábosokat, a basszus egyszerre olvasztja le a lányok/fiúk bugyiját/alsónaciját, a kettő együtt meg egyszerűen szétviszi az ember agyát, vagy leginkább a nyakát, a sok bólogatástól! Ének csak két-három számban van, de egy másodpercig sincs hiányérzetünk, mert úgy lüktet, izzik, fortyog, rastog a cucc, hogy nem is tudnánk a nonstop fejrázás közepette a vokálra koncentrálni. Helyette van gitár, orgona, aztán fuvola, szaxofon és egyéb fúvósok, amelyek szintén úgy szólnak, mintha dagadt négerek fújnák a szekrénybe bújva. Amikor viszont elkezdenek énekelni, hát abban sincs sok köszönet, szinte egyszerre lehet zokogni és nevetni a gyönyörűségtől, ahogy a dal címe is jelzi: Smilin' (While You're Crying)! Leszedni azonnal!

Mostantól nem azt fogom leírni, hogy egy lemez tele van fülbemászó dallamokkal, verzékkel, refrénekkel, hanem azt, hogy húú, annyi ezen a POPPY HOOK, hogy nem győzőm számolni!!! Na, a The Spinto Band új albumán is annyi POPPY HOOK zúdul ránk, hogy majdnem belefulladunk!!! A lemez maga a POPPY HOOK, egy nagy, gigantikus POPPY HOOK!!! Ja, amúgy ez volt az a zenekar, amelyik az Oh Mandy-t és az egyik kedvenc kétezres évekbeli dalomat adta a Világnak. A KURVA ÉLETBE, AKKORA POPPY HOOK ZÚGOTT EL A FEJEM MELLETT, HOGY ALIG TUDTAM KIKERÜLNI!!! 

A Shy Pursuits különben kicsit emlékeztet a korai Of Montreal dalok kótyagos, lökött hangulatára, csak szerencsére hiányoznak innen a kifogástalan dallamokat széttrancsírozó, gyakran idegesítő ötletek, amelyek miatt néha legszívesebben felképelném azt a hülye Kevin Barnest! VIGYÁZZATOK, OTT REPÜL EGY FÉLELMETES POPPY HOOK! Én máris fedezékbe vonulok, de addig gyorsan elétek dobom a lemezt!

Úgy néz ki, hogy nálam ez 2012 tavaszának legtökéletesebb pillanata. Az a Csodálatos Zenekar, amelyik azt a Csodálatos Dalt adta ahhoz a Csodálatos Lemezboltok Napja Videóhoz, egy kislemez erejéig kollaborált az Egyik Legcsodálatosabb Svéd zenekar, a Komeda énekesnőjével, Lena Karlssonnal. Az eredmény pedig? Hát mi más, mint rózsaszín delfinek kiugrálása az óceánból, miközben három nap süt ki egyszerre, és a háttérben elterülő vulkán japán cseresznyefák szirmainak millióit lövelli ki magából! Ez meg itt a kislemez B oldala.