Music Is My Radar

A legfrissebb információim szerint ez lehet, hogy a dobosnak, Hunornak a saját projektje, amelyben vannak más Qualitons tagok is. Mindegy, ez a szám videóval együtt olyan, mintha a pszichedelikus Beatles énekelne a Tüskevár kimaradt jeleneteiben. Csodás!

Kicsit szomorú vagyok. Van nekünk a The Qualitons nevű zenekarunk, abszolút szimpatikus az egész, hatvanas-hetvenes évek gyökerű beat-soul-funk, elsősorban magyar hagyományokból táplálkozva; első, igazi stúdiólemezük is megjelent (itt lehet meghallgatni), szóval mondom, teljesen vállalható a dolog. Ám lenne itt mégis valami. És most a dalforma elkötelezett híve szól belőlem. Ugyanis ezen az albumon találunk tizennégy tényleg nagyon profin és szuperül eljátszott dalt, amiknek azonban a nagy része instrumentális, amivel igazából semmi gond nincsen. Csak hát ott van három, énekkel rögzített szám is. És micsoda számok, te jó ég, főleg az Éjjel a sötétben (persze a Wandering Will se kutya), ami talán az utóbbi idők legjobb magyar nyelvű száma, amit anélkül hallgathatnának meg a szüleink és mi is, hogy magyarázkodnunk kellene egymás előtt. Tehát én csak arra kérném őket, hogy nyissanak tovább bátran a dalforma felé (mert hallhatóan kurva jól megy nekik), és ne az jelentse az izgalmat, hogy püfölik a dobot, pengetik a gitárt, vagy teli tüdőből fújják a harsonát (amit, ismétlen, nagyon profin csinálnak), mert így akár lehetne egy kurva jó beatzenekarunk, amibe bőven beleférne a soul és a funk is.

Beígértem egy második részt is Sarah kedvenceiből, úgyhogy következzék ez, és becsszó, többet nem kerül szóba ez a csodás csaj. Egészen addig, amíg nem jön ki új dallal vagy lemezzel, mert akkor azon nyomban megjelenik itt a blogomon. Még szép.

Két előadóról lesz szó: az egyik a honfitársa, szintén nő, csak ő a 80-as évek elején babonázta meg a férfiakat, köztük Elvis Costellót, aki nagy rajongója volt. Virna Lindt amellett, hogy külsőre klasszikus példája a Jéghideg, Távolságtartó Nőnek, zenéjében elsők között próbálta keverni a retrót - a hatvanas éveket, a James Bond filmzenéket - a modernnel (akkor a posztpunkkal és new wave-vel), vagyis szép magyar szóval "retrofuturista" árnyalatok jellemezték két lemezét (Shiver - 1983, Play/Record - 1985). Egyik sem a legjobb, de izgalmas számokat azért találunk rajtuk, ezek közé tartozik mindenképpen az elsőről az Attention Stockholm, az I Beat The System vagy a kettesről a Wild Strawberries.

A második zenekarnak inkább csak egy számát ajánlanám, ami videóval együtt üt igazán, persze önmagában is érdekes egy belga zenekar, a Telex őrületes diszkó tripje 1979-ből. Körbenéztem a magyar neten, és a Moscow Discownak azért elég komoly kultusza van az elektronikus zenéket kedvelők körében, én mindenesetre nem ismertem, de most már fel sem tudom fogni, hogyan tudtam enélkül a csoda nélkül létezni egyáltalán. Szóval aki hozzám hasonló cipőben jár, nézze meg, és verje a fejét a falba, hogy mit szalasztott el eddig ebben a rohadt életben.

Zenészek régi képeit elővakarni, majd feltenni a kérdést, hogy vajon ki ő, olcsó fogás, de attól még jó móka. Szóval? Szerintem elég könnyű a válasz.

Először ezt a korai Hungária dalt akartam kitenni a 60-as évek végéről, amikor még őrületes, sikongatós pszichedelikus beatben utaztak, de aztán nyufi megmutatta az alábbi videót, és hát tátva maradt a szám, úgyhogy nem is mondok semmit, nézzétek meg. Annyi biztos, hogy James Murphy most már tényleg vonuljon vissza, de lehet, hogy meg sem kellett volna mutatnia magát, EZEK UTÁN!!!! Ami meg 1:28-nál történik, arra egyszerűen NINCSENEK SZAVAK!!!

Én ezen a videón majdnem elsírtam magam. És most nem viccelek. Ennyi szeretnivalóan szerencsétlen fiatalt egy rakáson ritkán lát az ember. Amúgy a már többször is bemutatott Magic Kids zenekarról van szó, amelynek nemrég elkészült első, hivatalos klipje a lemez egyik legjobb dalához. Ebben az esetben már nem lenne ízléses azt elsütni, hogy ők a "tornából felmentett, lelki sérült nemecsek ernői", annál is inkább, mert szegény billentyűs egy betegség következtében tolókocsiba kényszerül, és az ujjaival is elég furán nyomkodja a szintit. Ez itt konkrétan a rock'n'roll hatalmának egyik legújabb és leghatásosabb példája: vagyis hogy esetlen, béna, "nyomorék" embereknek is megadathat, hogy "befutnak" és "rocksztárok" lesznek egy időre. Szívfacsaró, de tényleg. Miközben tök vidám az egész.

Szóval akkor pörögjön is tovább a blog, méghozzá (figyelem!) egy újabb Sarah vonatkozású poszttal. Mert ez a tüneményes teremtmény nem csak saját zenéivel, hanem a kedvenceivel is lenyűgözött. Az történt ugyanis, hogy a lemezt kiadó társaság honlapján meglestem Sarah milyen zenéket szeret még, találtam jópár ismeretlen nevet, rájuk is kerestem, és ezek közül három is felkeltette az érdeklődésemet, sőt, az egyik még annál is jobban. Két részben fogom posztolni őket. Szóval aki először arra kíváncsi, milyen zenét csinált volna a Beach House francia-belga tagokkal a 80-as évek hajnalán, az folytassa az olvasást.

Na, ez itt egy igazán jó hír. Új oldal indult, méghozzá zenei. Sőt, mi több, magyarul! Régi est.hu-s, ex-Wantedos újságírók kezdeményezésével, recorder néven. Úgyhogy mostantól nincs más dolgotok, mint olvasni. Már csak azért is, mert ha minden jól megy, akkor csoo, stereomaci és én is felbukkanunk ott néha. A blog életében ez semmi változást nem jelent, megy szépen tovább, ahogy eddig, hiszen egyrészt szívügyem, másrészt már a kezdetek kezdetén is írtam máshová, és azóta is folyamatosan, szóval ez soha nem akadályozott meg a blogolásban. A lényeg viszont, hogy van egy új magyar zenei oldalunk, tessék megbecsülni! A honlap az alábbi vicces videóval indult, amiben Bon Scott, az AC/DC énekese még egy progresszív rockzenekarban énekel, szakállal, és egy recorder nevű hangszeren is játszik.

Most olvasom, hogy zabálnivaló Sarahnak van egy másik projektje is, amit egy Kevin Wright nevű angol faszival csinál, The Dreamers néven. A Day For Night című lemezüket sajnos nem találtam meg sehol, de a myspace-en több dal is meghallgatható. A zene kicsit melankólikusabb, melegebb tónusokkal dolgozik, több benne a gitár, vonósok is tarkítják némelyik dalt. A kedvencem viszont ez a szám, amiben Sarah svédül susog bele a hallójáratainkba. (hangos sóhaj)

Esküszöm, nekem ez lesz a halálom. Szóval előre szólok, hogy aki meg akar gyilkolni, annak nem kell mást tennie, mint összegyűjteni egy osztályterembe minden zenész csajt, akiről itt a blogon olvadoztam, és fényképezőgéppel beállnia az ajtó elé, mert érdemes lesz megörökíteni azt az arckifejezést, amit a szívinfarktusom előtt vágni fogok. Egy svédbuzi ismerősömnek köszönhetem a legújabb felfedezést (ezer hála érte, de tényleg!), Sarah Nyberg Pergamentet, zenész nevén Action Bikert, aki apró galacsinná gyúrta össze a szívemet pár órával ezelőtt, és azóta sem tértem magamhoz. Úgyhogy ne várjatok itt értelmes mondatokat arról, hogy mit is játszik, mert csak gügyögésre futná.

Mindenesetre odavan a Beach Boysért, a Stereolabért, a Broadcastért, a 60-as évekbeli francia csajénekesekért, meg Kraftwerk rajongó is, zenéje nagyrészt elektronikus alapú, mindenféle kerregéssel, prüntyögéssel, sercegéssel kísérve, bár felőlem játszhatna death metál slágereket is citerán, én akkor is bekajálnám. Innen leszedhető a lemeze, ami még 2008-ban készült (mivel ez egy távol-keleti oldal, elmondom, hogy a zöld nyilas menüpontra kell kattintani, ott felül). Végül itt van ez videó: miközben néztem, 5 másodpercenként visítottam fel a gyönyörűségtől, mint egy 14 éves tinicsaj, és csak azt tudom mondani, hogy az a férfi, aki a megtekintése után nem lesz halálosan és menthetetlenül szerelmes Sarahba, az nemcsak, hogy egy érzéketlen fatuskó, de nem is érdemli meg, hogy éljen (a videó első dala, a By Myself feldolgozás, Fred Astaire is énekelte, de eredetileg ehhez a darabhoz írták).