Music Is My Radar

Maradunk 2005-nél, és kezdenek beszivárogni a FOLKOS előadók a kedvenc dalok közé. Videók beszúrva a szövegbe, mp3-ak alul.

Nem szándékoztam megszakítani a dalok listáját, de úgy gondoltam, hogy a felén túl vagyunk, szóval jöhet egy kis pihenő, másrészt meg nem hagyhattam szó nélkül az új Broadcast lemezt, pontosabban minialbumot, amit a Focus Grouppal közösen adtak ki. Ugyanis a beharangozó kislemez tiszta korai Pink Floyd, azaz teljesen Syd Barrett, csak éppen női vokállal. Ugyanaz az LSD-s trip, ugyanaz az elvarázsolt hangulat, ugyanaz a föld felett három centivel lebegő orgona, és ugyanolyan rövid (1 perc 38 másodperc), mint bármelyik 66-ban vagy 67-ben született Pink Floyd szám. Szóval le vagyok nyűgözve.

Ebből a részből kiderül, hogy melyik két dalra használtam el a legtöbb papírzsebkendőt az évtizedben, illetve fény derül arra is, hogy melyik az a dal, amit rám szabva írtak meg. Szokásos technikai jellegű dolgok: hivatalos videó beszúrva, már ahol volt, mp3-ak meg alul letölthetők egyben. Figyelem, még egyszer elmondom, hogy az utolsó, tizedik részben már lesz sorrend, ott lesz a tíz kedvenc dalom az évtizedből. Már nem kell olyan sokat aludni, hogy megtudjátok.

Tovább folytatódó skandinvázió, kulturális sokszínűség, négerek Beach Boys-trippen, és az első posztpunk fecskék. Hivatalos videó beszúrva, ahol volt persze, mp3-ak meg legalul letölthetők. 

Teljes multikulturális kavalkád a harmadik részben: svédek, norvégok, dánok, kanadaiak, skótok, angolok, amerikaiak, és persze a hőn áhított melegek is megérkeztek. Hivatalos videó (ha volt) beszúrva a szövegbe, mp3-ak alul, a dalok alatt.

Máris itt a második rész, amiben sikerült összehoznom egy igazán ANTIMAGYAR és SZDSZ-KÖZELI dalözönt: vannak itt négerek, zsidók, drogosok, már csak a melegek hiányoznak, de ők is hamarosan előkerülnek. Megismétlem a technikai tudnivalókat: ahol van hivatalos videó, azt beszúrtam a szövegbe, az összes mp3 egyben, alul, a dalok alatt rapidshare-ről leszedhető.

Gyors szolgálati közlemény: az imént ezzel a szöveggel kedveskedtek nekem, szóval súlyos hibát vétettem, mert elfelejtettem közölni, hogy lesz majd külön magyar lista, tíz kedvenccel. Köszi a figyelmet, hamarosan jövünk az ANTIMAGYAR ÉS KIREKESZTŐ lista folytatásával.

Az első részben többek között könyvtárszakos hiphopperek, garázsrock, simogatóan búgó szerelmes szám, a lista első Beach Boys-klónja, és a CUKI szó túlzásba vitt, folyamatos használata. Technikai jellegű megjegyzésem: amelyik dalnak megjelent hivatalos videója, azt beszúrtam a szövegbe, az mp3-ak egészben a dalok után, alul tölthetők le. Hát akkor kezdjünk neki.

Nos, hát eltelt tíz év, pár hónap múlva már a 2010-es éveket írjuk, így elhatároztam, hogy én is összegezni fogok. Egyelőre még nem tudom, hogy valójában mekkora fába is vágtam a fejszémet, de pillanatnyilag a lelkesedésem jóval nagyobb annál, minthogy emiatt aggódjak. Két lépcsős megoldást választottam: összeszedem először a 100 kedvenc dalomat az évtizedből, ezt valószínűleg (hangsúlyozom, hogy VALÓSZÍNŰLEG) tízesével fogom elővezetni az elkövetkező hetekben (esetleg hónapban), nem túl sok szövegeléssel (maximum 500 karakter dalonként), mert azért én sem hülyültem meg teljesen. Aztán valamikor az év vége felé jönnek az albumok (25 vagy 50) is. A dalokat időrendben fogom bemutatni, 2000-től kezdve 2009-ig, de a végén, az első tíznél már sorrendet is felállítok, szóval akkor lehet majd nagyon izgulni. Talán felesleges elmondanom, de mégis megteszem: ez természetesen egy teljesen szubjektív lista, úgyhogy senki ne hisztizzen majd azért, ha ez vagy az kimarad, inkább ti is összesítsetek. Előre szólok, hogy néhány FONTOS zenekar nem került be a dalok közé, némelyiknél igyekszem majd ezt kompenzálni az albumoknál. Ja, és még annyit, hogy egy előadótól csak egy dalt választottam, és még így is ki kellett hagynom jópár kedvencemet. Hát így. Jó szórakozást hozzá!

Te jószagú csekkfüzet! Mit dobott ki már megint a net! Ki a franc hitte volna, hogy a garázsrock reneszánszt Európában egy torinói zenekar indította útjára, méghozzá a The Sick Rose, valamikor a nyolcvanas évek hajnalán. Az persze már a mulatságos kategóriába tartozik, hogy mennyire úgy szól az egész, mintha 1965-ben rögzítették volna San Franciscóban: az orgona, a torzított gitár, az orrhang mind-mind a hőskort idézik, a ruhákról meg a hajakról nem is beszélve. Mégis úgy csodálatos az egész, ahogy van, tehát senki ne habozzon tovább, kapja le innen.